Az Ismeretlen hangja - Jungkook ff.

7. fejezet

Jungkook a céghez érve rögtön az előző napi terem felé vette az irányt, és már a lépcsőfordulóban volt, mikor meghallotta azt a gyönyörű énekhangot és a zongorát. Nem hezitálva, rögtön az ajtónál termett, és mikor elhalt az utolsó akkord is, benyitott.

-Szia! - köszönt rögtön, mire a másik ijedten fordult meg a széken, de mikor realizálta, hogy csak Jungkook az, kicsit lenyugodott.

-Miért jöttél el? - fordult vissza a zongora felé, hogy a kottát elrakva a táncterem felé vegye az irányt. - Mit szeretnél tőlem? - Nem volt hozzászokva, hogy valaki csak úgy eljöjjön megnézni, hogy hogy van, így most is valami hátsó szándékot keresett a fiú tette mögött.

-Csak találkozni szerettem volna veled. - hangzott a felelet, mire a lány felhorkant.

-Mivel egy rakás senki vagyok, nem hinném, hogy sokra mennél velem! Mondtam, hogy ne gyere el! - Ji Na az ajtó felé indult, hogy otthagyva Jungkookot a dolgára menjen, de a maknaet nem lehetett ilyen könnyen lerázni. Követte őt, és mindenféle kérdéseket tett fel neki, amikre szeretett volna választ kapni.

-Várj! Ki az a SiWon? És miért bicegsz? Miért nem láttalak még soha itt? Egyáltalán gyakornok vagy? Miért gondolod azt, hogy rossza hangod? Miért hiszed magad egy senkinek?

A lány nem lassított, sőt, gyorsabbra vette a lépteit (amennyire tudta), de az énekes levakarhatatlan volt. A nyomában volt és be nem állta szája. Ji Na a próba terméig hallgatta, de mikor odaértek, szembefordult vele.

-Hagyj békén, oké? Csak menj el és ne gyere vissza! Nem fogok válaszolni a kérdésekre és nem fogom elmondani, hogy ki vagyok! - a hangja megremegett, mert félt tőle. Hiába tűnt kedvesnek az előtte álló babaarcú fiú, tudta, hogy a látszat néha csal és lehet, hogy egy rossz ember bújik meg az álca mögött. És nem akarta még egyszer elkövetni ugyanazt a hibát. De akkor még nem tudta, hogy semmi félnivalója nincsen.

Jungkook lebiggyesztette a száját:

-Ha akarnék se tudnék visszajönni, és még többet beszélgetni, mert holnaptól esténként más programom lesz... Gondoltam szólok, hogy ne számíts rám, mert nem tudok többet jönni.

Ji Na összeráncolta a szemöldökét. Már mér számítana rá? Hiszen pont azt nem akarja, hogy eljöjjön többször is! Abból csak baj származna, ha véletlenül lebukna... És hogy beszélgetni! Csak ő beszélt! Folyamatosan. Furcsa ez a fiú, annyi biztos!

-Szuper! - mondta, azzal belépett a terembe és bevágta maga mögött az ajtót, a másiknak időt se hagyva, hogy utána kapjon.

Hát ez nagyon jól ment! - röhögte el magát kínjában Jungkook, majd magában „örök" búcsút intve az ajtó mögött tartózkodónak, haza indult.

A dormhoz érve sikeresen bemászott az ablakon, és az alvó Taet fel nem ébresztve öltözött át és bújt az ágyába. És szokásosan újra megtámadták a kérdések.

Mitől fél ennyire? Miért nem nyílik meg előtte? Miért ilyen zárkózott? És persze az eddig megválaszolatlan kérdések is ott keringtek a fejében.

Aztán lassan ugyan, de végül elnyomta az álom.

Másnap az este beállított ébresztőjére kelt. (Nem felejtett el! Hurrá!) Felöltözött, majd a konyhába battyogott, ahol már mindenki ott volt és épp a reggelit fogyasztották.

-Á, jó reggelt Kook! Hogy aludtál? - vette észre elsőnek J-Hope a maknaet. Megpaskolta maga mellet az üres helyet, és Jungkook leülve csinált magának egy szendvicset.

-Jól, köszönöm, bár azért szívesen az ágyban maradtam volna még... - lopva Jinre nézett, aki aggódó tekintettel nézte őt. Kezdett kétségbeesni, hogy mit tett azzal az egy éjszakával, és mi lesz ha a fiatalabb nem tudja majd kontrollálni magát.