álom suli - louis tomlinson

9.fejezet - Egy szemétláda vagyok

'Nickhez nagyon vonzódom, viszont fogalmam sincs mit érzek Louis iránt a reggeli történtek után....'

~ Lena Henriett Henderson szemszöge ~

Épp az ágyamon feküdtem a gondolataimba merülve mikor Louis belépett az ajtón. Minden mozdulatát figyeltem.Ő is lefeküdt a saját ágyára, majd felém fordult. Egymást szemét kémleltük szótlanul. Csend volt, de nem volt kínos. Egymás szemében kerestük a választ. Végül én törtem meg a csendet.

-Miért?-kérdeztem halkan, tudta mire gondolok.

Mély levegő vett, majd elkezdett gondolkodni.

-Nem tudom....bár ezt én is kérdezhetném, hiszen visszacsókoltál-mondta a hófehér plafont kémlelve.

-Erre most mit mondjak?-kérdeztem a számat elhúzva, még mindig őt figyeltem.

Nem válaszolt. Ismét csend telepedett körénk. Pár perc múlva viszont megszólalt.

-Miért csókoltál vissza?-kérdezte határozottan.

-Fogalmam sincs!-mondtam.-Csak....egyszerűen...hogy is mondjam? Nagyon vonzottál....

-Áh értem....szóval tetszem neked!-állapította meg kuncogva.

-Ez nem igaz!-ültem fel hirtelen.

-Nem hisztizz megint!

-Basszus, állj már le ezzel a 'Ne hisztizz már' szöveggel! Tudod hogy mennyire idegesítő? Állíts magadon.....barom-végre kiadtam magamból amit akartam.

~ Louis William Tomlinson szemszöge ~

Ez a csaj minden egyes nap fel akar húzni? Az őrületbe kerget a hülyeségeivel. Bár...egy részből én is hibás vagyok. Más részből meg talán én is vonzódom hozzá. Akármennyire is felidegesít, nem akarom ismét elkövetni azt a hibát, hogy bántsam. Azt már nagyon bánom. De mivan Eleanorral? Őt nagyon szeretem és nem szeretném megbántani, hamarosan 3 éve lesz hogy együtt vagyunk. Hogy fogom kibírni nélküle ezt a két évet? Mi lesz ha már nem bírja tovább és szakit velem? Nem! Az nem történhet meg! Vagy még is? Annyira belemélyedtem gondolataimba, hogy nem is vettem észre Lena beszédét.

-Hahó, figyelsz te rám?-kérdezte ingerülten.

-Mit akarsz?-emeltem rá tekintetem. 

Tekintetem mélyen belefúrtam az övébe. Sötétbarna szemeiben határozottságot és egy kis félelmet láttam. Tehát félne tőlem?

-Hagyjuk....menj a francba!-mondta egyszerűen, és már éppen indult volna a mosdóba de utána kaptam.

-Mi bajod?-kérdeztem.

-Miért érdekel ennyire?-kérdezte flegmán.

-Csak mert az egyik pillanatban még azaz ártatlan lány vagy, a másikban pedig már előbújik az ördög!-mondtam élesen és kissé megszorítottam a karját.

Mély levegőt vett és a szemembe nézett, majd élesen de könnyes szemmel ejtette ki a szavakat.

-Hogy csak tudd...ez mind miattad van, mivel mióta ismerlek csak idegesítesz...nem értem miért nem iratkozol ki innen ha ennyire nem bírsz...menj vissza oda ahonnan jöttél! A barátnőd biztos örülni fog! Amúgy meg inkább mond a szemembe hogy utálsz  minthogy külsőleg bánts! Tudod azt a pofont megérdemelted, viszont én a sebet a csuklómon és a jelenleg kialakuló zúzódást a karomon nem érdemlem meg!-mondta immár zokogva a szavakat.

Hirtelen elengedtem a karját. Igaza volt...Mindenben....Ezeket a dolgokat egy nő sem érdemli meg! Őszintén szólva nekik kijárna a tisztelet. Ahogy rá pillantottam az előttem zokogó lányra kinek nem régi mosolygós arca mostanra már zokogóvá lett. Egy szemétláda vagyok....hogy lehet ilyen? Ő nem tehet semmiről...én vagyok a hibás mindenért. Már annyira rossz volt nézni ahogy előttem sír, mint múltkor. Megöleltem....barna haja hullámaiba temettem arcomat, mélyen beszívtam hajának barack illatát. Szorosan öleltem magamhoz a derekánál fogva. Olyan gyengének éreztem. Azt a lányt aki egy angyal már másodszor látom sírni...és mind a kétszer miattam! Éreztem hogy már alig áll a lábán! Bizonyára nagyon elfáradt már ennek  napnak ezen a kis részén. Karjaimba vettem majd elsétáltam vele az ágyáig. Szépen letettem, majd egy csókot nyomtam homlokára és a fülébe suttogtam.

-Sajnálom......