álom suli - louis tomlinson

Szerdán új fejezet!

Sziasztok olvasók! 
Igen tudom, hogy március 1-jére igértem a 23.fejezetet. Nos ma másodika van. Igen, sajnálom. Minden elmagyarázok a következő mondatokban. Igen mindig csak sajnálkozok meg minden, és nekem is nagyon fáj. Oké, gondoljátok azt hogy sajnáltatom magam...de ez nem igy van. Még januárban nekiláttam megirni a részt, de aztán jött a Helyesirási verseny, amire 1 hónapig készültem, végül mégsem sikerült. Ez vette el a legtöbb időmet. A második dolog az, hogy az egész februárom be voltt programozva. Ellenörző, ellenörző hátán. 
Igaz, hogy nekiláthattam volna még decemberben, de akkor még azt sem tudtam, hogy lesz ebből a folytatásból valami. Kiirtam, hogy irjatok nekem bárhol ötleteket, mert az csak segitene az irásban. Hát csak 2-3 lelkes olvasó volt aki irt. Nem hibáztatok semmit, mert ez főleg az én hibám.... addig is remélem örülni fogtok ennek a kis részletnek:

~ Lena Henriett Henderson szemszöge ~

Egy kar....ami engem ölel át. Védelmezően. Remélem csak álmodtam a tegnap estét. Remélem nem is volt semmi buli, csak szimplán Nick karjaiban ébredek. Elkezdek könnyezni, majd óvatosan megfordulok nehogy felébredjen a mellettem fekvő személy. 
Rájöttem, hogy ez a szörnyű valóság és azonnal nesztelen zokogásban törtem ki. A gyengéd kar pedig szorosabban ölelt magához. Nem bírtam tovább. Elegem volt mindenből. Belemarkoltam a pólójába és úgy húztam közelebb. Összehúzott testem elpicinyedett az övé mellette. 
- Minden rendben lesz, oké? - csókolt bele hajamba. 
- Louis, én annyira szerettem... ő pedig...csak kihasznált. Ki tudja...mire kellettem neki - motyogtam a pólójába, majd jobb karomat a hátára csúsztattam és magamhoz szorítottam. Nem akartam, hogy elengedjen. Szükségem volt valakire. De nagyon. 
Akármennyit veszekedtem Tomlisonnal, túl sokat tett értem, már egy szimpla öleléssel is.