Save Me! (Yoonkook ff) |BEFEJEZETLEN|

Part 3

Jelen

Jungkook szemszöge

Ilyen lenne a halál? Valami nagyon megfogott benne, tetszik.
Egy vakító fény közeledik felém. A mennyország kapuja lenne?
Nem. Ez teljesen más. Egy szőke férfi van előttem, sétál fel alá, idegesnek látszik. Mi baja?
Hangokat hallok. Beszélnek valakik. Nem, kiabálnak.
Tudni akarom, min kiabálnak.
Felnyitom a szemem. Pityegést hallok az ordibálás mellé. Hol vagyok?
-És ha nem éli túl? Tudd hogy te leszel érte a felelős! -Ismerem ezt a hangot. Ez egy megértő hang. Ahhoz az egyetlen emberhez tartozik aki törődik velem. Hoseok. Te vagy az? Mért vagy itt?
-Hagyd már békén nem látod, hogy nélküled is magát okolja mindenért? -Nyugodt és kiegyensújozott hang. Ezt is ismerem. Namjoon. Mért van itt ő is?
Valaki csak fel alá járkál. Szőke a haja, és viszonylag alacsony. Ki vagy te angyali teremtmény? Nem emlékszem rád.
Egyszer csak a szőke rám néz.  És csak néz. Gyönyörű szemeivel végig fut összes testrészemen. Bizsergető értés. Tetszik. Azon kapom magam, hogy egy kéz terül el az arcomon, a szőke férfi keze. Annyira megnyugtató. Elálmosodok tőle.

*

Felébredek. Körülnézek, fehér falak vesznek körül. Biztos egy kórház. De miért vagyok itt?
Hirtelen fájdalmat érzek a jobb karomban, ezért ránézek. Be van kötve. Rögtön eszembe jut az a bizonyos este. Még sosem vágtam el az ütőerem. Furcsa érzés volt. Egyedül vagyok. Egyedül mint mindig. Fáradt vagyok. Kellene egy kávé.
Hm. Imádja a kávét Yoongi. Mindig azt iszik. Sose látom kávé nélkül. Biztos szerelmes a kávéba. Megint elalszok. Nagyon kimerült vagyok.

*

Yoongi szemszöge
Nem tudok a munkára koncentrálni. Baromira fáj a fejem. Vajon jól van Kookie? Jézus, mióta hívom így? Undorító. Ha végeztem bemegyek hozzá.
Mióta bevittem a kórházba egy furcsa érzés kerített hatalmába. Nem ismerem ezt az érzést, sosem éreztem ilyet.

*

Három óra van. Itt állok a kórház előtt, de valami visszatart, hogy bemenjek. Végül bemegyek. Megkeresem hol fekszik Jungkook, és bemegyek hozzá. Alszik. Lusta dög, mindig csak alszik. Leülök az ágya végébe, és csak nézem, ahogy alszik. Olyan nyugodt, nem zavarja semmi. Vajon mit álmodhat?

Jungkook szemszöge

Kellemes álom font karjai közé. Az emberek elismerik a munkásságom, és szeretnek. Ott állok a tömegben, aláírok egy csomó általam rajzolt, írt mangát. Meglátok a tömegben egy ismerős alakot, odamegyek hozzá, Yoongi az. Mosolyog. Rám mosolyog! Sosem csinált ilyet, engem is magával ránt a mosolygás. Együtt mosolygunk egymásra. Meg akarom ölelni!
Felébredek.
-Jó reggelt. -Lágy, és megnyugtató hang szólt hozzám. Ki vagy te? Egy isten?
  A hang irányába fordítom a fejem, majdnem felsikítottam. Yoongi ült, az ágyam végében, és mosolygott. 

*

Egy hét telt el azóta, minden vissza állt a régi kerékvágásba.
De mintha valami megváltozott volna.
-Jungkookie. Kérdeztem valamit.
-Bocsi Yoongi, nem figyeltem.
-Azt észrevettem. Na de arról van szó, hogy. Át tudnál ma jönni hozzám? Kicsit összekevertem a kéziratidat, és nem tudom, hogy vannak sorrendben.
-Persze átmegyek, de nem tudok sokáig maradni, sok a dolgom még.

*

Ott állok Yoongi háza előtt. Nem valami nagy, inkább kicsi. Az enyémnél is kisebb pedig az sem egy nagy ház. Beenged magához a menedzserem, és én szinte azonnal elkezdem a munkát. Ő csak nézi, hogy én mit csinálok. Egyszer csak megállok. Valami már jó ideje böki a csőröm, és most végre úgy érzem itt az ideje meglépni. Nagy levegőt veszek. És rajta.
-Te, Yoongi. Kérdezhetek valamit? -Egészen magabiztos vagyok.
-Mondjad. -Rideg mint mindig.
-Miért vagy velem ilyen?-Félek a  választól.
-Milyen? -Mélyen az enyémbe fúrja a tekintetét.
Egy ideig csak bámulom azokat a tökéletes szemeket. Ő is az enyémet.
-Rideg. Mért vagy rideg velem?-Nem tudok nem a szemeibe nézni.
-Jungkook.- Néha le-le nézeget rózsaszín telt ajkaimra, de nem zavar.
-Yoongi?
Közelebb jön hozzám. Kiráz a hideg.
Hüvelykujjával végig simít ajkaimon, míg másik kezét tarkómra helyezi.
Pár pillanattal később ajkai ajkaimra tapadnak és lágyan kezdik feltérképezni puha párnácskái az enyémet. Nyelvével végig simít alsó ajkaimon, bejutasért esedezve a szájüregembe. Habozás nélkül megadom neki az engedélyt. Szép lassan elkezdi felfedezni szájüregem. Nyelvünk hosszas táncot jár egymással. Imádom ezt az érzést. Gyönyörű csókunkból a levegő hiány zökkent ki minket. Lihegve nézünk egymás szemeibe. Nem is kellett nekem ennél több, hogy rájöjjek, beleszerettem a menedzserembe.