Nem voltam elég jó »› › Stiles Stilinski ✓

7. fejezet - Egy film és egy álom

Törülközõbe csavarva állni a tükör elõtt. Nézni a meggyötört arcot és szenvedõ testet. Az aznapi smink maradványait, a vörös, karikás szemeket. Azt a sok vágást az arcon. A könnyeket. Csak nézni és nézni, és azon elmélkedni, vajon hogyan süllyedhettem le idáig. Otthon és család nélkül. Minden nélkül egy ideiglenes helyen. Mihez kezdjek most? Mégis... mit kéne tennem?

Vízzel próbáltam eltûntetni az elfolyt sminket, majd miután ez nagy nehezen sikerült, felvettem Stiles pólóját. Kinyitottam az ajtót és megcsapott a friss, hûvös levegõ. Egészen addig észre sem vettem, mennyire begõzöltem a fürdõszobát. Szinte felszabadultam az oxigéntõl. Lelépkedtem a lépcsõn, mire a fiúk már befejezték a vacsorát, és most a kanapén ültek, a tévét nézve. Amikor Stiles észrevett, felállt, és odajött hozzám.

- Lyra hallottam, hogy sírtál. Jól vagy? - aggódva nézett rám, kiskutya szemei hatalmasak voltak és csillogtak a... könnyektõl?

- Azt hiszem... én... - nem tudtam befejezni. Egyébként sem tudtam volna. A srác karjai közé zárt és éreztem a szíve dobogását. Az illatát. A testét.

- Maradj itt egy picit Apával, amíg én elmegyek fürdeni - mondta halkan.

Bólintottam, majd leültem Mr. Stilinski mellé, a kanapéra. Ő egy idő után lehalkította a tévét, aztán hozzám fordult:

- Mesélj egy picit magadról! Szeretnélek jobban megismerni, ha már egy házban lakunk - felém villantott egy félmosolyt, mire én viszonoztam azt és belekezdtem:

- Hát... Nem is tudom, mit mondjak. Tegnap még volt egy családom...

- Nem, ne ilyeneket mondj! Nem az a célom, hogy szomorú legyél. Azt szeretném, ha most egy kicsit elfeledkeznél ezekről és beszélgetnél velem. Mondjuk a... hobbijaidról. Miket szeretsz csinálni, stb.

- Öhm, rendben. Szóval... Én... Sokat szoktam... Fényképezni! - csettintettem, amikor az égi szikra megütötte a buksimat.

- Az egy nagyon szép elfoglaltság! És például miket? Természetet, embereket, tájat..? - teljesen ellazultam. Kötetlenül tudtam beszélgetni a kedvenc hobbimról egy olyan emberrel, akit ez még talán érdekel is.

- Mindent. Ami szembejön, és szép, azt megörökítem. Apától kaptam egy gépet még tavaly, azt használom - elmosolyodtam az emlékre, de egyidejűleg el is szomorodtam.

- Kíváncsi lennék rájuk. Megmutatod majd őket?

- Hát... Persze! Köszönöm, hogy érdeklődik iránta.

- Még szép! Egyébként tegezz le nyugodtan. Tulajdonképpen innentől én vagyok a gondviselőd.

- Nem akartam sokáig maradni, tényleg. Én nem...

Megint jöttem volna a szokásos érveimmel, ám Mr. Stilinski félbeszakított:

- Úgy látom, magad miatt biztosan nem maradnál, hiába győzködnélek. De talán Stiles miatt majd megteszed.

- Ezt hogy érti? Mármint - ráztam meg a fejem - hogy érted?

- Úgy, hogy... - nem tudta befejezni, mert ekkor Stiles közbeszólt:

- Mi van velem? - kérdezte kezében törülközővel.

- Nincs semmi, fiam. Megyek én is fürdeni, filmezzetek csak - Mr. Stilinski felállt, majd eltűnt az emeleten.

Stiles bólintott, majd ledobta a törülközőt a fotelra és elővett egy DVD-t a tévé alatti szekrénykéből, aztán becsúsztatta a lejátszóba. Rám terített egy takarót, és elindította a filmet. Leült mellém, egészen közel hozzám. Amint pedig megjelentek az ikonikus betűk, és beindult a Star Wars-ra jellemző, mindenki számára ismert zene, minden kiszállt a fejemből. Semmin sem gondolkodtam, nem foglalkoztattak többé a problémák. Csupán fiktív szerelmem, Luke Skywalker és a valódi, Stiles Stilinski érdekelt.

Hiába is próbáltam volna a filmre koncentrálni, nem jártam volna túl sok sikerrel, ugyanis folyamatosan Stiles illatát éreztem. És csak, hogy fokozzuk az élvezeteket, karjaink végig egymáshoz simultak. A szívem végig hevesen vert, le sem tagadhattam volna. De az egész szitu egyfajta déjà vu érzést adott, ami miatt egy óvatlan pillanatban Stiles vállára hajtottam a fejem. Ám amikor feleszméltem, õ nem tolt el magától és nem is szólt semmit. Csupán végigsimította a hajam, majd megfogta a kezem. Nem tudtam mire vélni a helyzetet, de örültem neki. Elmosolyodtam, de a következõ percben már éreztem, ahogy a szemhéjaim lassan lecsukódnak, és az utolsó amit látok, az két Rohamosztagos, amint éppen átfésülik az Ezeréves Sólymot.

Csak annyit éreztem, hogy valaki a karjaiban tart. Fel sem fogtam, mi történik. Mégis az elsõ ember, akire gondolni tudtam, az édesapám volt, hiszen õ vitt engem így, ha elaludtam film közben.

- Apa? - suttogtam csukott szemmel, még mindig nem érzékelve mást a külvilágból.

- Itt vagyok - válaszolta kellemes hangon.

Mintha más lett volna a hangja. Biztosan csak... túl fáradt vagyok. De õ az. Mosolyogtam a gondolatra, hogy Apa ott van velem és vigyáz rám. Boldogan és nyugodtan aludtam el. Nem zavart semmi.

Sötét volt. Csak Anya és én. Beszélgettünk. Aztán az egyik pillanatban azt mondta, egy perc és visszajön, mire megfordult és elindult. Határozottan sétált egy fényfolt felé. Szólni próbáltam neki, de ő csak mosolygott. Nem mondott semmit... csak mosolygott.

- Anya!! - felültem az ágyamban és teljesen össze voltam zavarodva. Aztán mikor körbenéztem, lassan kezdtek leesni a dolgok. Stiles-éknál voltam, így sajnos Anya valószínûleg nem hallhatta a hangom. Vagy ha mégis... nem tudott volna eljönni hozzám.

Sietõ lépteket hallottam kívülrõl, mielõtt kicsapódott volna az ajtó és befutott volna Stiles.

- Mi történt? - kérdezte halálra rémült arccal, kócosan.

- Semmi csak... - visszatért emlékeim közé az iménti álmom. Könnyek szöktek a szemembe, majd térdeimet átkulcsolva zokogni kezdtem. Nem is vettem észre, Stiles mikor ült mellém.

- Itt vagyok - mondta lágyan és átölelt.

- Azt hittem... itt vannak...

- Nagyon sajnálom, Lyra. Én...

Nem hagytam, hogy befejezze, mert közelebb húztam magamhoz és még hangosabban sírtam. Jól esett, hogy valakit átölelhettem és a vállán sírhattam. Közben pedig õ a hátamat simogatta és vigasztalt.

- Az álmomban... újra átéltem a tegnapit - könnyáztatta arccal néztem Stilesra, aki szomorú tekintettel válaszolt:

- Elég volt egyszer is, legalább az álmaid ne bántanának. De ne félj. Megvédelek.

Visszazárt ölelésébe és nem engedett el. Nem akart elengedni.

- Figyelj, úgy beszéltük Apával, hogy ma suli helyett bemehetnél vele az õrsre - kezdte, miután elváltunk egymástól. - Ma nem megyek edzésre, szóval hamar haza tudnálak hozni.

- Miattam ne hagyj ki edzést - próbáltam rávenni õt az ellenkezõjére annak, amit tervezett a mai napra. - Nyugodtan menj csak el, kibírok annyit.

- Nem, Lyra. Szeretnék minél több idõt tölteni veled - csak azután esett le neki mit is mondott, miután ténylegesen kiejtette a száján. - Mármint... nem akarlak egyedül hagyni. Úgy értem... nem szeretném, ha úgy éreznéd, nem törõdök veled eleget. Vagyis - nagyon aranyos volt, ahogy a haját túrva, hevesen hadonászva próbálta kifejteni, mit is akar pontosan. - A lényeg - szedte össze magát -, hogy ma nem megyek edzésre. Veled töltöm a délutánt.

- Köszönöm, ez kedves tõled - rámosolyogtam, mire elpirulva a hajába túrt és elfordult. Ebbõl a számára kissé kínos helyzetbõl apja menekítette ki, mert ekkor õ is bejött és a reggelizõ szokásaimról kérdezett.

- Mit szoktál reggelizni? - kérdezte halk, gondoskodó hangon.

- Nem nagyon szoktam - feleltem. - Maximum egy bögre kakaót és egy kevés gabonapelyhet.

- Máris készítem - bólintott Mr. Stilinski, és kiment a szobából, mielõtt megköszönhettem volna.

Úgy éreztem, máris családtagként kezelnek. Ugyan nem értettem, hogyan tudták ilyen gyorsan elfogadni a tényt, hogy innentõl plusz egy fõ lakik velük, azért örültem, hogy melegen fogadtak. És abban is biztos voltam, hogy ezt a gesztust soha nem fogom tudni eléggé meghálálni.

Any Star Wars fans out there?