Nem voltam elég jó »› › Stiles Stilinski ✓

14. fejezet - Csipkés ruha

Reggeli közben szinte végig mosolyogtam. El sem hittem, hogy Stiles Stilinski, akit évek óta próbálok valahogy meghódítani, most végre észrevett. Vagy eddig is gondolt rám úgy? Nem, biztos, hogy nem, hiszen odavan Lydiáért. Legalábbis eddig odavolt. Mi történhetett? Valami megváltozhatott. De vajon micsoda?

- Köszönöm a reggelit! - álltam fel az asztaltól, miután befejeztem az evést.

- Egészségedre - mosolygott Mr. Stilinski egy vajas-szalámis kenyérrel a kezében.

Felmentem a szobámba és boldogan vettem elõ a telefonom, hogy ráírjak Dawn-ra. Rögtön azzal kezdtem, hogy S. S. megcsókolt, és fogalmam sincs, hogyan tovább. Mire õ csak még nagyobb hülyeségeket hordott össze, és teljesen bezsongott. Szélesen mosolyogtam a teóriáin és a néven is, amit kitalált nekünk: Styra. Erre csak annyit írtam neki, hogy majd mesélek az esti buliról és a további lehetséges fejleményekrõl.

- Lyra? Végül döntöttél az estével kapcsolatban? - jött be hirtelen Stiles, mire én messzire elhajítottam a telefonom.

- Öhm... aha! Döntöttem. Elmegyek veletek - Stiles erre a levegõbe bokszolt és nagyon boldognak tûnt.

- Ha azt mondtad volna, hogy nem akarsz menni, én sem mentem volna - mondta, amikor leült mellém az ágyra.

- Komolyan?

- Sosem hagynálak egyedül - pár pillanatnyi néma csönd után aztán újra megszólalt. - Hívom is Lydiát, õ lesz a stylist-od.

- Köszi, Stiles.

Mosolyogtam. Elfelejtettem a gyilkosságot, a veszélyt, mindent. Hatalmas izgalommal vártam az estét, egy újabb romantikus esemény reményében.

- Azt mondta, tíz perc és itt lesz. Elvisz téged bevásárolni.

- Felõlem elvihet, de akkor is csak õ fog venni valamit. Nekem nincs pénzem.

- Felajánlotta, hogy kifizeti neked...

- Na azt nem! Inkább megyek melegítõben, de nem szeretném, ha költene rám.

- De aztán kijavította magát, és kijelentette, hogy õ fogja neked kifizetni.

- Mit csináljak, Stiles? - kérdeztem tõle tanácstalanul. Átkarolt és csak ennyit mondott:

- Menj el vele és érezd jól magad.

Kedvesen mosolygott és éreztem benne a vágyat, hogy segíteni akar. Befogadott a házába, enni és inni adott, az õ vizével fürdök, mégsem kér semmit. Én mindenemet elveszítettem, a szívemet mégis neki adom. Az utolsó dolgot, ami még az enyém.

Tíz perc után Lydia tényleg megérkezett. Egy csinos, virágos egyberuhát viselt, haja lágy hullámokban omlott a vállára. Napszemüvegét feltolta a homlokára, amikor belépett a házba.

- Sziasztok - köszönt kedvesen. Eddig nem sokszor kerültem kapcsolatba Lydiával, nem is tudtam róla sokat. Itt az alkalom, hogy megismerjem. - Lyra, készen állsz? - kérdezte tõlem, amikor észrevett a lépcsõ tetején.

- Igen. Mehetünk.

Elköszöntünk Stilinskiéktõl, majd beszálltunk Lydia kék Toyotájába. Innen egyenesen a város legdrágább ruhaboltjába mentünk, aminek eddig még a közelében sem jártam.

- Meg is érkeztünk. Ez a nap most csak a miénk. Bevásárolunk és jól érezzük magunkat. Tök jó, nem?

- De, az...

- Mi a baj? - levette napszemüvegét, és aggódóan nézett rám.

- Jó nekem egy... kicsit olcsóbb bolt is. Főleg mivel nem tudom kifizetni és nem akarom, hogy pénzt adj ki miattam.