Nőj fel!

Gimnázium, 11. osztály

Szeptember 1.

Itt az iskola első napja, legalábbis az évnyitó napja. Mindenki ünneplőbe bújt az ünnepségre. Sosem szerettem beilleszkedni a sorba, ugyan úgy kinézni mint a többiek. De el kellett viselnem erre a pár órára. Jó volt látni azokat az osztálytársakat is, akikkel a nyáron nem igazán találkoztam.
Nagy örömömre jött 2 új osztálytárs. Egyik egy lány, másik egy fiú.
Alaposan szemügyre vettem őket. A lány csinos volt, rövid szoknyája már-már a kirívóság határát feszegette. Szemüveget hordott, kócos vöröses haja lobogott a szélben. A fekete harisnyára húzott egy térdig érő, színes zoknit.
A fiú egy szembetűnően jóképű srác volt, már-már irigykedtem, hogy el fogja hódítani a suli összes csaját előlem. Szeplős arcán két gyönyörű szép zöld szem helyezkedett el. Neki is kócos haja volt, mint a lánynak. Viszont valami megfogott ebben a fiúban. Nem tudtam le venni róla a szemeimet, mintha kővé dermesztett volna kisugárzásával.
Ekezdődött az ünnepség. A színpad irányába tekintettem, de képtelen voltam odafigyelni. Végig a fiú járt az eszemben.

Szeptember 2.

Ma van az első tanítási nap az iskolában, igaz ilyenkor még egyik tanár sem tanít semmit. Az első órát a két új osztálytárs bemutatkozásával kezdtük, majd mi is egyesével bemutatkoztunk nekik.
A lány neve Alíz volt. Tetszett a kisugárzása, magabizotsan beszélt. Fekete ruhák voltak rajta, de szoknyája alól kibukkant egy hosszú színes zokni, hasonló az évnyitón látotthoz. Huncutul mosolygott, legfőképp a fiúkra, köztük rám is. Elismerem, meggyőző volt első látásra is, de így egészen megtetszett.
A fiú következett. Marcinak hívták. Szőke, kócos hajában turkált zavarában, látszott rajta, hogy nem a szavak mestere. Alkarján egy tetoválást véltem felfedezni, ami egy pipacsot ábrázolt. Így még szimpatikusabbá vált, hiszen a kedvenc virágomat viseli a karján.
Az osztálytársaim mutatkoztak be nekik, mikor rám került a sor.
- Sziasztok, Dani vagyok - kezdtem.
Elmondtam pár érdekesebb tényt magamról. Nagyon jól esett, hogy figyelemmel kísérték mondandómat. Lopva rápillantottam Marcira, aki rögtön elkapta tekintetét rólam. Néha, mikor nem vette észre hogy őt néztem, láttam, hogy alaposan végigmér tetőtől talpig. Ettől kicsit elpirultam. Fogalmam sem volt miért lettem ettől olyan izgatott. Szünetben odajött hozzám Marci ismerkedni, míg Alíz a lányokkal beszélgetett.
- Gyere, ülj ide - bátorítottam Marcit, a mellettem lévő székre mutatva. Elfoglalta a helyét, majd elkezdtünk beszélgetni. Feltettem néhány alap kérdést, hogy elindítsam a beszélgetést. Késztetést éreztem, hogy megismerjem jobban ezt a srácot. Egész jól belelendültünk a beszélgetésbe. Ekkor már egész közvetlenül társalogtunk, neki is csak egy kis bátorítás kellett. Megmutattam neki pár rajzomat, festményemet. Le volt nyűgözve, bár mikor ő is mutatott egy-két képet a sajátjai közül, én sem éreztem különb.

Szeptember 3.

A második tanítási nap közepén járunk. Dupla rajzóra következett. Kértem Marcit, hogy tartson velem, ha már tegnap egész jól összebarátkoztunk. Megmutattam neki, hol vannak a rajztermek. Az idegenvezetés közben sokat hülyültünk egymással. Meséltem néhány vicces rajzórai sztorit, a tanárokkal való találkozásra készítettem fel, hiszen akad egy pár furcsa alak közöttük. Az egyik például jó kapcsolaterősítő feladatnak tartja, ha az újoncokat beállítja modellkedni az idomok rajzolását gyakoroltató feladatokhoz. Mindig azt mondja:
"Ha egy társunkat meztelenül látjuk, az mindig megerősíti a kapcsolatunkat". Mi tagadás, elég elvont egy személyiség. Két új osztálytársunk szerencséjére nem vele volt óránk azon a napon.
A nap utolsó órájáról is kicsöngettek. Kiderült, hogy Marci is arra felé lakik, amerre én, úgyhogy együtt mentünk haza. Út közben vettünk egy kávét. Én jó habosan szeretem, mindig olyat veszek.
Sétáltunk hazafelé, kávénkat iszogatva. Beszélgettünk közben magunkról, a céljainkról. Valahogy szóbajött a szerelem is, mint beszéd téma. Elmeséltem dióhéjban az eddigi szerelmi életemet. Ő igencsak kerülte a témát, viszont egyre kíváncsibb lettem, mi lehet az oka. Végül kihúztam belőle. Még nem járt senkivel, nem is csókolózott soha. Kicsit meglepett a dolog, azthittem egy ilyen jó pasinak már tuti milliónyi barátnője volt. Beszélgettünk tovább. Egyszercsak, mikor rámnézett, nagyon furcsa arckifejezést vágott. Kiderült hogy tiszta tejszínhab volt a képem. Nagy meglepetésemre nem szólt, csak letörölte az ujjával. Kissé elpirultam, majd mikor ő is észrevette, mit is csinált, ő szintúgy elpirult.
Mikor kettéváltak útjaink, egész hazafele úton végig rajta gondokodtam, és a habos történeten.
Először nem esett le, de jó érzés volt, mikor ezt csinálta. Sosem gondoltam volna, hogy ezt fogom érezni egy ilyen helyzetben, de megismételtem volna az esetet. Még ekkor nem jutott a tudomásomra, mit éreztem.
Este, a fürdőkádban ültem, zenét hallgattam. Gondolkoztam az élet nagy dolgain, na meg persze, mint mostanság szokásommá vált, Marcin. Amint eszembe jutott az a gyönyörű zöld szempár, rögtön mosolyra kerekedett a szám. Nem tudtam kiverni a fejemből a fiút.
Ez nem azt jelenti, ugye?...

Szerelmes lennék? ...