Nőj fel!

Másnap

Október 21.

Nagyjából délben keltünk fel. Vagyis csak mi ketten Marcival, Alíz addigra már a konyhában szürcsölte a kakaóját, amit csinált, és olvasta a szokásos verseket. Mikor felébredtem, Marci szinte rajtam feküdt, félig lelógva az ágyról. Ő is akkor kelt fel, gondolom azért, mert megmozdultam.
- Jó reggelt - borzoltam meg a haját.
- Jó reggelt, Dani - nézett rám. Nem úgy tűnt, mint aki emlékszik bármire is, ami az este folyamán történt. Ennek kicsit örültem. Kimentünk a konyhába. A vendégek jó része már elment.
- Jó reggelt, fiúk - köszönt Alíz vigyorogva.
- Jó reggelt - mondtuk kórusban.
Az utolsó vendégek is elköszöntek, majd távoztak.
- Hogy telt az éjszaka? - kérdezte huncutul Alíz.
- Nem emlékszem semmire - mondta Marci - Fáj a fejem.
Látszott rajta, hogy totál K.O. volt este. Karikás szemei, kócos haja és sápadt bőre árulkodott erről.
- Addig emlékszem, hogy megbeszéltük, hogy éjfélkor úszunk egyet Danival - kezdte Marci - de hogy az megtörtént-e végül, vagy sem, azt már nem tudom.
- Nem emlékszem ilyesmire - füllentettem, ami miatt látszólag kicsit csalódott volt Marci.
- Te hogy hogy nem voltál részeg, Alíz? - fordultam felé.
- Vigyáztam magamra. Múltkor megmondtam, hogy egy darabig nem fogok inni. És tudtam, hogy rátok fér majd a segítség - gúnyolódott.
- Lassan haza kell indulnom, de előtte segítek rendet rakni - mondta Alíz.
- Ugyan, megvagyok egyedül - utasította el Marci.
- Nem, nem, Dani és én segíteni fogunk. Nem igaz? - lökött oldalba finoman.
- Naná.
- Köszönöm, skacok - vigyorgott Marci.
Nekiláttunk a takarításnak. Alíz összeszedte a poharakat, üres üvegeket, Marci mindent a helyére rakott, én a maradék kaját távolítottam el, ami jó munka volt, hiszen éhes voltam. Elmosogattunk, majd lehuppantunk a kanapéra.
-Legközelebb példát veszek Alízról, és nem iszom ennyit - sóhajtott Marci a szemeit dörzsölgetve.
Mi csak nevetni tudtunk rajta.
- Amúgy hol vannak a szüleid? - kérdezte Alíz.
- Nagyszülőknél, de ma jönnek haza.
- Még jó, hogy kitakarítottunk - nevetett Alíz.
- Köszi a segítséget - karolt át minket Marci - át kéne öltöznöm. Mindjárt jövök - majd bement a szobájába.
- Figyi, elmondod mi történt, miután meghánytattalak? Amikor eltűntetek Marcival - fordult felém Alíz.
Eszembe jutott, mi is történt akkor, emiatt fülig vörösödtem.
- Semmi különös, mi csak - nem fejeztem be a mondatot, nem akartam elárulni mi történt.
- Ti csak? Bögd már ki végre! Mi történt? - türelmetlenkedett.
- Ne mondd el senkinek, legfőképp Marcinak ne! - kötöttem a lelkére - Mi majdnem... Dugtunk - nyögtem ki.
- Micsoda? Hogy hogy?
- Marci behívott a szobájába, majd kezdte volna, csak leállítottam. Féltem - vallottam be.
Alíz csak elképedve nézett.
- Akkor végül nem történt semmi?
- Nem.
Marci már legalább 15 perce elment.
- Marcival mi van? Nézd már meg - mondta Alíz.
Bekopogtam a szobájába, és mivel nem jött válasz, benyitottam. Marci ott feküdt félmeztelenül az ágyon, látszott hogy öltözés közben aludt el. Nem tudom, hogy csinálja, de nagyon könnyen el tud aludni. Legszívesebben tovább vetkőztettem volna, de inkább visszacsuktam az ajtót. Hagytam, had aludjon.
- Na? - nézett rám Alíz.
- Alszik.
- Ilyen gyorsan bealudt? - képedt el.

- Nekem mennem kéne, de nem akarom így itt hagyni - mondta - Jössz velem, és akkor felkeltjük, vagy itt maradsz vele?
Ekkor hallottuk, hogy valaki bejön az ajtón. Marci szülei voltak azok.
- Sziasztok. Csak nem Alíz és Dani? - mosolygott ránk Marci anyja - Marci már annyit mesélt rólatok.
Bemutatkoztunk nekik.
- Egyébként hol van ő?
- Alszik. Mi épp menni készültünk, de így szerencsére nem kell fölkeltenünk - mondtam.
Elköszöntünk tőlük, majd hazafelé vettük az irányt.