Az utolsó elsőm.(befejezett)

Tizennyolcadik

Hogy mi történt?Kezdem megérteni.Az egész csak egy álom volt.Halucináció.Senki nem tudja ki az a Theo.Csakis én.Én ismerem.Tudom hogy ki ő.Szeretem,és ez fáj.
Úgy érzem nincs kiút.Ő volt a pont aki visszatartott.De ő is eltűnt.Felgyújtanám az emlékeimet,mert ha nem teszem,engem emészt fel.Meg kell tennem.
-Pihenj-csukta rám apám az ajtót....
Persze.Pihenni fogok.Örökké.
Kipattantam az ágyból.Erőm volt temérdek.Hajam a vállamra hullott,és símogatta azt.A tükörhöz mentem,belenéztem,és teljesen más kép fogadott,mint legutóbb.Bár a szomorúság most is ott ült táskás szemeimen,de más volt.Nem volt annyira meggyötört.És mégis úgy éreztem hogy akkor és ott betegen több reményem volt mint most.Nem tudom elfogadni nélküled az életet.Már nem nézel a szemembe,már nem csókolsz úgy mint akkor.Ezekszerint meg se történt?Semmi sem történt?Aztmondtad szeretsz.Az se volt igaz...Nem is létezel..csak a fejemben.De én mégsem tudok nélküled élni Theo.Te vagy a mindenem.
A ruháimhoz mentem,és felkaptam magamra fekete rongyaimat,majd az ablakon kisurrantam a korházból.Tudom..már úgy is mindegy.Meghalok.Jobb lesz.De még valamit el kell intéznem mielőtt elmegyek.Írnom kell neki.Teho.
Theo
Tudom hogy nem ismersz.De én jól ismerlek téged.Tudom mennyire érzékeny vagy.Tudom,hoy nem szereted azokat a lányokat akikben semmi különlegesség nincs.Bennem mégis megtaláltad.Én benned pedig a reményt.Az egyetlent.Az igazit.Nem gondoltam,hogy valaki képes lenne visszatartani az öngyilkosságtól de te visszatarthattál volna.Szeretlek.De most nem ismersz rám.Tudom hogy itt voltál mellettem.De nem jössz vissza már.És én sem fogok.Csak olvasd végig.Nem fogod érteni.A lényeg,hogy én értem.Most még ezt meg kellett tennem.Ez volt az utolsó lépés.Köszönöm amit értem tettél.Nem ismerek nálad jobb embert.Veled a percek csak úgy repültek,mint a képzeletem,mikor hozzámértél,megfogtad a kezem,megcsókoltál.Csak érezni akarlak.Látni.Csak hallani ahogy azt mondod minden rendben lesz.De ez lehetetlen.Már leírtam sokszor..És mondtam is,de nem elégszer.
Szeretlek Theo.

Kim

A papírt bedobtam a postalájukba,és hosszasan kémleltem az ablakát....majd továbbmentem.
Az állomás felé vettem az irányomat.
Leírhatatlan fájdalmat éreztem.Persze nem azért mert meghalok.Hanem mert nincs mellettem Theo.Hogy határozhatja meg valaki ennyire az életed?Hát így.Miközbe gondolataim egyre rosszabbra fordultak.Itt vagyok.A síneken.Csak sétálok,és beszívom magamba a friss levegőt.Lelkem kezd megnyugodni.Melegség tölt el,hogy mindjárt vége.Már látom a vonatot.Szívem egyre hevesebben ver.Egy kis félelem talán van bennem.De már késő.Közelít.
-Kim neeee!-hallottam Theo hangját a fejemben.
Egy könycsepp gördült le az arcomon,és csak ennyit mondtam
-Szeretlek Theo.
És akkor megtörtént.Hatalmas zajjal közelített,és ennyi volt.Vége lett.Megszűnt minden,ahogy én is.