>>Kim<<
•••••••••••-Akarlak-suttogta a fülembe,majd megtörtént.
Lihegve feküdt mellettem a szerelmem,és én pedig kicsit feszengve,de elégedetten vártam mit mond.
-Izé..Ugye nem fájt nagyon?-kulcsolta össze a kezünket.
-Nem-mosolyogtam rá,majd hozzábújtam.
Így aludtunk el.Egymás karjába.
ANNYIRA SZERETEM!Arra ébredtem,hogy zuhanok.Megrázkódtam az ágyon,és ijedten bámultam a fekete plafont.
Érdekes,hogy sosem álmodjuk tovább.Csak zuhanunk és mire földet érne tehetetlen kis testünk felriadunk.És szívünk pedig majd kiugrik a helyéről.De miért?Miért félünk ennyire a haláltól?Elmúlik a fájdalom.Elmúlik az érzés.Miért is olyan rossz ez?
Én úgy érzem nem félek a haláltól,mégis zihálva ébredek az ilyen rémálmok után.Lehet,hogy még valamit le kell zárnom az életemben,mert valami még visszatart.Visszatart attól,hogy megtegyem.
Pedig meg fogom.Tudom.Csak idő kérdése.
Végül sikerült újból álomba merülnöm.-Jóreggelt-keltegetett óvatosan Theo.
-Neked is-töröltem meg a szemeim.
-Miután kinyitottam a szemem a kezeimet nézegettem.Azt a sok sebet.
-Nem szép ne nézd-tette le kezeim-Meg fogsz gyógyulni-bíztatott.
-Igen..meg fogok...-pedig tudtam hogy nem így van
-Na vissza kéne menni a korházba.Ma vágják le a hajad-nézett rajta végig.
-Jah.Nem muszaj végignézned..csúnya leszek.
-Ne butáskodj..Te mindenhogy gyönyörű vagy.
-Úgy is szeretni fogsz?-meredtem magam elé.
-Mindenhogy-nyomott egy puszit a homlokomra.
A korház felé a kocsiban hangosan hallgattuk a rockot és én szinte már ordítottam a szöveget.
Kicsit feloldódtam,pedig nemsokára megválok az összes hajamtól,és csúnyább leszek mint most..már ha az lehetséges..
-Szia Kim-jött be a nővér a szobába.
-Jónapot!-köszöntem csalódottan mikor megpillantottam azt a bizonyos gépet.
-Kérlek ülj ide-mutatott a kisszékre a tükör előtt.
Bizonytalan léptekkel haladtam a kisszék felé,majd leültem,és sóhajtottam egyet.
-Nem kell félned-mondta a nővér
Persze...ő rohadtul nem érzi át a helyzetemet..
És egyátalán nem félek.Kikérem magamnak.
-Nyugi-szorította meg a kezemet Theo.
-Szeretlek-suttogtam,és a gép bekapcsolt.
Mintha egy lassított felvétel lett volna,ahogy a hajam lehull a földre,és fejbőröm már néhol kezd látszódni.Nagyon fura volt.Mintha meztelen lennék.Elősször nem mertem felnézni,és szembesülni új kinézetemmel,de ekkor megszólalt Theo.
-Szép vagy kicsim-fordította az arcom maga felé,és megcsókolt.
Nemtudom,hogy érezte-e,de nagyon nagy szükségem volt most erre a csókra.
Két kezét fogva lassan kinyitottam a szemem,majd oldalra fordítva a fejem szembenéztem egy emberrel a tükörben.Meggyötört volt,és látszott rajta a fáradtág és a fájdalom.Igen.Ez lennék én.Egy langyos könycsepp csordult ki szememből,és csúcsott le ezen a bizonyos arcon.
"Már nem kell sokáig bírnod."Mondogattam magamnak de nemigazán hatott.Elsüllyedtem volna szégyenemben legszívesebben.Most magamba akartam szúrni azt a kibaszott pengét,de úgy,hogy onnan már nem ébrednék fel.Soha.
-Gyere ide-szorított magához.
-Akkor én megyek is-távozott a nővér,és amint becsukta maga mögött az ajtót,kitört belőlem a sírás.
De úgy igazán.Nagyon fájt a mellkasom.Főleg azért mert rájöttem,hogy mi tart vissza az öngyilkosságtól.
Theo.
KAMU SEDANG MEMBACA
Az utolsó elsőm.(befejezett)
RomansaÚgy éreztem, sírni tudnék, de nem jött ki. Ez egyfajta szomorú betegség, beteg szomorúság, amikor nem is érezhetnéd rosszabbul magad. Szerintem tudod, milyen az. Szerintem mindenki tudja.