True or Fake love? [BEFEJEZETT]

10.Fejezet

Egy alagútban vagyok. Mögöttem fények közelednek,hallom ahogy dudálnak, elkezdek futni a másik irányba. Megbotlok egy kőben, gyorsan felállok és szaladok tovább. Kiérek az alagútból, minden olyan világos, elvakít a fény, meglátok egy embert előttem. Nem is egyet, hármat, közelebb megyek már látom az arcukat. Márk, Hanna és Vera, állnak előttem, köszönök nekik, de ők nem hallják. Várjunk csak a hangom, nem hallom a saját hangomat, mi történik. Ekkor Hanna és Vera elmennek mellett, mintha itt se lennék, rám se néznek. Márk elindul felém a szemembe néz, végre, végre valaki lát engem, de mégsem. Márk áthalad rajtam, mint egy szellemen. Hátra fordulok és... és... meglátom ahogy Rebeka a karjai közt van, én zokogva a földre zuhantam. Hirtelen minden elsötétült, Veráék állnak velem szemben. Sírva futok feléjük, de ők egyre csak távolodnak. Nem ez nem lehet, végre, végre vannak kik szeretnek a családomon kívül, nem veszíthetem el őket.

Izzadtan és kisírt szemekkel keltem fel. Hajnali 4 van.

-Ez csak egy rémálom volt.. - mondtam leginkább magamnak.

Hannáék itt voltak mellettem, nem akartam őket felébreszteni, ezért amilyen csöndben csak tudtam kiosontam a szobából. Lementem a lépcsőn, egyenesen a fürdőbe vettem az irányt. Megmostam az arcom majd megcsíptem a kezemet, hogy tudjam ez biztos a valóság. Igen ez az. Megkönnyebülten támaszkodtam meg a mosdókagylón. Hirtelen egy kezet éreztem a jobb vállamon.

-Jól vagy? - kérdezte Márk.

-Azon kívül, hogy megijesztettél azt hiszem igen.. - mondtam neki.

-Biztos??? Látom a szemeiden, hogy sírtál.. Valaki bántott - kérdezte aggódva, én erre csak megtöröltem azokat.

-Hát...igazság szerint... rosszat álmodtam. Ennyi az egész. Megyek is vissza aludni.

Mikor mentem volna ki Márk megfogta a kezem, majd magához fordított.

-Kérlek mondd, el hogy mi bánt. Rossz látni, hogy bánt valami. - mondta könnyes szemmel, mire én... én... megöleltem.

Márk visszaölelt, én pedig elkezdtem zokogni. Csak zokogtam, és zokogtam. Márk próbált csitítgatni kisebb nagyobb sikerrel. Már egy fél órája sírtam, közben leültünk a földre is, mikor már úgy éreztem, hogy nem fogok többet sírni. Felegyenesedtem, majd Márkra néztem, az egész testemet melegség járta át.

-Már jobban vagy? - kérdezte még mindig aggódva.

-Igen... köszönöm - válaszoltam, majd újra megöleltem.

-Rám mindig számíthatsz - mondta, majd belepuszilt a hajamba, mire én elpirultam.

Ezután kimentem a konyhába és öntöttem magamnak egy pohár vizet. Ránéztem az órára, már fél hat van, és ahogy ismerem magam, már nem tudnék visszaaludni. Ezért inkább visszamentem a nappaliba, Márkhoz. Leültem mellé, és úgy döntöttem, hogy elmesélem neki az álmomat.

Míg elmeséltem, ő nem szólt semmit, csak a kezemet simogatva, nyugtatott meg. 

-Most gondolom hülyének tartasz, hogy egy ilyen álmon sírok... - mondtam lehajtott fejjel.

-Miért tartanálak annak? Tudom milyen érzés. Tudod amikor ebbe a suliba jöttem hazudtam...

-Miben? - kérdeztem nagyra nyitott szemmel.

-Igazából nem kicsaptak hanem én váltottam sulit. Az előző iskolában nem voltak barátaim, egy olyan "barátom" volt aki általánosból ismertem, de ő amint új osztályba kerültünk úgy viselkedett velem mintha nem ismernénk egymást... - mondta, mire én csak néztem.

Teljesen lesokkoltam, nem gondoltam volna, hogy ő is olyan volt mint én...

-Köszönöm - mondtam, mire ő értetlen fejét vágott.

-Mégis mit köszönsz? - kérdezte.

-Hát, hogy ezt elmondtad nekem - feleltem, majd megöleltem (ma nagyon ölelős kedvem vagyok).

Ezután bekapcsoltuk a tv-t és néztük, közben beszélgettünk is. Olyan 8 körül másztak ki az ágyból a lányok.

-Ohh sziasztok - köszönt kómásan Hanna.

-Mióta vagytok fönt?

-Öhm... olyan 4 órája talán - válaszoltam.

-Jesszus és mit csináltatok idáig? - kérdezte Vera.

-Beszélgettünk - mondtam.

-Aham... - szólt Hanna - na mindegy reggelizünk?

-Persze.

Megreggeliztünk, majd elmosogattam. A többiek addig nézték a tv-t, majd én is csatlakoztam. Olyan 10 körül Márk hirtelen megszólalt:

-Jaj nekem mennem kell

-Tessék, miért?? - kérdeztem értetlenül, és szomorúan.

-Elfelejtettem, hogy fél 11-kor edzésem lesz. Bocsi, de muszáj mennem.

-Oké - mondtam lehangoltan.

Kikisértem, majd az ajtóban megölelt.

-Tényleg sajnálom, maradnék még, de mindjárt meccsünk lesz ezért muszáj mennem - mondta amire én csak még jobban megöleltem.

Nagy nehezen külön váltunk, és ő elindult a dolgára, én pedig mentem vissza a házba. Ahol azonban két kíváncsi szempár várt engem.

-Mivan? - kérdeztem értetlenül.

-Nem akarsz nekünk mondani valamit - nézett rám Vera felszegett szemöldökkel.

-Öhm... nem..

-Márk és te... tudod a reggel - mondta Hanna és közben a kezeivel mutogatott.

-Jahh, hogy arra vagytok kíváncsiak, miért nem ezzel kezdétek?

-Néha nem tudom, hogy csak meg játszod a hülyét vagy tényleg az vagy - szólalt meg Vera mire én csak fejbe kólintottam.

Elmeséltem nekik, minden közben ők csak "uuu" - ztak. Majd mikor a végére értem Hanna így szólt :

-És akkor mivan most köztetek? - kérdezte Hanna.

-Őszintén nem tudom...

-Hát nem csodálom, hogy nem tudod. Nem beszéltetek meg ezt, így én se tudnám. - mondta Vera.

Erre mi csak bologattunk.

A délután gyorsan eltelt, elmentünk a közeli parkba és beszélgettünk, fotózkodtunk. Olyan 6 körül elmentek, én pedig elmentem fürdeni. Majd megvacsoráztam utána pedig felmentem a szobámba és néztem a sorozatomat.

Ezt egy üzenet szakította félbe. Márktól jött amiben megköszönte a mai napot. Erre én csak annyit válaszoltam, hogy én köszönöm. Majd elkezdtünk beszélgetni, természetesen nem beszéltük meg a dolgokat, de őszintén nekem ma már nem is volt kedvem hozzá. 11-kor döntöttünk úgy, hogy eltesszük magunkat másnapra.

Boldogan aludtam el, örültem hogy végre közelebb kerültem Márkhoz. És annak is örültem, hogy a lányok is itt voltak.

------------------------------------------
Sziasztok!

Meghoztam az új részt, nagyon remélem, hogy tetszett!