True or Fake love? [BEFEJEZETT]

14.Fejezet

''Könyörgöm valaki zavarja meg ezt a pillanatot.''

Már majdnem összeértek ajkaink, amikor hirtelen valaki hátra rántotta... Márk volt az... Nagyon boldog lettem mikor megláttam.... Komolyan állandóan megment.... Imádom.

Ám ez az öröm nem tartott sokáig... Még soha nem láttam ilyen dühösnek... Elkezdtek ütni Mátét... Nagyon megijedtem... már megint... Most viszont muszáj lesz közbe avatkoznom... Itt nincsenek tanárok akik megállítják őket, és ha rajtuk múlik akkor akár meg is ölik egymást. 

Mikiék próbálták szétszedni őket, de nem sikerült nekik. Teljesen kizártak minket, csak egymást püfölték. Nekem kell cselekedni. Mikor megláttam, hogy folyik a vérük reflex szerűen cselekedtem. Amint volt egy kis hely kettejük közt megindultam feléjük. Nem tudtam mit is akarok csinálni, a testem követte azt a parancsot amit a szívem diktált. Majd sírva szorosan magamhoz öleltem Márkot, mire a fiú megszeppenve állt. 

-Kérlek fejezzétek be... nem akarom, hogy bajotok legyen.... nem akarom, hogy megsérülj - mondtam, a végét már csak suttogva, hogy csak ő hallja, s közben fejemet mellkasába fúrtam.

Hallottam ahogy az adrenalintól túl pörgő szíve szép lassan megnyugszik. A fiúk kivonszolták Mátét, majd becsukva az ajtót maguk mögött hagytak minket kettesben.

-Sajnálom, de elvesztettem a fejem, mikor megláttalak titeket - suttogta a hajamba és közben szorosan magához ölelt.

Úgy öleltük egymást, mintha attól félnénk, hogy elveszítjük a másikat.

-Lau - szólított meg Márk, majd egymásra néztünk - ezalatt az idő alatt míg nem beszéltünk eltűnt egy rész a szívemből. Borzasztóan hiányzol... Teljesen megértem, hogy ha még mindig szükséged van időre, de tudnod kell, hogy szeretlek, mindennél jobban és nem akarom, hogy valami bajod legyen - mondta mire én lefagytam.

Még soha nem vallottak nekem szerelmet. A szemébe néztem és mintha magával ragadtak volna vesztem el bennük. Észre se vettem, hogy pár centi választ el egymástól minket. Tiszta deja vu érzésem volt, csakhogy most nem akartam elmenekülni. Biztonságban éreztem magam, és tudtam, hogy itt az ideje, hogy a fal amely szétválasztott eddig minket leomoljon. Ebben a pillanatban párnáink összeértek. Ez volt az első csókom, pillangók kezdtek el röpdösni a gyomromban. Márk közelebb húzott magához és amilyen szorosan csak tudott ölelt. 

Levegő hiány miatt váltunk szét, majd egymásra néztünk:

-Lau lennél a barátnőm? - kérdezte amire én nagy mosolyt húztam arcomra.

Bólogatva válaszoltam, majd újra csókba húzott. Eddig még sosem éreztem magam ilyen jól, mintha... mintha teljesen kicseréltek volna. Valahogy sokkal boldogabbnak és felszabadultabbnak éreztem magam. Ezt a jelenetet barátnőim szakították félbe:

-Lauuu, megyünk síelni... - ordította Hanna, majd mikor meglátott minket elhallgatott - ... Basszus bocsi - mondta, majd kirohant az ajtón.

-Hát asszem mennünk kéne - mondtam majd Márk egy puszit adott számra.

Kézen fogva mentünk ki, én Márk háta mögött bújtam el, mikor kiléptünk a helyiségből mindenki kíváncsian nézett minket. Türelmesen várták, hogy megszólaljunk, egy idő után Márk megtörte a csendet.

-A kérdésetekre a válasz igen - mondta, majd mindenki elkezdett ujjongi és gratulálni.

Hannáék odajöttek és megöleltek. Miután ki ujjongták magukat a többiek felmentünk a szobáinkba és átöltözztünk, majd a nappaliban megvártuk egymást. Mikor Zsófi is készen lett, megindultunk kifelé. A táj csodás volt, felmentünk a sí pályákhoz, és mindenki felkészült a menetre. Első megállonk a legegyszerűbb pálya volt. Hál Istennek rajtunk kívül egy család volt ezen a pályán.