S.O.S. Rosszfiúk a láthatáron (Befejezett)

19.Rész

-Miért nem tudod felvenni azt a kurva telefont?

Kérdezte Márk rekedtes hangon. El is felejtettem szólni hogy ma itt alszom.
A telefonomra pillantva 15 nem fogadott hívást vettem észre.

-Bocs, de szarul vagyok.-mondtam szinte sírva.

-Akkor Mike majd helyrehoz.-mondta mosolyogva. -holnap reggel indultok. Menned kéne pakolni.

Ez ugye csak vicc?Gondoltam magamban és forrtam a dühtől. 

-Mark, tehát nem tudod?-kerdezte tőle Vivi tudván semmi erőm erről beszélni.

-Mit is?-pillantott rám Mark aggódó szemekkel.

-Tegnapi bulin Mike egy szőkét vitt ágyba.-mondtam magamat is meglepve érzéstelen arccal.

Semmi kedvem nem volt. Szimplán élni sem. Úgy éreztem magam aki csak úgy van. Egyszerre tűnt el a szín az életemből. Mindig is tudtam tudat alatt ezt, de hangosan kimondva, fájt. Nagyon nagyon fájt. Francnak kellett beleszeretnem, hagyhattam volna hogy szétkürtölje, max ribancnak állítanak be.

  De nem tettem. Talán mert legbelül, valahol mélyen, nagyon is vágytam rá, vágytam egy rosszfiúra, aki csak az én kedvemért jó, vágytam az izgalomra, a veszélyre a kalandra, mindenre ami velük jár. Mert ez az én esetem. A tipikus rosszfiú.

Mark kérésére mégiscsak hazamentem. Ott volt már a bőröndjével, a megjelenésével, a kócos gesztenyebarna hajával, ami csak arra várt hogy beletúrjak. És ott volt a szeme. A gyönyörű szeme. Amiért a lányok egymást ölték volna. És a szelíd mosoly, mely most némi bánatot sugallt.

Nyílván levette a közömbös nézésemből hogy tudok a dologról. Nehéz volt a közömbösséget tartani mikor a szoba ajtót a lábával csapta be és vadul nekem esett. Csókja vadító, és egyben vágyakozó volt.

Aztán beugrott a vágókép és eltoltam magamtól.

-Az a terved, bocsánatkérés vagy szemernyi megbánás helyett hogy a szőke helyébe képzelsz?

Hangom erőszakos volt. Megalázottnak éreztem magam. Átvertnek. Kihasználtnak.

-Félreléptem. És bánom. De ez még akkor is új nekem. Soha senki nem  férkőzött a szívembe Hanna. Soha. És megfogadtam hogy senki nem veszi el az eszem. De te, te bizony. A szabályimat keresztbe hegve jelentél meg akkor. Már a táborban kiszemeltelek. És nem tudtam hogy ez most csak puszta rajongás-e vagy sem. De nem tudtam másra gondolni.
Mindent megtettem hogy ne gondoljak rád. Naponta váltakoztak a lányok féktelen buli és pia. De minden lány hirtelen rád hasonlított ahogy telt az idő. Minden buli üres volt nélküled. És a végén már semennyi pia nem volt elég elfolytani a szerelmem irántad.

Csodálkozva hallgattam. És vilagosan gondolkodva annyira jutottam, hogy ő most komolyan rám akarja fogni hogy RBGY lett.

És akármennyire dühös voltam rá, szerettem őt. Piszkosul. Minden hibájával és múltjával együtt..

-Szeretlek. -csúszott ki belőlem egy édes hang.

Pedig 1 másodpercel ezelőtt minta fejmosásra készültem volna.

De hiába akartam belekezdeni a fejmosásba, hírtelen megölelt és hallottam a szipogásait, melyeket elnyomni próbált.

Egészen 1 napig utáltam.

1 napig voltunk haragban.

Mégis olyan volt mint aki egy  egymillíó éves társat vesztene el. Soha többé nem akartam elengedni.

-Szeretlek Hanna. Jobban mint bárki mást, jobban mint magamat. És szörnyen sajnálok mindent amivel megbántottalak. A szöszi pedig rámmászott. Azt mondta fent vagy egy szobába. Már akkor gyanús volt bezárt minket a szobába és nekem esett. Józanul sosem tennék ilyet. Mert bárki bármit mond, én mindíg teged választalak.

Könnyes szemekkel öleltem magamhoz az eddigieknél mégjobban életem szerelmét.

Sziasztok. Remélem tetszik. Igyekszem mostmár valamennyivel hosszabb részeket írni. Véleményeket írjatok mert a könyvet csakis miattatok írom. Szeretlek titeket és magyon köszönöm hogy olvassátok. ❤