Néma Könnyek (ChanYeol-EXO) [BEFEJEZETT]

11. Fejezet

Tisztán emlékszem édesapám szavaira mikor utoljára találkoztunk, az a nap a születésnapomon volt. Nem is volt olyan régen az a pillanat, talán még tizenegy éves lehettem. Mióta elhagyott minket apu az óta minden egyes szülinapomat egyedül töltöttem. Nem olyan rossz érzés, mint azt bármilyen ember hiszi, felfrissíti az embert.

Apám utolsó szavai hozzám ezek voltak: „Sajnálom kicsim, hogy egyedül hagytalak. Boldog Születésnapot! „ E két sor között nagyon nagy csend volt, nem tudott kezdeni a helyzettel semmit, teljesen megértem. Én sem tudtam volna semmit mondani az ő helyében. Bár akkoriban nagyon szomorú voltam, mikor ezeket a szavakat mondta, de feldolgoztam. Tudtam, hogy már nem érdeklem őt csak szánalomból szólt hozzám. Ezt onnan tudom, mikor meglátott hezitált, viszont mikor ezeket elmondta, csak fogta magát és tovább sétált. Szörnyen fáj még mindig, de ezt is el kell viselnem, mint a többi ilyen esetet.

Ma lettem tizenhét éves, ha jól belegondolok lassan tíz éve nincs mellettem senki.

- Legyen ma egy jó napod Min! - ültem fel a földről- legyen ma egy jó napod...

Ma igazán szerencsés vagyok, nincs itthon senki így könnyedén el tudok szökni legalább egy kis időre. Amilyen gyorsan csak tudtam összeszedtem a cuccomat és már itt se voltam.

Nagyon sokat dolgoztam azért a pénzért, hogy csak egy kis időre elhagyhassam ezt az átkozott várost. Városon kívül senki nem ismer, csak egy idegen leszek a sok közül, ezért a pillanatért álmodoztam oly sokat. Megvettem a legelső jegyet, ami a lehető legmesszebb van Szöultól. Ez a hely Uljin-tartomány, ez a hely a Japán-tengertől nyugatra fekszik. Ez tűnt a legalkalmasabbnak, busszal ezt az utat leggyorsabban is csak 4 óra alatt lehet megtenni, de ez tökéletes.

Távolabb, egyre távolabbinak tűnt most már az egész. Végre egyedül, vagyis csak ezt gondoltam. Sosem hittem volna, hogy ő is ezen a buszon lesz. Mikor felszálltam még nem láttam ChanYeolt, de a helyemre ülve vettem csak észre . Hát igen, ennyit erről, pontosan a fiú mellett foglaltam helyet. Látszott rajta, hogy teljesen meglepődött, hát nem csak ő.

- Szia.

- Hát, te? - nézett rám nagy szemekkel ChanYeol, de egy kisebb mosoly látszódott arcán.

- Ezt inkább én kérdezném meg. - néztem magam elé.

- A nagyszüleimhez megyek Uljinra. Holnap csak késő este fogok visszatérni, de szerintem én ezzel elmondtam mindent. Most én jövök, hallgatlak - mosolygott rám.

- Nincs semmi különösebb oka, csak el akartam menni valahova. - füllentettem, mondjuk, van benne igazság csak hát, nem minden.

- Értem. Esetleg be szeretnél ülni az ablakhoz? - Komolyan ez a fiú olvas a gondolataimban, nem hiszem el!

- Nekem ide szól a jegyem, szóval nem muszáj helyet cserélnünk. - füllentettem ismét.

- Azt akarod, hogy én ezt elhiggyem? Na, gyere! - nevetett fel, önkéntelenül elmosolyodtam és helyet cseréltem a fiúval.

- Köszönöm. - suttogtam.

Ennyi volt, nem beszélgettünk többet én csak néztem kifele az ablakon miközben ChanYeol játszott a telefonján. Túlságosan nem törődtünk egymással ő is elvolt, én is szóval ez így tökéletes volt.

Valahogy a közelében már nem feszengek annyit, talán... Agh felejtsd el Min! Csak felejtsd el, sosem lesztek barátok. Megráztam a fejem, majd hátra döntve a fejem, elsötétült előttem minden.