Néma Könnyek (ChanYeol-EXO) [BEFEJEZETT]

7. Fejezet

- Engedj el! Engedj már el! - sikítottam - Miért, nem hagysz egyedül? - próbáltam elengedni ChanYeol kezét, de olyan erősen fogta, hogy sehogy sem tudok neki ellen állni.

- Nem, nem hagyom, hogy ezt tedd! - szorosan megfogta a kezemet, majd felhúzott.

- Miért? Miért mentetted meg az életemet? - néztem a szemébe miközben én csak sírtam és sírtam.

- Szeretnélek jobban megismerni. Szeretném megtudni miért, csinálod ezt magaddal, kíváncsi vagyok, hogy milyen volt a gyerekkorod. Szeretnélek jobban megismerni, mint barátot. - nézett mélyen a szemembe, egy lágy mosollyal övezve.

Nagyon régen mondta nekem azt valaki, hogy szeretne a barátom lenni... Túlságosan régen volt.

ChanYeol szavaira, csak jobban sírtam, kiszabadítottam a kezeimet a karjai közül majd lassan elsétáltam.

- Nekem nem kellenek barátok, ne is törekedj ilyen dolgokon. Ha valaki mellém áll, annak a személynek kőkövön nem marad élete. Szerintem jobb lett volna, ha ezeket a szavakat jobban meggondolod. - mondtam neki majd végleg tovább sétáltam a sötét utcák felé.

„2015. április"

Lassan kisurrantam a lakásból majd végigsétáltam a szűk utcán, az idős bácsihoz. Illedelmesen bekopogtam valahogy meg akartam neki köszönni, hogy egyáltalán észrevett engem.

Nem nyitott ajtót. Jó nagyot sóhajtottam, mikor már indultam volna haza előttem termett a bácsi.

- Szervusz, kicsi lány! - mosolygott rám. - Jobban vagy már? - érintette meg a fejem tetejét. Az egész testemben végig futott egy nagyon kellemes érzés, amit már nagyon rég érezhettem, a törődést.

- Jó napot, Uram! É- én csak szeretnék elnézést kérni a múltkori eset után. - mélyen meghajoltam előtte.

- Ugyan- ugyan. Kelj fel! - indult meg az ajtó felé - Gyere csak be.

Bementem, eszméletlen nagy tisztaság uralkodott a bácsi lakásában, amikor este besurrantam nem láttam semmit belőle.

- Uram, megtudhatom a nevét? - mire ő elmosolyodott és ennyit mondott - "Hívj csak Bácsinak. Nem kell tudni a nevemet."

- Rendben. - bólintottam- Az én nevem Kae MinYoung.

- Tudom. Gyere, beszélgessünk.- invitált be a nappalijába majd leültünk.

- Mit mondjak? Nem tudok semmi újat mondani, szerintem.

- Dehogynem, hisz azok csak fura pletykák, inkább halljuk a te történetedet. - mosolygott rám biztatóan majd elkezdtem a történetem, elejétől a végéig, a mai napig mindent.

Számomra Bácsi egy nagyon kedves, szeretetteljes ember volt. Meghallgatott, fogadott akkor is mikor már nem volt túl jó állapotban, de mindig beszélgetett velem, megértett engem. Ő volt az, aki életet lehelt belém, azokban az időkben.

Viszont egyszer már nem nyitott ajtót, nem mosolygott rám, nem hallgatott meg. És erről is én tehettem, ha akkor nem akartam volna meghalni. Akkor még mindig élne. Minden olyan gyors volt, hirtelen már a Bácsi temetésén voltunk. A többiektől nagyon messze álltam nem akartam, hogy lássanak. A temetés végén valaki leszólított majd egy levelet adott a kezembe. Megvártam, míg mindenki elmegy a sír mellől, csak akkor nyitottam ki és olvastam el.

„Drága Kicsi lány!

Tisztában vagyok azzal, hogy most magadat okolod a halálom miatt. Miután elvesztettem a családomat teljesen egyedül voltam, amikor meghallottam mik történnek veled, nagyon szerettem volna veled egyszer találkozni. 4 évet vártam arra a pillanatra, de nem gondoltam volna, hogy ilyen körülmények között. Igazán a barátod szerettem volna lenni. Szerettem azokat az időket, amikor átjöttél és kimondtad magadból azokat a dolgokat, amit másnak nem tudtál. Régen én is így éreztem, magamat okoltam a családom halála miatt, és én is el akartam tűnni, hogy velük legyek. De a te történeted tartotta bennem azt a maradék életerőt, ami még megmaradt. Ráébresztettél, hogy nem csak én voltam ezekkel a dolgokkal. Támogatni akartalak, bátorítani, hogy az élet milyen szép helyekkel van körbe véve. De sajnos nem tudtam ezeket a dolgokat elég rendesen megmutatni. Ne haragudj!

Teljes szívemből örültem annak, hogy megismertelek.

Viszont itt van már a búcsú ideje, kívánom neked azt, hogy mindig küzdj az életedért. S ne feledd mindig lesz melletted egy igaz barát.

Ne Add fel! Küzdj a legjobbakért!

Bácsi: Kang Woo Jin"

Egyszerűen nem bírtam ki sírás nélkül, nem bírtam tovább lerogytam a földre, ahogy csak tudtam kiadtam magamból az érzéseimet.

Csak bőgtem és bőgtem.