Néma Könnyek (ChanYeol-EXO) [BEFEJEZETT]

10. Fejezet

- Hé! MinYoung! - dobtak felém egy cetlit, lassan hajtogattam ki a papírdarabot, majd elolvastam. „ Tanár úr nemsokára felhozza az osztálykirándulás témát szeretnénk, ha egyáltalán nem szólnál bele ebbe a témába! Nem úgy, mint tavaly..."

Tisztán értettem mire gondolnak... Tavaly közöltem órán, hogy nem megyek a kirándulásra. Evvel alapból senkinek nem lett volna baja, csakhogy ha egy ember nem megy, akkor az egész osztály sem. Azóta bármilyen programba elrángatnak, persze senkit se érdekel, hogy ténylegesen ott vagyok-e. Ironikus...

Ahogy írták, tényleg felhozta az osztályfőnök a témát. Egész órán ordítoztak, hogy hova menjenek egyszerűen nem tudták eldönteni, hogy tengerpartra vagy hegyvidékre. A fiúk a bikinis témát preferálták, míg a lányok a városban császkálós, inkább gyalogolós témát kedvelték. Mivel a lányok többen voltak, illetve a tanár is e téma mellett döntött, eldőlt. Az időpont is el lett döntve, mához egy hétre. A kirándulás minimum kétnapos maximum négynapos lehetett, többség szerint a háromnapos tökéletes, így ez is eldőlt. Érzem, hogy felettébb izgalmas lesz ez a három nap...

"2015.09.25"

- Látod, megmondtam neked, hogy te csak elüldözöl mindenkit! Még az a nyamvadt szomszéd is kinyiffant miattad! - röhögött fel, a whiskys üveget szorongatva. Én csendben nyeltem könnyeimet mikor hirtelen anya hátrafordult és lecsapta a földre az italt. - Gyerünk! Állj rá, ha mersz! - én csak ráztam a fejem, nem akartam édesanyám kérésére rá lépni a törött szilánkokra.

- Tedd meg, bizonyítsd be anyucinak, hogy mit tudsz! - hátam mögé sétált majd rálökött, megfordulva kinyitotta az ajtót s be is csapva azt hagyta el a lakást.

Mozdulatlanul álltam, nem mertem leszállni az üvegszilánkokról, csak azután léptem le róluk mikor már egy kisebb vértócsa tátongott a talpam alatt. A vér látványától elestem, bőgtem, ordibáltam minden megtettem azért, hogy megszüntessem a fájdalmat. Kiszedegettem a talpamba szorult szilánkokat. Amint sikerült bekötöztem, feltakarítottam, majd ahogy csak bírtam útnak indultam.

Nem tudtam hová megyek, csak mentem, igaz nem túl jól, túlságosan fájt a lábam. Az utam alatt legalább háromszor elestem, de felkeltem, muszáj volt tovább mennem, muszáj volt. Az utam egy csendes szakaszhoz ért a folyópart mentén, se autó, se ember nem nagyon jár arra. Vagyis legtöbbször...

- Meg tudod tenni! - néztem a vizet, majd a folyó széléhez sétáltam - akkor egy, kettő, három! - bele ugrottam a jéghideg folyóba. Pár pillanat volt az egész, de tisztán emlékszem arra, amikor a végtelen sötétben lebeghettem. Jó érzés volt, de csak volt.

Egy kezet éreztem meg magam körül, ekkorra már biztos elájultam nem emlékszem, hogy vagy egyáltalán ki húzott ki engem a következő kép, amire emlékeztem az-az, amikor egy rendőr ült mellettem a mentőautóban. Ennyi, semmi több.

Ismét magamra hoztam a bajt, anya ordibált, ütött, ismételten kórházi számla, amit fizetni kell.

Ez volt a harmadik öngyilkossági kísérletem.