•●My Demon●•

》9. fejezet《

"Utállak! Dögölj meg! Egy hatalmas rohadék vagy Jimin!"
Szidtam végig fejemben, míg anyuval és a dokival ültem szembe.
A démonom vidáman kacagott mellettem ülve.
-Nos, a leletek szerint nincs semmi belső sérülés. -jelentette ki az orvos.
-Akkor mitől ájulhatott el? -kérdezte anya.
-Sajnálom hölgyem, de nem tudom. Valószínűleg ez örök rejtély marad...-húzta el száját az idős férfi.
-De ugye nem fordul elő többet?
-Minden vizsgálat azt igazolja, hogy egészséges. Ha mégis előfordulna mégegyszer midenét kivizsgáljuk. De reméljük csak egyszeri alkalom volt.
-Mikor mehetek haza? -vágtam közbe. Az idős férfi rám kapta a tekintetét majd feljebb tolta szemüvegét.
-Akár most is. Attól függ, hogy érzi magát az ifjú hölgy.
-Jól vagyok. -jelentettem ki magabiztosan.
-Biztos benne? Ha szeretné, megvizsgálhatjuk mégegyszer.
-Teljesen biztos vagyok. -bólintottam, mire az orvos felállt helyéről.
-Akkor azt hiszem ezt le is zártuk. -egyezett meg magával -Az édesanyával válthatok még pár szót? -pillantott anyukámra, aki bőszen bólogatni kezdett majd felállva kisietett a doktorral együtt.
Körbe pillantottam. Jimin nem volt sehol ezért idegesen fújtattam egyet.
-Itt vagyok, ne aggódj. -termett mellettem, mire szívemhez kaptam.
-Megijesztettél...-fújtam ki bennrekedt levegőm.
-Holnap pszihológushoz megyünk. -vigyorgott.
-Hogy hová? -pillantottam rá kételkedve.
-Hallgatóztam. -pillantott az ajtó fele -A doki bácsi megkérdezte, hogy mindig ennyit beszélsz-e magadban. Erre anyukád azt mondta, hogy mostanában szoktál rá. Erre a doki adott neki egy névjegykártyát és azt mondta hívja fel és kérjen időpontot.
-Ezt jól elintézted nekem. -vágtam karba kezeim dühösen.
-Legalább történik valami vicces végre. -mosolygott.
-Rossz játékot űzöl...-morogtam.
-Ohh Cicám. Csak most kezdődik a játék.
-Bárcsak eltűnnél örö-...-mormogtam, mikor kitárult az ajtó, ezért gyorsan elharaptam a mondatom végét.
-Gyere kincsem. Öltözz fel, addig én segítek összepakolni a cuccaid. -kezdett ténykedésbe anya.
-Rendben...-sóhajtottam majd felkelve felöltöztem utcai ruhába.
Mindent összepakolva el is indultunk.
Kiérve a hatalmas kórházból nagyot szippantottam a friss levegőből, majd hirtelen apa hangját hallottam meg a távolból.
-Minji! -sietett felénk -Ohh de jó látni,
hogy jobban vagy! -ölelt át, ahogy
elémért. Lágyan visszaöleltem.
-Gyertek. Ott parkolok nem messze. -mutatott az autótengerbe, majd elindultunk.
Nem sok minden történt az úton. Én hátul ültem a démonommal karöltve, míg anya apa mellett, aki bőszen bólogatott az utat figyelve, mivel anyu végig csacsogott a hazaút alatt.
Mikor hazaértünk bepakoltuk a cuccaimat, apa nem engedte, hogy én cipeljem fel a hátizsákom, amibe még anya dobált össze néhány dolgot, ha netalán benntartanának.
Utánna pedig lehívtak a földszintre, hogy vacsorázzunk, ugyanis, kellemesen átszundikáltam majdnem egy egész napot.
Jimin meglepően kedves hangulatában volt és nem próbálkozott semmivel.
Nem beszélt bele a beszélgetésünkbe
Csak csendben és lazán ült a kanapén, míg én a szüleimmel lehettem egy kicsit. Lehet meglepő, de ez a közös vacsora dolog nálunk nem mindennapi. Alig látom őket, mindig dolgoznak és dolgoznak, ha pedig szabadnapjuk van, akkor kettesben mennek el valahová.
Talán most ez az első olyan alkalom, hogy tényleg aggódnak értem és szeretnének javítani a kapcsolatunkon.
Szerintem ezt Jimin is tudja jól ezért is nem akar most még jobban a lelkembe tiporni. Talán mégis van benne egy kis kedvesség hiába tagadja.
Avacsora után elmentem zuhanyozni és miután felvettem a pizsamám, fáradtan este be a puha ágyamba és magamra húzva a takarót szinte azonnal elnyomott az álom.

Lágy szellő csapta meg arcomat. Szemeim lassan nyitottam fel. A nap lemenőben volt így az ég rózsaszínes és narancssárgás színekben pompázott.
A lágy, szélben ringatózó virágok közt feküdtem. Lassan felültem és körbe pillantottam. A rét végtelennek tűnő messziségén kívűl egyetlen egy alakot pillantottam meg.
A tűzpiros virágok közt térdelt míg szőke haját lágyan lobogtatta a szellő.
-Jimin...-suttogtam magam elé, majd nehezen felállva megindultam felé.
Ahogy láttam, hogy tényleg ő az, sietősebbre vettem a lépteim és odaérve a nyakába borultam.
Vidáman mosolyogva karoltam át, majd ahogy ő is viszonozta a gesztust hajába túrtam.
-Hiányoztál...-hajoltam el tőle, hogy szemeibe nézhessek.
Tekintetét rámvezette és elmosolyodott. Szemei kivételesen "normálisak" voltak, így láthattam gyönyörű fekete íriszeit, ahogy engem figyelnek. Elvarázsolva figyeltem arcát majd egyre közelebb dőltem hozzá. Szinte már összeértek ajkaink, mikor felriadva felültem az ágyban.
Vadul kapkodtam a levegőt és éreztem, hogy levert a víz. Ezért gyorsan ki takartam magam.
Háton feküdve lihegtem egy kissé majd mikor oldalra pillantottam összehúztam a szemöldököm.
-Ebben az álomban tudod mi volt a legszebb? -kérdezte Jimin derűs mosollyal arcán, ahogy oldalán feküdve, könyökölve támasztotta fejét -Hogy nem kellett semmit se csinálnom.
-Hazudsz. -vágtam rá azonnal és dühösen pislogtam felé tovább.
-Nem tudom, hogy miért nézel így rám, mikor csak a démonod vagyok és az a dolgom, hogy rávegyelek az öngyilkosságra, de nagyon megbántasz vele...-biggyesztette le ajkait. Megforgattam szemeim majd felültem. Rápillantottam az órára.
-Mégcsak hajnali kettő...-sóhajtottam lemondóan.
-Bizony Édesem. Szóval feküdj vissza szépen. -hallatszott Jimin hangja negédesen.
-Hogy rémálmokat rendezhess a fejemben? -pillantottam rá, mire mosolyogva megrázta fejét.
-Már megmondtam, hogy azt az álmodat nem piszkáltam meg. Én egy nyugodt estét akartam neked adni. Arról nem tehetek, hogy nem tudsz kiverni a fejedből. -vigyorodott el önelégülten.
-Pedig hidd el...-mosolyodtam el most én -Én örülnék annak a legjobban, ha elfelejthetnélek örökre. Mert rohadtul nem hiányzott, hogy a való életembe is beletrollkodj.
-Valóban? -vigyorgott.
-Képzeld, valóban. Nagyon irritáló, hogy folyton a nyakamban lihegsz és elcseszed az életem...Te...Te pokolra való, bunkó, idióta...-emeltem meg hangom kissé.
-Mondj még ilyeneket Édes. -nyalta meg ajkait -Beindulok tőlük.
-Fúj...-fintorodtam el majd arréb csúsztam -Inkább hagyj aludni. -köptem felé majd hátat fordítva neki süppedtem újra a párnák közé.
-Vicces vagy. -nevetett.
-Már miért is? -fordultam felé ingerülten.
-Hát ezért. -vigyorgott kisfiúsan közvetlen mögöttem tehénkedve.
-Hirtelen öt éves lettél? -mordultam rá mire mosolya megváltozott. Már nem volt kisfiúsan ártatlan...Hanem inkább már perverz mosoly ült ki arcára.
-Ne aggódj Édesem. Mostmár biztos, hogy szép álmokat biztosítok a számodra. -tűrt fülem mögé egy tincset, mire én morogva elhessegettem a kezét.
-Utállak. -motyogtam dühösen, ahogy nyakig magamra húztam a takaróm.
-Tudom. -suttogta negédesen.

×| Kicsit rövid, és későn is lett kész, ezért bocsánatot kérek, mostanábn nem vagyok a toppon...
Azért remélem tetszett❤
Sietek a következő fejezettel, de addig is...Kellemes rémálmokat❤💀❤ |×