•●My Demon●•

》3.fejezet《

Egy rét közepén álltam. A nap kellemes melegséggel sütött és felhevítette a bőröm.
Elmosolyodva pillantottam körbe és széttártam karjaim, ahogy a szél lágyan belekapott a ruhámba.
Hirtelen két kar ölelte körbe a derekam, mire elmosolyodva hátra döntöttem a fejem, a vállára.
-Hiányoztam? -mormogta fülembe, mire megdermedtem.
A démonom hangja csengett a fülembe, mire rögtön szabadulni próbáltam.
-Ne félj Kislány. -nevetett.
-Engedj el! -kiálltottam és belekönyököltem a gyomrába.
Kezei szorítása elernyedtek én pedig rögtön futásnak eredtem.
Hátra pillantottam, hogy követ-e, de hirtelen beleütköztem valamibe.
Felpillantva megláttam, ahogy mosolyogva figyel engem az ijesztő szemeivel. Ijedtemben meghátráltam, de megbotlottam és hátra estem.
-Nem azt mondtad, hogy küzdeni fogsz? -lépett mellém.
-D-de...-dadogtam felnézve alakjára.
-Ahoz képest csak menekülsz. -nevetett és hirtelen magas tűz gyulladt körülöttünk. Ijedten pislogtam körbe.
Szinte éreztem, ahogy a tűz megperzseli a bőröm. Összehúztam magam, de a lángok csak egyre nagyobbra csaptak.
-Félsz Minji?...-hangzott a hang a fejemben.
-Ez csak egy álom...Csak egy álom...Ébredj fel. Ébredj fel. Ébredj fel! -beszéltem önmagamhoz, miközben összeszorítottam a szemeim.
-Ne tagadd...-kuncogott fel a fejemben -Rettegsz a haláltól. Azaz...Tőlem.
Hirtelen felültem az ágyban.
A szívem vadul kalapált, a légzésem felgyorsult miközben könnyekkel teli szemeimmel pislogtam körbe.
Még javában este volt, ugyanis a szobában a teljes sötétség uralkodott.
-Rosszadt álmodtál Édes? -Jimin gúnyos hangja szólalt fel mellettem, mire odakaptam a tekintetem.
Mellettem feküdt a takaró alatt.
-Te csináltad, igaz? -morogtam rá suttogva, mire gúnyos mosolyra húzta ajkait.
-Talán nem tetszett? -vigyorgott gúnyosan.
-Nem. Egyáltalán nem. -öleltem át lábaimat és vettem egy mély levegőt nyugtatásképp.
"Nem tudom eldönteni, hogy féljek tőle vagy gyűlöljem. Az biztos, hogy természetfeletti dolgokra képes, amikkel lehet nem jó ötlet szórakozni.
De akkor is...Nem hagyhatom, hogy csak így elnyomjon..."
-Jól hallom, hogy saját magaddal vitázol a fejedben? -nyúlt felém, de én elhúzodtam, ezért vissza ejtette a kezét maga mellé.
-Csakis miattad van...-pillantottam rá mogorván.
-Tudom. -vigyorgott -Csak én járok a fejedben...És ez tetszik.
-N-ne szokj hozzá. -próbáltam meg határozottnak tűnni, de a szavak akadozva hagyták el számat. "Többre nem futotta Minji?..."
-Hahh...-sóhajtott mosolyogva és felkuncogott -Még sosem történt velem ilyen. -ült fel.
-Hogy érted? -pillantottam rá.
-Ha azt hiszed, hogy majd bájcsevegek veled, akkor nagyon el vagy tévedve. -dőlt neki az ágytámlának.
-Csak tudni szeretném mi folyik itt. -vallottam be őszintén.
"Semmi értelme nincs a hazugságoknak most. Hisz úgy is hall mindent..."
-"Szeretnéd...". Hahh. -horkantott fel -Én ugyan nem mondok semmit. Tudod, nem bírom az emberek kiváncsiságát. Irritáló. -húzta el száját.
-Gyűlölöd az embereket...Mégis embernek nézel ki. -pillantottam végig rajta.
Egy pillanatig elnézett másfele, mintha gondolkodna aztán felém fordult mosolyogva.
-Bármilyen alakot feltudok ölteni, de ezt a legkönyebb. Hisz én is ember voltam kezdetben. -rántott vállat.
-Mi? -döbbentem le.
-Jól hallottad. -hunyta le szemeit.
-És...Hogy lettél...-itt elhalgattam.
-Démon? -pillantott felém, én pedig bólintottam. Megrántotta a vállát.
-Fogalmam sincs. Biztos tettem valami olyat, ami miatt a ti drága Istenetek lemondott rólam.
-És mindenki, aki a pokolra jut, az démon lesz? -pislogtam felé érdeklődve.
-Nem. -rázta meg fejét -Az emberek poklából Sátán ment ki minket. A szolgájává tesz, és szabad akaratot ad. Azután leküld minket a földre. -pár pillanatig emésztgettem a hallottakat, majd újra felé pillantottam.
-Nem. -válaszolt a még fel nem tett kérdésemre. "Idegesít, hogy minden szót hall..." -Semmire nem emlékszem az emberi életemből. Ahoz, hogy démonok lehessünk el kell engednünk az emberi mivoltunkat. De elhiheted,  biztos az voltam, hisz akkor nem lennék itt. Aki tiszta démon, az Sátánt szolgálja.
"És mi kell ahhoz, hogy valaki tiszta démon legyen?..." Gondoltam ki a kérdésem, de megint megelőzött.
-Fel kell ajánlanunk egy lelket, a sajátunkért cserébe. -mosolyodott el gonoszan.
-Én vagyok az a lélek, igazam van? -kérdeztem komolyan.
-Ki tudja. Lehet, hogy te is csak egy kudarc és elvesztegetett idő leszel. -rántott vállat mosolyogva, majd előrébb csúszva, újra eldőlt az ágyon.
-Szóval...-nyeltem egyet -Amerre csak jársz, eléred, hogy az emberek összeomoljanak...
-Pontosan...-bólintott unottan.
-De miért? -kérdésem hallatán fújtatott egyet.
-Azért, hogy tiszta, vagyis igazi démon lehessek. -köpte a szavakat, mintha ez magától értetődő lenne.
-Sosem éreztél bűntudatot? -fordultam felé.
-Figyelj édes... -sóhajtott fel -Ha eddig nem tűnt volna fel, belőlem hiányoznak azok az érzelmek, amik elgyöngítenek benneteket. Nem érzek bűntudatot, megbánást, sajnálatot, együttérzést, kötődést ahogy félelmet sem. Másszóval, megpróbálhatsz rájátszani az érzéseimre. Csupán annyi, hogy nem fogsz sikerrel járni. -túrt bele szőke tincseibe, helyre igazítva őket.
Szemeit lehunyta és nyugodtan feküdt mellettem.
"Egyáltalán nem fair ez az egész. Ő hall mindent és tud mindent. Nem mellesleg így, ha nem látom a fekete szemeit, olyan, mint egy angyal."
A bőre világos, a haja sötétszőke, és a testalkata egyszerűen maga a tökély...Már ijesztően tökéletes.
Meredten vizsgáltam arcát, mire egy visszafolythatatlan mosoly terült el arcán.
"Jesszus! Már megint ezt csinálom...De olyan nehéz nem gondolni semmire...Egyszerűen lehetetlen."
-Mióta vagy itt velem? -váltottam gyorsan témát, abban reménykedve, hogy ezzel talán az én rossz gondolataimat is el tudom űzni.
-Három éves korod óta. -pillantott rám.
-Olyan régóta? -tágultak ki szemeim.
-Gyerekkorban tudunk csatlakozni az emberhez. -rántott vállat -Mellesleg, ha nem akkor történne meg, akkor szinte nem tudnánk semmit az emberünkről.
-És...Mindenkinek van démonja?
-Persze. -bólintott -De vannak olyan démonok, akik meg vannak elégedve az emberről emberre járással. Viszont én gyűlölöm az embereket. Szóval azért küzdök, hogy a pokolra jussak újra.
-És mindenki megölte magát, akinek a démonja voltál? -kérdeztem félve.
-Amikor még kezdő voltam, gondolok itt az első pár emberemre, akkor jó néhány nem sikerült, ezért végig kellett szenvednem azt a hosszú időt, amíg éltek. De az utóbbi évszázadaim sikeresen értek véget. -vigyorodott el gonoszul, ami miatt kirázott a hideg.
-És miért én? -húztam össze magam.
-Nem azért választottalak, mert te voltál Park Min Ji. -húzta el száját -Hanem mert lány voltál. Tudod azért mégiscsak érzem, hogy ember férfi voltam régen, és a lányokkal jobb érzés szórakozni. Bár így is majdnem lecsúsztam rólad. Majdnem beelőzött egy fajtársam. -nevetett fel.
-És kiskorom óta te sodortál bajba? -ráncoltam szemöldököm.
-Igen. -bólintott -Az ember alapjáraton ártatlan lenne. Ezért vagyunk mi. Hogy akadályozzuk és megnehezítsük az életeteket.
-És te láttál mindent...-pirultam bele a gondolatba.
-Mondtam már...-húzta félmosolyra ajkait -Én mindent tudok rólad. Mindenhol ott voltam veled és hallottam minden elhangzott gondolatod.
"Oda a magánéletem..."
Végig gondoltam, hogy milyen égő, röhelyes vagy kínos dolgokat csináltam, és éreztem, ahogy a vér felszökik a fejembe, és az arcom égni kezd.
Jimin felkacagott.
-És most végig nézhettem minden kínos, illetve plusz tizennyolcas gondolatod és cselekedeted újra. -nevetett, mire én az ölembe hajtottam a fejem.
"Ez mind magánügy. Neki semmi köze nem lenne ehhez...Ez..."
-Annyira nem fair...-dörgöltem arcomat a térdeimen pihenő takaróba.
-Én megmondtam. -nevetett tovább.
-Menj innen! -dobtam neki egy párnát, mire csak még hangosabban kacagott fel.
-Tűnj innen! Ez az én életem! Azt teszek, amit akarok! -vágtam karba kezeim.
-Persze, persze...-bólogatott hitetlenül.
-Csak mássz ki a fejemből és hagyj békén! -mormogtam majd hátat fordítottam és oldalamra feküdtem. Nyakamig felhúztam a takaróm, és próbáltam kizárni a gondolataimból.
-Tudod, attól, hogy még azt hajtogatod magadban, hogy "Ne gondolj rá!" attól még itt vagyok és hallok mindent. -simított végig gerincem vonalán egy ujjával, mire megborzongtam.
-Legalább csak aludni hagyj...-motyogtam miközben mégjobban magamra húztam a takarót.
"Tűnj el a fejemből! Nem akarom, hogy a gondolataim közt turkálj!"

×| Sajnálom, hogy sokáig húztam. A suli kezdetével a hétvégére marad az írás lehetősége, ha nem akarok szennyet kiadni a kezeim közül. Köszönöm, ha megértitek♥
Megpróbálok sietni a kövi résszel, addig is kellemes rémálmokat😙♥ |×