•●My Demon●•

》24. fejezet《

"Gyűlöltem Kook-ot, amiért sose segített...Pedig azt a pár nyugodt napomat is csak neki köszönhettem."

-Minji, most miért sírsz? Ennyire haragszol rám? -Jungkook értetlenül és kissé zavartan nézett rám.
-Nem...Pont, hogy nem...Sajnálom Kook...-emeltem kezeimet arcom elé.
-Miért kérsz bocsánatot? -kérdezte vidámabb hanggal, miközben a fejemre simított.
-Mert haragudtam rád...Amiért nem segítettél sosem...Pedig neked köszönhettem azt a kis nyugalmat is.
-Minji...Ne sírj emiatt kérlek. Kibaszottul bűntudatom volt miatta, csak azért mondtam, hogy megérts egy kicsit...
-Nem sírok. -szipogtam egyet, mire Kook felnevetett és zsebébe nyúlva a kezembe nyomott két darab zsepit.
-Köszönöm...-motyogtam, ő pedig bólintva jelezte, hogy rendben van.
Az út maradék része innentől azzal telt, hogy Jungkook próbált jobb kedvre deríteni. Bohóckodott, vicceket és történeteket mesélt, mondhatni mindent megpróbált, csakhogy nevessek egy kicsit.
-És akkor azt mondja nekem -mondta egy újabb történet közepén, már a nevetéstől kicsordult könnyeit törölgetve -Hogy "Várj leugrok!" -nevetett fel újra -Erre leesett róla, pofára esett, de a lába fent akadt a hintán és vagy még két kör erejéig pofán csúszott a homokba. -nevetett megállíthatatlanul, amire nekem is kuncognom kellett.
-Nem gondoltam volna, hogy Tae-vel a szabadidőtökben játszótérre jártok. -mondtam vidáman.
-Pedig szoktunk. Nagyon menő, hogy elvehetjük a kicsiktől a játékokat. -vigyorgott, mire szúrósan rápillantottam -Vagyis, jó móka a kicsikkel együtt szórakozni...Oh, igen.
-Valóban? -nevettem fel -Akkor mi volt az előző mondat?
-Oh, csak egy hülye nyelvbotlás. -legyintett kezével, majd mivel pont beértünk a buszmegállóba ő lehuppant a padra és telefonját előkapva megnézte az időt -Még épp jók vagyunk. Pár perc és jönnie kell a busznak.  -pillantott az útra míg én bólintottam egyet és mellé ültem.
Jimin durcás arccal lépett mellénk. A mellettem ülő pedig azonnal szúrósan rápillantott, mire behajoltam elé, elérve, hogy rám nézzen.
-Ne bántsd. -suttogtam.
-Nem is tudnék neki ártani...-nézett szemeimbe -De nem értem miért véded.
-Mert...Nem tudom. Csak nem akarom, hogy szomorú legyen. -motyogtam.
-Ez elég furcsa...De elfogadom. A te döntésed. -rántott vállain -Úgysem tudnék túl sok mindent tenni. Az ilyeneket inkább legyöngíteni lehet, mintsem elűzni.
-Sejtettem. -bólintottam mellé, mire Kook felsóhajtott.
-Van valami, amit tudsz de nem árulod el? -vizsgálgatta arcom.
-Sok minden. -rendeztem le ennyivel, majd felálltam mivel a busz éppen befordulva a buszöbölbe megérkezett.

A szokásos tömeg miatt szorosan álltunk egymás mellett, én az ablaknak háttal, szorosan nekivetettem hátamat, Kook pedig előttem, a tömegtől védelmezően kapaszkodott a két oldalam és mellett, elzárva az emberek dölöngélő alakjaitól.
Egy darabig nyugodtan utaztunk, majd az egyik megálló után Jungkook furcsán kezdett viselkedni. Folyton maga mögé nézelődött és gyorsan el is kapta onnan tekintetét. Megpróbáltam mögé kukucskálni, mit is figyel ennyire, de nem láttam senki ismerőset.
-Minji...-hajolt közel hozzám, én pedig kiváncsian felpillantottam szemeibe.
-Igen? -vizslattam arcát.
-Lehet egy fura kérésem? -suttogott hátra pillantva, majd komolyan szemeimbe nézve.
-Hát...Öhm, persze...-mondtam zavartan, mire közelebb lépett hozzám.
-Ne haragudj, és ne is ijedj meg, jó? -motyogta, kissé komoran és sürgetően, mire értetlenül pislogtam rá, de már nem volt időm visszakérdezni, mivel hirtelen ajkaimra hajolt és lágyon megcsókolt.
Nem mozgatta ajkait túl intenzíven, én pedig egyáltalán nem, azért mert eléggé váratlanul ért, meg azért sem, mert ő mégis csak egy barát.
Az orrából érkező forró levegő miatt libabőrössé vált a bőröm, míg meglepettségemben mellkasára simítottam.
Alig pár másodperc múlva, elég gyorsan el is vált tőlem és közelebb lépve a nyakamba bújt.
-Kérlek ne haragudj -kezdett neki szánakozóan -De ott van Hae, és már nem tudtam más módot arra, hogy lekoptassam.
-Hae? Ki az a Hae? -értetlenkedtem fülig pirulva, mire hirtelen feltűnt a tömegben egy csalódott de egyben dühös tekintet, ami engem, majd Kook tarkóját, majd megint engem figyelt. Szemei értetlenséget sugároztak, mintha ugyanúgy meglepte volna őt Kook csókja, mint engem.
-Egy lány, nem tudtam sehogy se lerázni...Bekamuztam, hogy barátnőm van, de arra sem hagyott békén...Bocsi, más ötletem nem volt...-suttogta zavarba esve, sajnálkozóan.
-Mi lesz, ha elhíreszteli? -kérdeztem míg a látszat kedvéért átkaroltam derekánál, és elnéztem a lányról, mintha csak összesgaladt volna a tekintetünk és nem tudnám, hogy ismeri Kookot.
-Nem fogja, nem a mi sulinkba jár. Ha mégis, elintézem. Nem igazán hisznek neki velem szemben. Ne aggódj ez miatt. -suttogta kissé megkönnyebbűlten, hogy nem lettem miatta ideges.
-Remélem is...-motyogtam orrom alatt -Taehyung miatt is szekáltak. -sóhajtottam vállára illesztve állam.
-Akkor is megvédtelek. -kuncogott nyakamba.
-Jó...-forgattam meg szemeim -Akkor vedd úgy, hogy ezzel kvittek vagyunk.
-Rendben...és köszönöm. -dörmögte, én pedig hallottam hangján a mosolyát.

Miután leszálltunk, Kook úgy tett, mintha nem is ismernénk egymást és engem otthagyva sietett be az épületbe. Nem hibáztattam érte, mivel, ahogy közeledtünk a mi megállónkhoz és elhajolva egymásra néztünk, mindketten fülig pirulva, kínosan mosolyogtunk és köhintettünk párat, majd arrébb fordultunk.
A nap további részében pedig hiába vártam, nem is találkoztam Jungkook-al. Taehyung sem keresett, sőt, még Jimin is csöndes volt, ha kérdeztem valamiről csak vállat rántott vagy bólintott egyet nemtörődően.
Pont ezért is nyomotottan és unottan támasztottam a fejem az utolsó órán ülve.
Az órára pillantottam, már három is elmúlt.
Úgy elszaladt ez a nap, mintha csak most keltem volna és jöttem volna Kook-al az iskolába, a busszal...ahol...
Újból, akaratom ellenére eszembe jutott és éreztem, hogy az arcom megint felgyullad a zavartól. Kezeim arcomra helyezve vettem egy mély levegőt és próbáltam a tananyagra koncentrálni.
Szintúgy, mint az egész nap, szinte percek alatt eltelt a maradék idő és végre kicsöngettek. Mindenki megkönnyebbűlt sóhajjal kezdett pakolászni. Én is össze dobtam cuccaim és az elsők között köszöntem el a tanártól, elhagyva a termet.
Odakint a nap kellemesen sütött, ezért egy pillanatra megállva felnéztem és végül a busz helyett a séta mellett döntöttem, a hazautat illetően. Az amúgy sem túl forgalmas utakon járva, ahol amúgy is alig jár néha egy-két ember, vettem egy mély levegőt és kihasználva a nyugalmat sóhajtva nyújtóttam egyet.
-Csendes voltál ma...-motyogtam ki végül Jimin-re pillantva.
-Ma nem volt kedvem idegesíteni. -rántott egyet vállain, én pedig végig nézve rajta megcsodáltam a napsütésbe borult alakját.
Ami pedig a legszembetűnöbb volt, hogy mikor újra lenéztem, csak egy árnyékot látam. Csak a sajátomat.
-Kook miatt? -kiváncsiskodtam míg elrúgtam egy kavicsot.
-Nem csak miatta. Ma nem voltam jó hangulatban amúgy sem. -igazgatta meg tincseit az utat figyelve.
-Sajnálom, ha miattam volt. -figyeltem alakját.
-Ne törődj vele. -legyintett, bár én ezt a mondatot úgy éreztem, mintha azt mondaná "Ne törődj Velem".
Nagyot nyelve, majd ajkaimba harapva pislogtam zavartan, ugyanis nem tudtam mit mondhatnék neki.
Hirtelen Jimin átkarolt én pedig felnézve megláttam arcán halvány, de annál szívmelengetőbb mosolyát.
-Ugye tudod, hogy én akkor is hallak téged, mikor nem találod a szavakat. -nézett le rám közben.
-Tisztában vagyok vele...-sütöttem le szemeim.
-És milyen érzés? Még sosem kérdeztem, és kiváncsi vagyok. -piszkálgatta meg egy kósza tincsem.
-Hát...mivel hallasz, és tudsz mindent, melletted...Elég védtelennek érzem magam...De igazából már rég fel is adtam a harcot, hogy ezen változtatni próbáljak. -vallottam be őszintén.
-Aranyos. -mosolygott meg -Ez tetszett.
-Örülök neki. -forgattam meg szemeim mosolyogva.

◇•◇•◇

-Nem jól csinálod. -motyogta, míg felém, én pedig a matek füzetem felé görnyedtem.
-Nem érdekel, csak legyen kész. -morogtam orrom alatt.
-Ez olyan mintha azt mondanám, hogy azért csesztetlek mert nem érdekel, hogy végül egy örültek házában veled vagy egyedül a pokolban kötök ki. -mondta Jimin míg megtámaszkodott az asztalom szélén.
Nagyot fújtatva, unottan megforgattam szemeim majd kiváncsian pillantottam felé.
-Tényleg Jimin...-tettem le a tollat -Mi olyan jó a pokolban?
-Nem kell senkit se pesztrálnom, hogy csinálja a leckéjét. -csípett arcomba, mire ellöktem kezét.
-Komolyan kérdeztem. -néztem fel szemeibe, mire száját elhúzva lehuppant, nem messze tőlem az ágyra.
-Tiszta vérű démonná válni annyit jelent, mint...megszabadulni. Megszabadulok az emberi kötöttségeimtől, a vérem kitisztul és minden csepp gyengeség, végleg eltűnik belőlem. Vagyis én ezt hallottam más démonoktól, mielőtt még ideküldtek volna. -mondta háta mögé tett kezein támaszkodva.
-Ide? -ráncoltam szemöldököm.
-A földre. -mosolyodott el rajtam, majd elterülve az ágyon lehunyta szemeit -Sátán mellett szolgálhatnék, és rangot nyerhetnék. Valaminek a démonává válhatnék, hogy utána annak szenteljem az "életem".
-Nem hangzik túl izgalmasnak. -húztam el számat.
-Az sem, hogy minden szó nélkül éld végig az embered összes éveit, úgy, hogy tőle függsz. -mosolygott.
-De velem beszélgethetsz. -mondtam ártatlanul.
-Tudom. És őszintén...Ha nem jön össze, hogy öngyilkos légy, akkor nagyon fog hiányozni, hogy halljam a hangod. Hogy válaszolj nekem...És, hogy tudjam, más is hall engem, és nem csak egy rossz gondolatnak képzel. -sóhajtotta aggodalmasan, mire úgy éreztem meghasad a szívem.
Jimin eddig mindig egyedül volt, nem csoda, hogy azt hiszi csak a gonoszság és a pokol az egyetlen megoldás...

×|Sziasztok~
Kicsit megkésve, de készen lett, remélem tetszett nektek, köszönöm, ha elolvastátok.
A kövi részig pedig, kellemes rémálmokat mindenkinek🖤🖤
Pápá~|×