•●My Demon●•

》18. fejezet《

-Tae...Mit akarsz tőlem? -csúszott ki a számon, mire meglepett szemei pillantottak rám.
-H-hogy érted? -értetlenkedett.
-Miért álltál szóba egy olyannal, mint én? Miért akarsz ennyire segíteni? Eddig azt sem tudtad ki vagyok. Most pedig fordult a kocka. Tudni akarom miért? Miért döntöttél úgy, hogy segítesz nekem? -vágtam hozzá a kérdéseimet. Ha mást nem is, de legalább azt megtanultam Jimin-től, hogy, hogyan mondjam ki azokat a dolgokat, amiket amúgy nem mernék.
Taehyung válaszára várva a kissé ijedt és zavarodott tekintetét figyeltem.
-M-minji?...Én...

-Sajnálom, ha furcsák a kérdéseim...De eddig soha senki nem állt velem szóba, hacsak nem akart valamit. -rántottam vállaimon szomorkásan, mire megéreztem Jimin mellkasát a hátamnak nyomódni.
-Hogy is mondjam...-vakargatta tarkóját Tae zavartan.
-Egyszerűen. Csak mondd ki, amit gondolsz. -figyeltem szemeit.
-Szóval...Öhm...Azt tudom biztosra, hogy nem vagy...Nem vagy közömbös számomra. De még én is azon gondolkodok, hogy csak barátilag vagy...máshogy. -makogta ki.
-Értem...-mosolyodtam el. "Szóval nem vagyok közömbös a számára."
-Nem szeretném, ha ez miatt megromlana a csak most kezdődő kapcsolatunk, szóval...
-Semmi baj. -szakítottam félbe mosolyogva -Köszönöm, hogy elmondtad. Nem akartam ilyen hirtelen rád zúdítani ezeket a kérdéseket, csak...így jött össze. -sütöttem le szemeim zavartan.
-Sajnálom, ha rosszul csináltam valamit.
-Mi?
-Hát tudod, ha úgy érezted, hogy csak érdekből kezdtem el veled barátkozni, akkor valamit rosszul csináltam. -mosolygott szomorkásan.
-Nem így értettem. -kaptam el kezét biztatóan, mire Jimin is utánam kapott és a fülemhez hajolt -Nem te szúrtad el Taehyung...-motyogtam zavartabban démonom közelsége végett -Csak már...Nehezemre esik megbízni másokban. -mosolyogtam.
-Akkor majd én változtatok ezen. -simított az én kezemre, mire éreztem, hogy pír szökik az arcomra. Nem tudtam, mit mindhatnék erre, de ekkor pont megszólalt a jelző csengő. Kissé megkönnyebűltem, mikor Tae az órára pillantott.
-Azt hiszem mennem kell. -sóhajtotta -Szia Minji. -mosolygott rám még utoljára, majd eleresztette kezemet.
-Szia Taehyung. -mondtam félénken, míg ő elindult és el is hagyta a termet.
-Ha mégegyszer hozzá mersz érni önszántadból...-kezdte Jimin dühösen mormogva, ami miatt kirázott a hideg -Tudod mi fog történni. -engedett el, én pedig azonnal vissza is huppantam a helyemre.
Dühös volt. Nagyon is. Láttam rajta, hogy feszült és még a mozdulatai is kissé darabossá váltak.
"Jimin..."
-Nem ez a nevem! Ne hívj így...-morogta, ahogy neki dőlt az előttünk lévő pad oldalának.
"Akkor, hogy hívjalak?" Kérdeztem meg fejemben, míg hangosan sóhajtottam egyet.
-Sehogy. Ne hívj sehogy. -vágta keresztbe karjait.
"Most megsértődtél?" Mosolyodtam el hitetlenül.
-Nem. -túrt hajába.
"Jimin légyszives..."
-Hé! Mingi igaz? -hallottam meg egy lány hangot magam mellől.
-Minji. -javítottam ki Eun-t, aki akkor is úgy nézett ki, mint aki divatbemutatóra készül.
-Nem érdekel. Csupán csak egy kérdésem van. -lépett elém, majd hátra dobva fekete félhosszú haját letenyerelt a padomra. Mivel Jimin ott támaszkodott mögötte, láttam, hogy végig méri szemeivel és elégedetten bólint egyet.
Hirtelen féltékenység és szomorúság lett úrrá rajtam. Nem tudtam pontosan miért de összeszorult miatta bensőm. Talán az bántott igazán, hogy Jimin rám sose pillantott ilyen elismerően, mert bármi félreérthető dolgot tett, az mindig csak színészkedés volt. De ez feltünően igazi volt. Talán a kevesebb ruhát viselő lányok jobban imponálnak neki.
-Figyelsz te rám? -ütött az asztalra, mire megilletődve rákaptam szemeim.
-Válaszolj! Mit akarsz Taehyungtól? Hm? -vont kérdőre, de én még mindig elvoltam foglalkozva magammal és a bennem felkavargó érzésekkel.
-Talán féltékeny vagy? -csúszott ki számon, mire úgy nézett rám, mint, aki vérszemet kapott.
-Oh...-nevetett fel kiegyenesedve -A kis zizi Minji, az osztály bolondja -köpte felém a szavakat hangosan, gonoszan mosolyogva úgy, hogy mindenki hallja  -Hirtelen felbátorodott volna? Az ártatalan kis Minji az ujjai köré csavarta a suli két leghelyesebb pasiját és máris nyeregben érzi magát. -nevetett fel, mire körbepillantva megláttam, hogy mindenki minket néz.
Nagyot nyelve pillantottam Jimin-re segítség kérően, aki gonoszan felnevetett és megrázta a fejét.
Hirtelen, mintha valamivel mellkason szúrtak volna. Úgy fájt ez a válasza, hogy el is felejtkeztem arról, hogy éppen megszégyenítenek az egész osztály előtt...megint.
-Mondd csak Minji...-dőlt az előttünk ülő székének -Mikor lettél ilyen kis ringyó? -fonta keresztbe karjait maga előtt.
-Nem vagyok-...-kezdtem el halkan, mire félbeszakított.
-Áruld el kérlek...-támaszkodott meg a padomon újra -Mit adtál nekik, hogy együtt mutatkozzanak veled? -nevetett fel gúnyosan.
-Semmit. -néztem fel szemeibe.
-Valóban? Akkor miért hallom azt az iskola minden sarkában, hogy Jungkook-ot ölelgetve jöttél iskolába?
-Talán nem a sarokra kéne járni, ahol minden szar pletykát összehordanak. -hallottam meg egy férfi hangot, mire az egész osztály az ajtó fele fordult.
-J-Jungkook?...-sokkolt le kissé Eun-byul -Hogy kerülsz ide? -mosolygott felé zavartan.
-Hát tudod cicám...-indult el befele zsebre dugott kezekkel -Csak erre jártam és a nevemet hallottam. -rántott egyet vállain, majd megállt mellettünk.
-Tipli van. -váltott hangnemet Eun-ra nézve, aki felhúzva orrát eltipegett.
-Megoldottam volna egyedül is. -húztam össze szemöldökeim.
-Hát hogyne. -mosolygott, ahogy lenézett rám -Láttam milyen rohadt jól kezeled a szituációt.
-Nem kértem a segítségedből. -álltam fel kissé dühösen. Fogalmam sem volt miért, de nem szíveltem Jungkook segítségét. Ő maga sem volt túl szimpatikus. Sokat változott és a fejébe szállt a dicsőség.
-Lehet, de mindketten tudjuk, hogy csak szarabbul jöttél volna ki a helyzetből nélkülem. -vigyorgott önelégülten. "Hm...Honnan is ismerős ez a viselkedés?..."
-Máskor kérlek ne légy ilyen hősies és hagyd, hogy én oldjam meg. -szorítottam ökölbe kezeim.
-Vicces, hogy úgy mondod, mintha képes lennél rá. -nevetett ki.
-Ne nevess. Igenis képes vagyok rá. -húztam ki magam.
-Rendben! Akkor most legyen nagy a szád. -lépett közelebb és az arcomhoz hajolt -Egy szerencsétlen ringyó vagy, akit az egész suli őrültnek hisz. Na erre mit lépsz? -húzta fel szemöldökeit. "Megint dezsavű érzésem van..."
Ajkaim megremegtek, ahogy éreztem a gombócot a torkomban.
Nagyot fújtatva emeltem meg kezem, hogy pofon vágjam, de Jungkook elkapta karomat és közelebb rántott magához.
-Nagyon ügyes. -vigyorgott -Csak máskor jó embert bassz pofán kérlek. -dobott egy csókot felém és elengedve, hátat fordított nekem és elindult kifele. Ekkor megláttam Jimin-t és azonnal be is ugrott kire is emlékeztet Jungkook stílusa, aki mindeközben laza léptekkel haladt előre.
Azonban mikor Jimin mellé ért megállt. Értetlenül összehúztam szemöldököm míg ő elnézett a démonom fele, elmosolyodott majd, mintha mi sem történt volna és tovább ment egyenesen ki a teremből.
A szám is tátva maradt.
"Jungkook látja Jimin-t?!"

×|Sziasztok~
Sajnálom, hogy sokáig nem volt rész, csupán nyaralni voltam, de mostmár itthon vagyok, szóval nemsokára több rész is jön, remélhetőleg hamarabb.
Élvezzétek ki a nyár utolsó napjait, a kövi részig pedig kellemes rémálmokat😏🖤
Pápá~🖤🖤|×