•●My Demon●•

》29. fejezet《

Jungkook már egy széken ült és fal fehéren, nagyokat pislogva sóhajtozott.
A tanárok össze-vissza intézkedtek így csak én ültem közvetlenül mellette az üres teremben.
-Mikor is volt utoljára, hogy itt voltunk? -kérdezte halkan, amire bennem is felélénkült a nosztalgia érzése. Ez volt régen a grafika terem, ahová mindketten jártunk.
-Nem is tudom...-sóhajtottam -De kettős érzésem van. Úgy érzem mintha tegnap lett volna, mégis egyszerre érzem úgy, hogy nagyon rég volt már...És az emlékek is...Egyszerre csodásak és borzasztóak. -mosolyodtam el hitetlenül.
-Emlékszem rá...-suttogta -Mikor megdobáltak az ollókkal...Hetekig emésztgettem magam, amiért nem léptem közbe...-motyogta lehajtott fejjel, amire én kezére simítottam.
-Remélem már nem emésztgeted magad. -simogattam meg hüvelykujjammal kézfejét, amire másik kezével kezemre fogott. Tenyere olyan hatalmas volt, hogy az én kezem el tűnt alatta. Kissé hideg volt, és még érződött rajta roham okozta izzadtság. Mégis, nem ezek miatt, hanem maga az érintése végett borzongás futott végig testemen.
-Miért segítettél?...Miért vagy ilyen kedves?...Annyit ártottam én is neked...-mormogta orra alatt letörten.
-Ugyan már. -kuncogtam fel -Csak a roham utáni depi beszél belőled. Tudod jól, hogy ez nem igaz. Ne aggódj értem, Kook. Tudod...amióta a démonom megjelent, próbálom túltenni magam a múlton. Igaz, hogy néha nehéz, de már nagyon sok mindent megemésztettem. -mosolyogtam bíztatóan.
-A...démonod?...-emelte rám szemeit, amire lefagytam egy pillanatra. "Elárultam magam..."
-Tudod...-nevettem kínosan -Az a fekete árnyékszerű dolog...-magyaráztam -Akit szoktál látni, hogy engem követ.
-"Akit"? -húzta össze szemöldökeit -Személyként tekintsz rá?
-Hát...Hát...Mert emberi és...De Jimin igazából-
-Jimin?! -csattant fel kissé engem félbeszakítva.
-I-igen...-dadogtam kissé zavarba esve -Így nevezem, mert amúgy nincsen neve és...
-Te elnevezted?! -szorította meg keze alatti karomat csuklómnál.
-Hát...én...én...
-Te...-eresztett el kissé ijedten, de szinte azonnal újra vissza is tette kezét enyémre -Kötődsz hozzá?
-Én ugyan nem! Csak követ mindenhová és ezért-...
-Te kötődsz hozzá. -rázta fejét hitetlenül -Szexuális vonzalmat is érzel iránta? -suttogta komolyan.
-Milyen kérdés ez? -néztem rá zavartan és értetlenül. "Mi ez az egész?..."
-Halálosan komoly. -nézett szemeimbe, amire gondolkodóan elhúztam számat és úgy suttogtam, jó pár hosszú másodperc után.
-Néha...
-Ajjaj...-eresztett el és gondterhelten tarkójára simított. Jó pár percig csak az óra kattogását lehetett hallani, amíg ő gondolkodva pislogott maga elé.
-Ha ez valóban démon...-kezdett neki halkan a hosszú csendet megtörve -...és elérte nálad, hogy vonzódj hozzá...akkor Minji...Neked már meg van ásva a sírod.
-Tessék?! Miért lenne?
-Az ókori mondákban is, a férfiakat női, a nőket férfi démonok csábították el haláluk napján. Ha engedsz neki, és hagyod, hogy megtegye...Az nagy valószínűséggel együtt fog járni a haláloddal. -mondta komolyan míg nekem könnyek gyűltek a szemembe.
Valahogy...olyan megcsaltnak éreztem magam.
-Azt mondod...Hazudott nekem?...
-Minji! -kapott el vállaimnál fogva -Gondolkodj ésszerűen! Amikor elmondtad, hogy ő egy démon, és mikor megláttam, rájöttem mindenre. Végig mindent azért tett, hogy elérje, hogy bízz benne és odaadd magad neki! Ha ez megtörténik te meghalsz. És, ha hihetek a könyveimnek, nem ő fog megölni téged, hanem te magad végzel saját magaddal.
Mondd el őszintén! Meddig mentetek el?
-Megcsókolt már...Többször is...-mondtam már majdnem sírva, Jungkook pedig a szavak hallatán, ha lehet, még inkább elfehéredett.
-Jungkook! -jelent meg az egyik tanár az ajtóban -Gyere itt van a tanár úr, aki elvisz az orvoshoz. -Kook csak bólintott és miközben felállt, még gyorsan elhadarta.
-Hatalmas veszélyben vagy! Hagyd figyelmen kívül és minél előbb vond ki az életedből! A démonok mind azért vannak, hogy ártsanak nekünk, vigyázz, mert felsőbbrendű nálunk, csak tisztelettudóan, de utasítsd vissza minden tettét és szavát. El kell szakadnod tőle, különben a végén még...
-Jungkook?
-Megyek tanárnő, csak megköszöntem a segítséget. -magyarázta majd bátorítóan vállamra simított és kisétált a teremből.

Hazafele úton egyedül mentem, amikor viszont beléptem a házba Jimin már ott ült a kanapén. Ahogy meglátott felállt és odalépkedett hozzám, én viszont elmentem mellette, mintha észre sem vettem volna.
-Minji? -fordult utánam értetlenül -Tudom, hogy látsz! És azt is tudom mivel tömte tele a fejed az az idióta!
Nagy levegőt véve hagytam figyelmen kívül és indultam el felfele a lépcső fele, míg Jimin folyton szólongatott.
-Minji azt mondtam ÁLLJ MEG! -kapta el karom, amire felsikítottam. Jimin megilletődésében el is engedett, én pedig magam átölelve hátráltam el pár lépést.
-Minji, nyugodj meg, nem akartalak bántani...-emelte fel kezeit tehetetlenül ácsorogva.
-Tudok már mindent! -kiáltottam rá vádlón - Mindent azért csináltál, hogy elérd a célod! És én még képes lettem volna hinni neked...-ráztam fejem könnyes szemekkel.
-Minji...Megmagyarázom. -lépett egyet felém de én csak fejem ráztam.
-Hogy tudnád megmagyarázni? -néztem fel szemeibe.
-Hidd el, hogy mindenre van logikus magyarázatom. -mondta nyugtatóan.
-Gondolom! Van fogalmad arról, hogy mit tettél Kook-kal is?! Pánik beteg. Épp kigyógyulóban volt. Te pedig elrontottad az egészet, mert...Miért is? -néztem fel rá karjaim széttárva dühösen.
-Idegesített. -morogta szemöldökét ráncolva -Mindenbe beleütötte az orrát.
-Oh, te szegény. -fintorogtam rá -Valaki segíteni akart nekem, neked ez meg már nem tetszett igaz?!
-Fogalmad sincs semmiről! És mindent elhiszel mindenkinek! -lépett egyet felém dühösen.
-Balszerencsédre most már van fogalmam! -léptem én is egyet felé.
-Ohh, valóban?! Akkor, légy oly' kedves és mondd el nekem kérlek. -vágta keresztbe karjait.
-Azt akarod, hogy öngyilkos legyek.
-Ez tiszta sor. Ezt én is elmondtam. -vágott vissza azonnal, amire felszívtam mellkasom.
-De nem úgy, hogy elhiteted velem, hogy szeretsz! HOGY AZTÁN MEGÖLJ MÍG ÉN ELHISZEM HOGY...Hogy...Egy álnok kígyó vagy! Egy féreg! -ütöttem mellkasára dühösen, ám meg sem mozdult -Gyűlöllek! Érted?! Gyűlöllek, mert átvertél!
-Nem vertelek át! -kapta el kezeim mire rákaptam szemeim -Mindent komolyan gondoltam. Mindent! Azért nem engedtem, hogy tovább menjünk! Olyan sok alkalmam lett volna megtenni, mégse tettem! És...már én se tudom miért. -lökte el kezeim és hátat fordítva elkezdett járkálni a szobában. Hajába túrt míg úgy fújtatott mint egy vadállat.
-Nem értek már semmit se...-ültem le a lépcsőre könnyeimmel küszködve.
-Kurva jó, akkor kvittek vagyunk. -morogta Jimin ingerülten, ami miatt összébb húztam magam.
-Hagyd abba!...-szóltam rá térdeim átkarolva.
-Te dühönghetsz, de én nem?! -rivallt rám felém fordulva. Haja már egészen kifakult. Szinte teljesen fehér volt...
-Hagyd abba Jimin...-kérleltem inkább, rápillantva majd szemeim lesütve.
-Miért?! Te elhordhatsz mindennek?! Kis büdös ringyó! MINEK KÉPZELED MAGAD?! ANNYI MINDENT MEGTETTEM, HOGY JOBB LEGYEN MÉGSE VOLT NEKED SEMMI SEM ELÉG! -trappolt elém míg szám elé kaptam kezeim és sírva fakadtam.
-Kérlek Jimin...
-Leszarom! Nem érdekel!...Nem érdekelsz! -állt elém dühösen mire a villanyok is elkezdtek villogni és pislákolni.
-Jimin...-néztem rá kérlelően míg szemeimből potyogtak a könnyek. Fejemben gyűlölködő hangok, gúnyos nevetések csendültek fel. Úgy éreztem összeomlik körülöttem a világ.
-Ne hívj így! NEKEM KURVÁRA NINCSEN NEVEM! NE HÍVJ SEHOGY! -üvöltötte és hangjával együtt könyvek estek le a polcokról és képek a falakról.
-Kérlek...-tapasztottam füleimre kezeim, ám a hangok csak még hangosabbak lettek.
-MIRE?! NEM TEHETEK SEMMIT! KIBASZOTTUL ELEGEM VAN NEKEM IS! SOHA SENKI SEM LÁTOTT MÉG! ÉS SOHA SENKI MIATT NEM AKARTAM ITT MARADNI! DE MIATTAD...MINDENT ELCSESZTÉL, ÉRTED?! -lépett egyet felém, amire ijedtemben felsikítottam és védekezően magam elé kaptam kezeim.
Az egész testem reszketett a félelemtől és levert a víz. A hangok egyszerre eltűntek, mintha csak kikapcsolták volna a tévét.
-Minji...-Jimin halkan szólított nevemen míg leguggolt elém. Félénken pillantottam rá, könnyeim miatt elmosódva látva.
-Ji...-kezdtem volna nevén hívni, ám belém szorult a szó.
-Nyugodtan hívj így...Kérlek...Minji...-araszolt közelebb -Szeretem ezt a nevet...Komolyan...
-Annyira...Nem értek már semmit...-motyogtam elfúló hangon míg térdeimnek döntöttem fejem.
-Elhiszem...Ne haragudj...Túlzásba estem...De többet nem bántalak...Megígérem...-suttogta, bár én alig fogtam fel szavainak jelentőségét.
Pedig ez, egészében változtatta meg az életemet...

×|Sziasztok.
Tudom, hogy hihetetlenül sokáig tartott és elég kis béna rész is lett, de nincsen sok időm. Tételeket dolgozok ki mindennap, hogy meglegyek velük, szóval sajnos számítsatok arra, hogy ebben a tanévbem megritkulnak a részek.
Bocsánat, de kérlek fogadjátok el. Én áttól még igyekszem részeket hozni, de nem ígérhetek semmit.
Remélem mindenkinek jól tellik eddig a szünet c:
Pápá, a köviig🖤💋|×