•●My Demon●•

》2.fejezet《

-Valaki kényszerít rá, hogy ezt tedd? -pislogtam felé.
-Nem kényszerít. Inkább csak lehetőséget kínál...-ült fel, felém fordulva.
-Kicsoda?
-Belzebub...
-Az meg ki? -ráncoltam szemöldököm kissé.
-A démonok királya. Bár lehet így még nem hallottad...De másnéven Sátán.
-Sátán?...-döbbentem le -És te azért vagy itt, hogy...
-Hogy megöld magad. Igen. -ült közelebb, gonoszan mosolyogva, mire elhúzódtam tőle.
-Tetszik, hogy félsz tőlem. -vigyorodott el majd felállva elém sétált. Félve pillantottam fel rá, majd a földre vezettem a tekintetem.
Hirtelen állam alá fogott és lejjebb hajolt.
"-Nézz a szemébe!"-harsogta a hang, én pedig nem bírtam uralkodni magamon.
Felnéztem, mire tekintetünk azonnal találkozott.
"Azok a fekete szemek...Olyan félelmetesek mégis magukkal ragadnak...Teljesen elveszek bennük..."
-Nem gondolod, hogy a halál még jó is lehet. Úgysem hiányoznál senkinek sem...-mosolyodott el.
-D-de a szü-szüleim...-makogtam. Hirtelen arcomra simított, de én ellöktem a kezét, miközben felálltam és kikerültem őt.
-A szüleid fiatalok még. Csinálnak egy másik gyereket. -legyintett.
-Én...A szüleim...Szeretnek...-beszéltem össze-vissza, miközben a fejemben szörnyű dolgok keringtek.
-Minji...-állt mögém, és vállaimra fogott -Mindketten tudjuk, hogy milyen szörnyű életed van. -mormogta fülembe -Nincsenek barátaid, a szüleid nem szeretnek, mindenki őrültnek hisz, és nem mellesleg...Olyan magányos vagy, hogy beképzelsz magadnak egy srácot...Akit a démonodnak titulálsz...
-Ez nem igaz...Te tényleg itt vagy. Tudom...
-Rám akarsz kenni minden rosszat, amit tettél? -hangja vádlón csengett.
-Én nem...-ráztam fejem zavartan.
-Vess véget ennek, Minji! -suttogta kissé parancsolóan.
Mire észbe kaptam már a nyitott ablaknál álltunk.
-Ugorj le Minji...-simított karjaimra a vállaimról.
-Nem vagyok ebben biztos. Félek...-suttogtam a hatalmas mélybe bámúlva...Sőt túlságosan is mély volt...
"De hát nekünk nem ekkora a házunk..."
-Minji...-hajolt még közelebb, olyannyira már, hogy ajkai súrolták a fülemet -Ugorj le, és minden jobb lesz, ígérem...
-Ígéred? -fogalmam sincs miért kérdeztem ezt. Mintha nem irányítottam volna...
-Ígérem Édes...-fogott rá karjaimra erősen -Csak le kell ugranod...-suttogta újra, én pedig gondolkozás nélkül beültem az ablakkeretre és átlendítettem a lábaim.
-Csak egy apró mozdulat és már meg is könnyebbűlsz...-suttogott újra fülembe.
-Félek...-meredtem a sötétségbe.
-Tudom, de én itt vagyok...-mormogta majd a hátamra simított.
-És mindig veled maradok...-kuncogott, majd hirtelen a mélybe zuhantam. A felfoghatatlan sötétségbe, mire felkiálltottam.
-Neee! -ugrottam hátra az ágyon..."Mi? Mi történt?!... Én...Nem haltam meg?!"
A démonom, vagyis Jimin, mosolyogva kiegyenesedett és kezét, amivel az államat fogta, leeresztette maga mellé.
Gúnyosan elmosolyodott, ahogy remegő alakom fele pillantott.
-Mi-mi volt ez? -másztam hátra az ágyam támlájáig, ami a falhoz volt illesztve.
-Egy lehetőség. -rántott vállat, miközben végig mért. Azokkal a fekete szemeivel...
"Azok a szemek...Több minden van bennük, mint ahogy azt elsőnek gondoltam..."
-Talán nem tetszett? -biccentette oldalra a fejét, a tekintetem fürkészve.
-Csak, mert még rengeteg ötletem van. -mosolyodott el.
-Inkább ne mondd el őket, kérlek. -húztam össze magam.
-Miért ne? -ült le az ágyam elejére, majd felhúzta jobb lábát, hogy felém tudjon fordulni.
-Mert nem akarom hallani és kész. -öleltem át térdeim. Kis ideig csend honolt a szobában, de véget is ért, mikor lemondóan sóhajtott egyet.
-Tudod mit...-mosolyodott el féloldalasan -Mivel most látsz először, naaagyon kedves démon leszek, jó? -húzta fel egyik szemöldökét.
-Miért érzem, hogy most jön a "De"? -húztam el a számat.
-Jól érzed. -bólintott -Egy hetet adok, hogy "megbékélj" velem. Azután pedig megkeserítem az életed Cica. -kacsintott én pedig összébb húztam magam. Hirtelen teljesen felém fordult és feljebb mászott.
-Menj arrébb. -pillantott rám, mire én megráztam a fejem.
-Biztos, hogy nem fogsz itt aludni! -jelentettem ki, mégis remegtem.
-Eddig is itt voltam melletted. -ráncolta össze szemöldökét, miközben gúnyosan elmosolyodott.
-De akkor nem láttalak. -érveltem -Mellesleg most mondtad, hogy adsz időt.
-Így igaz. Adok időt arra, hogy megszokj. De azt nem mondtam, hogy bármit is máshogy fogok csinálni. -feküdt el az ágyam egyik szélén.
-Utállak. -jelentettem ki, mire megforgatta szemeit...Vagyis...annak tűnt.
-Nem szoktak szeretni. -rántott vállat -Szóval nem most hallom ezt először...Vagyis...De. Hiszen eddig még senki se tudta, hogy ki teszi velük a sok rossz dolgot...-javította ki magát.
-Hány ember élete szárad már a lelkeden? -pillantottam rá.
-Nem számolom. -rántott vállat -A lényeg csupán annyi, hogy mind sikertelen próbálkozás volt...-fújtatott dühösen.
-Mert? -kérdeztem vissza. "Tudni akarom mire megy ki ez az önygilkosdi..."
-Titok. -zárta le a témát majd hátat fordított nekem.
Pár perc erejéig csak a hátát bámultam értetlenül, de aztán megráztam a fejem.
"Az nem lényeges most, hogy itt van. A lényeg az, hogy nem gyengülhetek el...Nem ölhetem meg magam...Erősnek kell lennem..."
Hirtelen kuncogást hallottam magam mellől, mire odakaptam a fejem.
Jimin negédesen vigyorgott rám.
-M-mi az? -ráncoltam a szemöldököm.
-Szeretem a kihívásokat. -vigyorgott tovább, miközben a fekete szemeivel fürkészte arcomat -Mert a végén mindig én nyerek. -jelentette ki, mire fújtattam egyet.
-Majd meglátjuk...Eddig hagytam felszínre jönni a rossz gondolatokat, mert azt hittem, hogy az enyémek...-böktem homlokomra mutató ujjammal -De most mindennek vége lesz. Nem hagyom befolyásolni magam. -húztam ki magam, majd bebújtam a takaró alá, jó messze feküdve Jimin-től, neki háttal és lekapcsoltam a villanyt.
Kis ideig csönd honolt a szobában, majd a démonkám jó ízűen felnevetett.
-Mint ahogy mondtam...-süppedt be közvetlen mögöttem az ágy -Szeretem a kihívásokat...-suttogta fülembe, miközben én visszafolytottam a borzongásomat.
-Jó éjt, Minji...Az álmodban úgyis találkozunk...-suttogta majd utánna eltűnt mögüllem. Hátra pillantottam, de nem volt ott. Körbe pillantottam az egész szobában, de nem volt sehol se.
"Kicsit aggaszt, hogy így eltűnt...Bár mondjuk kinek hiányzik?! Nekem ugyan biztos nem..."

×| Tudom, tudom. Sokáig tartott és rövid lett. Sajnálom, de rengeteg dolgom volt emelett is.😕
Azért remélem elnyerte a tetszéseteket♥
Sietek a kövi résszel, addig is kellemes rémálmokat😙♥ |×