Green / Loki ff./

2.

Reggel későn keltem. Álmosan kinyitottam a szemem és elhatároztam, hogy mivel nem kell ma dolgozni, mennem, ezért egész nap ágyban maradok. Számításaimat a korgó gyomrom húzta keresztül. Nyöszörögve felkeltem és öltözés után leugrottam a boltba.

/ Nicole szemszöge/

Szokás szerint korán keltem és egy könnyű reggeli után lementem futni. A parkba indultam, mikor elfáradtam, gondoltam visszasétálok. Annyira azon gondolkoztam, hogy mit csináljak elsőként otthon, hogy észre sem vettem az előttem elhaladó személyt, de akkor már késő volt. Nekimentem. A lendülettől hátra estem, és már vártam a találkozást a járdával, de két erős kar megragadott és visszarántott. Felpillantottam az előttem állóra és nem hittem a szememnek. Nem igaz, hogy akárhányszor találkozunk, nekimegyek. A kékszemű férfi mosolyogva nézett vissza rám. Ekkor döbbentem rá, hogy milyen közel állok hozzá. Egyik kezével a derekamat, másikkal a kezemet fogta. Elpirulva léptem hátrébb, ő pedig elengedett.

- Sajnálom. - mondtam, és alig mertem a szemébe nézni.

- Nem történt semmi. - válaszolt még mindig mosolyogva Tom. – Éppen hazafelé tartok. Meghívlak egy teára. Van kedved hozzá?- majd felvette a földön lévő szatyrot. Én csak bólintottam és egy köszönöm kíséretébe elindultunk. A lakása nagyon otthonos volt. Intett a kanapé felé hogy üljek le, ő pedig kiment a konyhába. Pár perc múlva két csészével a kezébe jött vissza. Az egyiket a kezembe adta és leült mellém. Beszélgettünk egy darabig, majd elköszöntem és hazamentem. Érdekesnek találtam őt. Más, mint azok az emberek, akikkel eddig megismerkedtem. Nem tudtam miért, csak más volt. Otthon végeztem a szokásos dolgaimat, és el is jött az este.

Két személy állt fölöttem, az egyik egy kék nő volt, piros szemeiben láttam a félelmet és az aggodalmat. A másik egy férfi, neki átlagos emberi külseje volt. Valamit beszéltek, de nem értettem, hogy mit. Egy hatalmas csattanást hallottam majd négy furcsa lény lépett be a terembe, ahol voltunk. Fel se fogtam mi történik, már csak azt láttam, hogy az egyik lény egy hatalmas dárdaszerű valamit döf át a kék nő testén, a férfi pedig felkiáltott „Freya", majd őt is átdöfte a lény pengéje.

Zihálva ültem fel az ágyban. Furcsa érzés kerített hatalmába. Tudtam, hogy csak álom volt, de annyira valóságosnak tűnt. Aznap sokáig forgolódtam még, majd sikerült visszaaludnom.

Pár hét telt el az álmom óta. A színházba érve Helen sietett elém, nagyon feldúlt volt.

- Nicole! Nagy baj történt, Melissa nagyon beteg lett, és így nincs, aki eljátssza Editet. Meg tudod tanulni a szöveget NAGYON gyorsan. - nézett rám boci szemekkel.

- Megpróbálhatom. – válaszoltam kissé bizonytalanul.

- Remek! Akkor gyorsan olvasd át az első felvonást és kezdhetjük is a próbát!- majd a kezembe nyomott egy szövegkönyvet. Mire átlapoztam, megérkezett a többi színész. A kedvemért csak egy olvasópróbával kezdtünk. De hogy mégis az egész darabot gyakoroljuk, a fontosabb mozzanatokat, cselekedeteket eljátszottuk.

- Úgy érzem mintha, egy kötelék volna kettőnk szíve között, és ha ezt a köteléket szétszakítaná a távolság vagy az idő, akkor a szívem megállna és meghalnék. És maga hamar elfeledne engem. - mondta a szövegét Tom. Közbe mélyen a szemembe nézett.

- Soha. Soha nem feledném el. – olvastam a szövegemet.

- Remek! Ezt nem kell el ....- kezdte volna a mondandóját Helen de nem fejezte be. Már késő volt. Tom közelebb lépett, ajkai megérintették az enyémet. Kezeit lassan az arcomra tette. Mikor a társaink elkezdtem tapsolni, szétváltunk. A próba többi része simán ment.

- Nagyon jók voltatok!- tapsolt meg mindenkit a köszönés előtt Helen, majd hozzám és a mellettem álló „Thomas Sharphoz" fordult. – Szeretném, ha gyakorolnátok azt a részt, amikor össze kell törnöd a szívét,- fordult a férfi felé. - Az még nem az igazi. - majd megölelt és elviharzott. Tommal még sétálgattunk egy kicsit. Egyikünknek sem volt kedve hazamenni.

- Van kedved inni valamit?- kérdeztem, ő csak bólintott és elindultunk a lakásom felé. Odafent megdicsérte a lakhelyemet majd leültünk. Miután megittuk a teát, kivittem a csészéket a konyhába. Mikor visszaértem, Tom a szövegkönyvet lapozgatta.

- Mit szólnál, ha gyakorolnánk azt, amit Helen mondott?- nézett rám kérdőn mire én csak annyit feleltem, hogy:

- Nincs ellenemre.

- Abszurd módon szentimentális. A szenvedés, amit oly őszintén ecsetel. A kín, a hiány. Nyilván valóan nem élt át ilyet, csak azt tudja, amit más íróknál olvasott. Úgy taglalja a szerelem gyötrelmeit, hogy közben semmit sem tud ezekről. Nem fejeztem be!- élte bele magát a szerepbe. Én is így tettem és kissé bekönnyeztem. – Miről álmodik? Egy kedves férfiról? Egy megváltandó, tiszta lélekről? Sebzett madárról, akit ápol? Tökélyről? A tökélynek nincs helye a szerelemben. Azt tanácsolom, hogy térjen vissza a szellemeihez minél hamarabb! Vajmi keveset tud az emberi szívről, a szerelemről és az azzal járó szenvedésről. – megakadt és az arcomat figyelte. Szólásra nyitotta a száját, de nem jött ki hang rajta, majd becsukta. Köhintettem egyet – Lenyűgöző vagy. - kissé megleptek szavai, nem tudtam mit feleljek, ezért csak egy köszönömöt mondtam és kissé elmosolyodtam. Közelebb hajolt és folytatta- Mióta megláttalak, furcsa érzések keringenek bennem. Úgy érzem mintha egy kötelék volna kettőnk szíve között. – idézte a szövegét, amely mindkettőnk arcára mosolyt csalt. Még közelebb hajolt. Lassan lehunytam szemeimet, amelyek eddig a férfi kék íriszébe merültek. Puha ajkai ismét megérintették az enyémet, de ez a csók más volt. Érzelmekkel teli, szenvedélyes, csodálatos. Mikor szétváltunk, mindketten kissé kipirulva figyeltük a másikat. Tom szólalt meg először:

- Szeretlek, Nicole.

- Én is téged. - mondtam, majd átkarolva a derekamat újra magához húzott és megcsókolt.

- Mondanom kell valamit. Nem szeretném eltitkolni, de tudnod kell, hogy az érzéseim igazak és tiszták. - mondta kissé félve.

- Mi lenne az?- kérdeztem és próbáltam bátorítóan nézni rá, de közbe én is féltem.

Zöld fény jelent meg körülötte. Haja feketévé vált, szeme zöld lett. Megijedtem. Kezemet a szám elé kaptam és felálltam. Sietve felkelt a kanapéról ő is.

- Loki vagyok, Asgardból. - mondta majdmegfogta remegő kezemet. Azt tudtam, hogy léteznek a Bosszúállók, de arra sosegondoltam volna, hogy pont Lokival fogok összefutni. Mindig is érdekelt askandináv mitológia. Sokat olvastam róla, a gonoszságáról, kegyetlen tetteiről.– Nicole, valamit még tudnod kell. Te is asgardi vagy. - amint kimondta ezeket a szavakat, összeestem. Nembírtam tovább.