Green / Loki ff./

13.

Rettentően hálás vagyok a lassan 300 megtekintésért! Imádlak titeket! Remélem ez a rész is elnyeri tetszésetek, ha igen nyomj egy csillagot! A kommenteket még mindig szívesen várom!

/ Steve szemszöge/

Az ágyamban feküdtem és néztem a plafont, mert nem tudtam aludni. Hirtelen meghallottam az egyik gép indulását. Felkeltem és kisiettem a folyosóra. Épp akkor nyílt Loki és Tony szobájának ajtaja is. Mindhárman értetlenül néztünk egymásra. Majd Loki teljesen elsápadt. Bőre amúgy is nagyon világos volt, most viszont szó szerint fehér lett.

- Nicole. – mondta mire odarohantunk a lány szobájához. De hiába kopogtunk, szólongattuk, nem jött válasz. Gondolkodás nélkül berúgtam az ajtót, mire Tony elkáromkodta magát. A szoba viszont üres volt.

- Loki, mi történt? – kérdezte Tony.

- Elmondom, de utána kell mennünk! Most! – az asgardi nagyon ki volt akadva.

- Te keltsd fel a többieket, és a garázsban találkozunk! – próbáltam lenyugtatni és nem a kérdésekkel bombázni. Bementem a szobámba, felvettem a ruhámat és a pajzsot is magamhoz vettem. Mikor odaértem a megbeszélt helyre, Clint kivételével mindenki ott volt, de ő is fél percen belül megérkezett. Tony már beszerelte az „űrutazó" prototípusát az egyik hajóba. Sietve felszálltunk és elindultunk. Loki közbe elmondott mindent. Nagyon ideges volt. Most látszott rajta igazán, hogy szereti a lányt és aggódik érte.

/ Nicole szemszöge/

Egyik bolygóról másikra mentem, míg eljutottam a Titánra. Kietlen hely volt. Sivár, elhagyatott. Teljesen üres, illetve majdnem. Megpillantottam egy alakot. Leszálltam a bolygó felszínén és kinyitottam az ajtót. Lassan sétáltam ki. A hatalmas teremtmény tekintete minden mozdulatomat követte. Tartása magabiztos volt, bőre lila. Páncélt viselt.

- Ki vagy te? – kérdezte mély hangján.

- Te vagy Thanos? A titán? – nem foglalkoztam a kérdésével. Bólintott és ekkor válaszoltam. – Nicole Green vagyok. Tudtommal te irtottad ki több faj felét. – hangom nem remegett. De egyszerre féltem, örültem és dühös is voltam. „Végre eljött az időm! Most megbánja, amit tett!" A szüleimre gondoltam.

- Gondolom a szüleidet is! Kik voltak? – nem hallatszott gúny a szavaiban.

- Anyám jégóriás, apám asgardi volt. – válaszoltam és közelebb léptem hozzá.

- Már emlékszem. Ő volt az egyetlen asgardi harcos Jotuheimben. Bátran küzdöttek. De látványosan elbuktak. – kicsit elmosolyodott. Itt szakadt el a húr. Nekiugrottam. Szúrásomat kivédte és egy erős csapással ellökött. Gyorsan felálltam és ismét nekimentem. Ezúttal sikerült megsebeznek, bár nem úgy, mint akartam. A tőr csupán kis horzsolást okozott a számára. Előhúztam kardomat és egyenesen nekiszegeztem. Kikerülte és elkapta a kezemet, majd kicsavarta belőle a kardot, és felemelt a nyakamnál fogva. Kezdett szorosabban fogni, így gátolva hogy levegőt kapjak.

- Te is olyan szánalmas vagy, mint a szüleid voltak! Elbuksz te is!- a tőlem elvett kardot átdöfte a hasamon. Fájt mindenem. Számban éreztem a vér fémes ízét, amely a sebemből is ömlött. Nagyon gyenge voltam. Csattanást és egy kiáltást hallottam, majd a földre zuhantam. Kardok és fegyverek csörömpölése töltötte be a levegőt, én mégsem tudtam mi történik. Csak a fájdalmat éreztem. Tudtam, hogy nagy hülyeséget csináltam.

Pár pillanat múlva a titán összerogyott és fej nélkül hevert a porban. Két erős kéz fonódott körém. Loki volt az. Belenéztem könnyes, zöld szemeibe, melyekben mindig új érzelmeket láttam. A szemekbe, amik nevettek, ha boldog voltam, vigasztaltak, ha szomorú és melyeket most utoljára látok. Szorosan magához ölelt. Homlokát enyémhez támasztotta. Minden elsötétült. Még éreztem hideg könnyeit, ahogy az arcomra hullottak. Lágy ajkai még egyszer enyémhez értek. Eszembe jutott, amikor először csókolt meg. Szeretettel, boldogsággal, őszinteséggel teli csók volt. Most viszont, csak fájdalmat és megbánást sugároztak az ajkak melyek hidegek és édesek voltak. Melyeket nem érezhetek többé.

- Szeretlek! – mondta, majd minden megszűnt. Csak zuhantam és zuhantam a sötétségbe. Agyamban ez az egy szó járt „Szeretlek!" . Bárcsak én is kimondhattam volna! Bárcsak elmondhattam volna neki, hogy mindennél jobban szeretem, hogy csak ő volt nekem!

/ Loki szemszöge/

- Szeretlek! – mondtam az egyetlen személynek, akit tiszta szívemből szerettem. De már nincs. Az egyetlen, aki viszont szeretett. A szemek melyek boldogan csillogtak, melyekben el lehetett veszni, most örökre lecsukódtak.

A nő halott testét még mindig szorosan magamhoz öleltem. „Elvesztettem! Mindent!" ezek a gondolatok tőrként hatoltak a szívembe. Ordítani akartam a fájdalomtól. Úgy éreztem, mintha kivágtak volna egy részt a lelkemből. Egy részt, ami a legfontosabb volt. Könnyeim egyre csak gyűltek és minél szaporábban csordultak le arcomon. Egy kéz megérintette a vállamat. Nem volt erőm odanézni. Nem volt erőm semmire.

- Loki, sajnálom! – hallatszott Thor hangja. Legszívesebben leüvöltöttem volna a fejét, hogy miért ilyen későn érkeztünk. De tudtam, hogy szerelmem nem akarná. Azt akarná, hogy ne lökjem el Thort magamtól. És amúgy sem ő tehet róla. Hanem én! Ha nem mondtam volna el neki, akkor még most is élne. Az én hibám volt. Csak az enyém. „Szerettelek! És most elveszítettelek!"