A Hold és a Csillagok

-11.-

-Nem mondod! -kapta a szája elé a kezét Lizz, mire zavaromban lehajtottam a fejem. -Emlékszem amikor Mark először csókolt meg. Azt hittem egy percre, hogy elájulok. -mesélte a barátnőm.

Két nap telt el azóta, hogy ketten maradtunk Daniel lakásában. Nem beszéltünk azóta, amit nem bánok. Szégyelltem magam, mert tudtam, hogy nem fogom magam hitegetni. Daniel nem az én súlycsoportom. Ő az Amanda féle lányoknak való és ezt ő is tudja. Nekünk a barátság lett a sorsunk. Még akkor is, hogyha a szívem eszeveszetten kalimpált a közelébe.

-Ezt nem mondhatod senkinek sem. -mondtam figyelmeztetően. -Ha ez kiderül sose jövök ki belőle jól. Egyszeri alkalom volt. És sose fog megismétlődni. -húztam ki magam. Lizz megértően bólintott, de közben alig tudta eltakarni a vigyorát. -Egyénként képzeld voltam tegnap az egyetem melletti kávézóban. Felvettek felszolgálónak kora délutánonként. -meséltem.

Akartam magamnak munkát, a tanulás mellett, hogy ezzel is elterelve a gondolataim felesleges hülyeségekről. Mint például a tényről, hogy Danielre egyre többet gondolok.

-Ez szuper! Oda szoktam sokat járni, és még sokan mások, ha vége az előadásoknak. -mondta. -Holnap lehet majd beugrok akkor hozzád és veszek valamit. -mosolygott rám. -De megyek mert egy óra múlva randim van és még azt se tudom mit veszek fel. -nevetett, mire bólintottam és búcsúszóul megöleltem.

Lizz mosolyogva hagyta el a könyvtárat én pedig az ablakon át néztem, ahogyan boldogan Mark kocsijához ugrik. Edzésük volt. Ezt onnan tudom, hogy a könyvtáros idősödő nő becsukja a könyvtár hatalmas ajtaját, amikor végeznek. Hatalmas hangzavart tudnak csapni, akár ketten is a folyosón. Daniel kocsija ott állt Lizz barátjáé mellett és vele beszélt. Mosolyogva köszönt Lizznek, majd két szót váltva vele intett nekik, mikor ők kiálltak a kocsival. Még ott állt egy kis ideig nekidőlve a terepjáró elejének, majd ellökve magát onnan elindult az egyetem könyvtár szárnya felé.

Hallottam, ahogyan pár perc múlva valaki belép a könyvtárba. Egyből megismertem a hangját, ahogyan köszönt a könyvtárosnak. Nem néztem fel. Úgy tettetem mintha nem is lenne ott. Nem várt sokat. Azonnal az én asztalomhoz lépett.

-Szia. -köszöntem neki, miközben becsuktam a füzeteimet. -Épp indulni készültem. -söpörtem bele mindent a táskámba. Nevetve ült le az előttem lévő székre, ahol pár perccel ezelőtt még Lizz ült.

-Valóban? Mert Lizz azt mondta, hogy fél órája érkeztél és azt mondtad, hogy hatig itt leszel, de most négy óra. -nézett a karórájára. -Miért kerülsz engem? -kérdezte mélyen a szemembe nézve. -Sajnálom, hogyha valamivel megbántottalak. Nem akartalak és rosszul érzem magam, amiatt, hogy nem válaszolsz nekem és elkerülsz. -mondta

-Nem haragszom rád. -mondtam. -Csak egyszerűen mostanában nincs időm, Lizzel is alig találkozok. Jamessel pedig azóta nem beszéltem, mióta nálad voltunk. -füllentettem, mert volt benne némi igazság. -Ne haragudj és ne vedd magadra. -mosolyogtam rá.

-A csók miatt van ugye? -látta át tisztán. Átlátott rajtam, érezte mikor hazudok és kitűnő ember ismerő volt. -Te is tudod, hogy nem azért tettem, hogy pletykáljanak rólad. Azért csókoltalak meg, mert megakartalak. -jelentette ki, az én vérem pedig úgy pezsgett, mintha egy nagy adag adrenalin löketet kaptam volna. -Ez persze amiatt volt mert nem tudtam az ital miatt tisztán gondolkodni. -rázta meg kicsi a fejét és elkapta rólam a tekintetét. -Legfőképp azért. -mondta ez pedig engem azonnal mellkason vágott.

-Tudom. -mosolyodtam el, még akkor is, ha belül fájt. -Én is emiatt csókoltam vissza. -jelentettem ki. -De én most már tényleg megyek, még elkell ugranom a boltba is. -álltam fel végleg. Daniel most nem marasztalt. Hagyott menni én pedig menekültem is előle. De legfőképp az érzéseim elől menekültem.