A Hold és a Csillagok

-5.-

-Leszedte a képetek. –mondta Lizz 15 perc után, de én még akkor is ki voltam akadva, hogy hogy mert képet felrakni anélkül, hogy beleegyeznék. –Ne rágódj ezen, legalább lesz egy kis hírneved. Amúgy is itt az orvosi egyetemen sok olyan csaj van, aki kikezdett már vele, és aki nem azt egy örök életre megbélyegzik. Addig örülj, amíg nem leszel olyan. –magyarázta én pedig hátra döntve a fejem forgattam meg a csuklómon lévő láncot. –Amúgy azt kitől kaptad? –mutatott a karkötőre.

-Egy régi barát. Valahol itt lakik a közelbe, rég nem beszéltem vele. amikor elköltözött azt mondta majd itt vár rám. Csak ő tudott a tervemről. James komolyan egy jó barát. –mondtam mosolyogva, mert ő tényleg fontos volt nekem. Azóta lettünk jóba mióta kezdődött az a korszakom, hogy minél jobban elakartam menni otthonról. –De majd egyszer összefutok vele. Csak tudjak hazamenni. –nevettem fel zavartan.

-Igazából, bármeddig itt szívesen látunk, de szerintem jobban járnál, ha felhívnád anyukád. Tuti aggódik érted, és megérdemli, hogy egy telefont kapjon. –nyújtotta oda a telefonját mire mosolyogva elvettem tőle és beírtam anya számát. Annak ellenére, hogy apával elváltak és egy apánál ezerszer rosszabb emberrel jött össze, nem hibáztattam. Ő csak szeretetre vágyott, és mindegy volt, hogy kiadja ezt meg neki. Úgy gondolom néha az emberek többsége is ilyen. Vágyunk valamire. És lényegtelen, hogy kitől, de kapjuk meg.

-Szia, anya, Katelyn vagyok. –szóltam bele a telefonba mikor felvette. A szívem veszetten dobogott, hiszen már két hete nem beszéltem vele, egy nyomot se hagyva magam után. –Csak azt szerettem volna mondani, hogy jól vagyok. Ne aggódj értem. Jó az egyetem is, minden. –mondtam.

-Annyira féltem. –szólt bele a telefonba köszönés nélkül, és hallottam, ahogyan elsírja magát. Nekem se kellett sok hozzá. –Miért nem volt neked itthon jó, Kicsim? –kérdezte, de alig értettem. –Bármit megteszek, csak gyere haza hozzánk. –könyörgött azonban nekem eszem ágába se jutott hazamenni.

-Anya majd látogass meg néha jó? Egy jó környéken lakom, lettek új barátaim. –néztem Lizzre akinek a mosolya egyből hatalmas lett. –Neked ott van Ryan. Aki engem nem bír. Én se bírom őt, de te szereted. Látom rajtad, és szeretném, ha boldog lennél vele. Beszélj apával is, kérlek, nincs meg az új száma, és a telefonom elhagytam, ez a barátnőmé, mond, hogy őt is hívom, téged meg várlak.

-Annyira sajnálom, Kicsim. Miért nem vettem eddig észre, hogy neked nem jó itt? –tört ki újra sírásba az én szívem pedig azonnal megszakadt. –Ryan is aggódott. –mondta mire gúnyosan felnevettem. –Tudom, hogy erőszakos volt veled, de kérlek, bocsáss meg neki.

-Majd megfogok anya, ígérem. De egyelőre, túl mélyek a sebeim. Szeretném, hogy távol tőle gyógyuljanak be. –mondtam mire a néma csend jött válaszul. –De megyek anya. Még hívlak. –mondtam majd mikor elköszöntünk egymástól bontottam a hívást.

-Szerintem menjünk el valahova, igyunk még egy kávét. Nekem a ma reggeli se volt elég. –mondta mire bólintottam. –Egyébként adok pár ruhát, és úgy tudom, Mark apja asztalos tehát tuti megtudja oldani, az ajtód is. Felhívom majd. –mondta majd eltűnt a szobába és pár ruhával tért vissza.

-Sose gondoltam volna, hogy lesz egy csajszi, aki úgy választ ruhát, mint én. Az esetek nagy százalékában én is a leghátsót veszem ki mindenhonnan. –mondta Lizz miközben egy kabátot vettem ki az akasztóról. –Bocsánat valaki nagyon keres. –mondta és kicsit arrébb lépett a csörgő telefonnal. –Nem igaz, hogy miután kiraktad még mindig itt zaklatsz. –mondta Lizz két ruha sorral arrébb, abban a tudatban, hogy nem hallom. –Nem érdekel, ha bajod van, most nem érünk rá, vagyis nem érünk rád. –mondta egyre dühösebben én pedig összevontam a szemöldököm. –Jó kimegyek de max 10 perc. Megértettük egymást? Én is így gondoltam. –rakta le a hívást majd visszatért hozzám.