Az arany rózsa (Befejezett)

20. fejezet

"Aniusz"
Fogalmam se volt, hogy hol van? Hogy van? Minden egyes percben rá gondolok és aggódok. Már eltelt három hónap és ebben a három hónapban szinte tönkre mentem. Alig bírtam aludni. Hiányzott a vékony karja, amivel átkarolt, a nevető szeme, amivel rám nézett. De legfőképp a bársonyos hangja. Az én hibám, hogy elvitték. Mert nem vigyáztam rá. Soha sem vagyok képes vigyázni arra ami az enyém. Hol lehetsz szerelmem? Nélküled sebezhető vagyok. Te vagy az én Akhillesz sarkam. Az egyetlen gyengepontom.
Viszont végre van terv. Végre úton vagyunk az átkozott spártaiak táborába. Az Athéni uralkodó küldött sereget, hogy intézzük el az ellenséget. Szívemből reméltem, hogy Benjaminnak semmi baja.

"Benjamin"
Ez a három hónap maga volt a pokol. Dominusz a sátrában tartott és kényszerített, hogy éjszaka vele aludjak. A hasam közben egyre csak nőtt és egyszer hallottam ahogy Dominusz a babám elvitetését tervezi. Már megint ver a sors. Pedig már épp kezdett minden jóra fordulni.
Este volt. Dominusz a páncélját levéve készült aludni. Èn pedig a vörös hálónigben ültem az ágyon gömbölyű hasamat simogatva. Már bármikor megérkezhet a pici. Talán két - három hét.
- Csendes vagy.
- Mit vár tőlem. Nem fogok a nyakába borulni, maga vadállat. - ezt nem kellett volna, ugyanis hirtelen az ágyra döntött és leszorítva rám mászott.
- Na most már elég! Most majd megtsnulod, hogy velem nem beszélhetsz így! - ordította.
- Ne! Kérem, ne! A kisbabám! Ne! - sikítottam. Össze - vissza kapálóztam, de hiába. Nem tágított. Erőszakosan rám tapadt és szinte harpdálta a számat, a nyakamat, ahol cssk ért. Azonban a félelem, hogy ezzel elveszítem a kisbabámat teljesen kiborított és a kezembe kapva az első tárgyat, olyat tettem amit eddig soha.