Az arany rózsa (Befejezett)

22. fejezet

"Benjamin"
Mintha lándzsát döftek volna a hasamba. Iszonyatosan fájt. De a félelmem még nagyobb volt, hisz mèg lett volna egy hónap hátra. Biztos, hogy történt valami. Aniusz riadt arcát látva sem sikerül megnyugodnom. Bevitt a szobámba és óvatosan letett az ágyra. Nekem közben folyamatosan nyilalt és egyre jobban fájt. Éreztem ahogy mozog a baba és már jönni akar kifelé. Nyugalom, kicsim! Aniusz a homlokomra tette a kezét és nyugtatgatni próbált.
- Semmi baj, szerelmem! Semmi baj! Ügyes leszel!
- De még van vissza egy hónap! Biztos, hogy történt valami! - sírtam, de ekkor belépett az orvos és a bába. Azonnal kitessékelték Aniusz, mondván, hogy csak útban lenne. Nagyon féltem és nagyon fájt. A bsba asszony mellém lépett.
- Benjamin! A gyermeked nem tud természetes úton megszületni, fel kell vágnunk a hasadat, hogy megszülethessen. - magyarázta. Azonnal rábólintottam. Nem akartam, hogy a babának valami baja essen. Az orvos elővett egy vékony kést majd rámnézett. Hevesen bólogattam jrlezve, hogy csinálja. A következő pillanatban éreztem ahogy a hideg penge a bőröm alá hatom majd egyenes vágást tesz a hasamon. Fájt mint a pokol. Ordítottam, sírtam, de nem hagyott alább a fájdalom. Viszont hirtelen megütötte valami a fülemet. Egy vékonyka, síró kis hang. Felemeltem a fejem és ekkor megláttam. Az orvos egy kissé véres, picurka babát tartott a kezében. Az én kisbabámat. Fáradtan nyújtottam a kezemet, hogy adják ide. A bába bebugyolálta egy kis takaróba és a kezembe adta. Ezalatt az orvis bekötötte és ellátta a sebem.
- Kislány lett. - suttogta mosolyogva. Hát a magok nem tévedtek. Tényleg lány lett. Egy kislány, aki belőlem és Aniuszból van. Kibuggyant egy apró könnycsepp a szememből és a kisbabám arcán landolt. Pirospozsgás kis arca és pisze orrocskája egyből megrándult és rám emelte a tekintetét. Ekkor belépett Aniusz és az ajtóban megtorpant. Láttam az örömkönnyeket a szemében. Lassan odasétált hozzánk és az ágyra ült. Szemeivel végig a kisbabát nézte. Az orvos és a bába mosolyogva kiment, kettesben hagyva minket a lányunkkal. Óvatosan átadtam neki az alvó kisbabát mire az arcán már lefolytak a könnyek.
- Istenem... - suttogta a kisbabát nézve majd felém fordult. - Te, hogy vagy, szerelmem? - csókolt a fejemre.
- Fáradt vagyok, de nagyon boldog is.
- Mindent köszönök neked, Benjamin. A szerelemtől egészen a gyermekünkig. Te vagy az én csodám. - nyomott egy finom csókot a számra.