Született Harcos

33.rész

Miután leszállt a helikopter mindenki ment a maga útjára. Zed jelenteni indult, a tiszteknek meg volt még egy kis elintézni valójuk.
Elősször az edző terem felé vettem az irányt, de aztán rájöttem, hogy nem igazán van kedvem hozzá. Bementem a szobámba és lefeküdtem az ágyra, nem kapcsoltam fel a villanyt , és nem is öltöztem át. Csak feküdtem és bambultam.
" Talán nem is vagy olyan jó mint ahogy hittem " , jutottak eszembe Zed szavai. Hirtelen felindulásból felálltam és lesöpörtem mindent ami az asztalon volt. Az asztali lámpa hangos csörömpöléssel esett a földre, majd tört össze. Valamint egy csésze is darabjaira tört és a földre hullot még néhány dolog.

Résnyire nyílt az ajtóm, senkivel nem akartam beszélni, kudarcot vallotam, mint alfa tag, és talán mint ember. Az ágy mellet levő üveg vizet felkaptam és látogatóm felé hajítottam.
Zed röptében kapta el a vizet, még mielőtt az arcához ért volna.
- Ügyes vagy- biccentett elismerően, majd az író asztalra nézett és vissza rám. Aggodalom volt a tekintetében.
- Semmi bajom - húztam felmosolyra a szám. - Elnézést Tábornok úr, hogy nem teljesítettem a feladatom. - váltottam test tartást és vigyázzba vágtam magam.
- Semmi baj. Tudod - ült le az ágyam szélére.- Nem kellet volna úgy beszélnem veled. Hisz most láttál elősször egy igazi mészárlást.- nem nézett rám csak a kezét nézte.
- Nem igaz - dőltem neki az íróasztal szélének.
- Tessék? - kapta fel a fejét meglepetten.
- Apám rettentő kegyetlen ember volt. - sütöttem le a szemem - Hat voltam mikor megismerkedtem egy kislánnyal a faluból. - megremegett a hangom.- Mindig elszöktem mikor apunak dolga volt csak,hogy játszódhassak vele. Egyszer rajta kapott, hogy nem edzek hanem játszok. Elráncigált a lánynak az otthonába, becsöngetett. A barátnőm nyitott ajtót. Apa azt mondta, hogy elhozott játszani. Aztán bement es mindenkit megölt. A lány szüleit, a barátnőmet és még a háziállatait is. Aztán rám nézett és közömbös arcal azt modta : " Látód Lexa? Ez azért történet mert rossz kislány voltál. Legközelebb halgass rám", aztán hátat fordított és mintha mi sem történet volna,elsétált.- emlékeztem vissza .- Minden éjjel sírtam és magamat okoltam annak a családnak a haláláért. - mosolyodtam el keserűen - De rájöttem, hogy így sohase leszek erősebb, szóval abbahagytam. Tudom , hogy amit teszek az nem helyén való. És azt is Tudom, hogy nekem nincs jogom eldönteni, hogy ki élhet és ki nem. De ez a világ veleéig romlott, és nekünk kell helyre tenni a dolgokat. - most elősször pillantottam Zedre miota elkezdtem a mesémet. Az arcáról nem tudtam leolvasni semmit.

- És tudod mi a legszomorúbb? Hogy elfelejtettem a néhai első és egyetlen barátnőm nevét. Annyira fájt és nem tudtam szabadulni az emléktől, hogy inkább kényszerítettem magam, hogy elfelejtsem. - vallotam be az igazat, életemben most elősször valakinek.

Hallotam ahogy felállt az ágyról, és oda jött hozzám. Megölelt, teljesen elvesztem benne. Biztonságban éreztem magam az ölelésében. A teste meleget árasztott és védelmet nyujtott,nem akartam elengedni.
- Köszönöm - suttogtam halkan, mire megsimogatta a hajam.

Nem tudom mennyi idő telt el, de kitisztult a fejem, tudtam miért vagyok itt, és eldöntöttem , hogy megtalálom Félixet és megvédem Zedet bármi áron.

Kopogtak. Zed lassan reagált, úgy tünt nem akar elengedni, de végül csak megtette.
- Szabad - válaszoltam. Zed odasétált az ágyhoz és visszaült. Én nem mozdultam. West lépett be.
- Hallod főnök, kaptunk négy parancsot, ami nem tűr halasztást. - kezdte szintelen hangon. Zed felállt és mielőtt kiment volna a szobából , oda jött hozzám.
- Mindjárt vissza jövök.- súgta a fülembe gyengéden. West állán megfeszült egy izom. Ideges volt.

Miután becsukódott a szobám ajtaja, összeszedtem a cuccokat a földről, villanyt kapcsoltam és átöltöztem.
A tükör előtt árnyék boxoltam, mikor hatalmas erővel kivágódott a szobám ajtaja , azt hittem kiszakad a helyéről. Zed lépett,be a szobába , látszott rajta az idegesség és a feszültség.
- Mi a baj? - ráncoltam össze a szemöldököm.
- Sajnálom. - itt tartott egy kis szünetet - külön küldetés kaptunk. Más valaki lessz a társad.- fejezte be.
- Értem - néztem a szemébe.  - De ez átmeneti ugye ? - kérdeztem színtelen hangon.
- Igen - mosolyodott el. Ahogy kimondta a választ, megkönnyebbültem , és  kifújtam az eddig bennt tartott levegőt.
- Menjünk az edző terembe. Ott várnak minket.- intett a fejével.

Mikor beléptünk a terembe mindenki vigyázzba vágta magát. Zed után megálltam és én  is követtem a példájukat, hátra pillantott és egy pillanatra szelíden elmosolyodott, de mikor vissza fordult az arca tekintélyt parancsoló és szigorú lett. A tekintetem találkozott Shibaeval, tisztán ki lehetett olvasni belőle a gyűlöletet.
-  A küldetés a következő : Négy országban egy azon időpontban tűnnek el emberek. Egy algoritmussal kiszámítható, hogy nagyjából hol. Egy úgy nevezett " party busz" viszi az embereket a helyre ahol később nyomuk vész. A fejesek négy, két fős csapatra osztottak minket. Ma éjjel indulunk. A csapatok :
1. Daniel és Ben, 2. Jhon és Robert 3.Lexa és Aron ,4. Én és Shiba - sorolta, mire nekem az utolsó nevek hallatán ökölbe szorult a kezem.  Találkozott a tekintetünk Zeddel, igyekeztem megvetően nézni. Most mutattam meg a sebezhető oldalamat erre ő Shibaval megy. Lehet a fejesek így döntöttek, de nem tetszett.
- Csá, mizu? A nevem Aron. - szólalt meg a srác valami ritka irritáló, búnko  stílusban. Festetszőke haja volt és kék szeme. A nyakán tetoválás, japán írással, meg egy orr piercing
- Jah, Lexa vagyok.- biccentettem , flegmán.