Love Myself / Befejezett /

Ötödik

Mindenki sejtheti, hogy a JeongGukkal lefolytatott kommunikáció után már nem sok kedvem volt elmenni bárhova is a többiekkel, így ráfogva arra, hogy anyának szüksége volt rám, hazamentem és megszabadultam a „maszkomtól", majd eldőltem az ágyamon. Legszívesebben csak sajnáltattam volna magamat, de még ahhoz is túl csalódott voltam, így fogtam egy kapucnis pulcsit, meg a maszkomat, felvettem a szemüvegemet és elindultam a könyvtárba. Anyának hagytam egy cetlit a hollétemről, hogy ne aggódjon, megvárni már nem akartam. Lehet rájött volna, hogy történt valami és azt semmiképpen se akartam.

Utam utolsó részét futva tettem meg, ugyanis elkezdett esni az eső, és kételkedtem benne, hogy csuromvizesen akár egy könyv közelébe is engedtek volna. Ahogy beléptem a hatalmas épületbe és betoltam a nehéz, faajtót, megcsapta orromat a könyvek kellemes illata, halk sutyorgások hallatszódtak innen-onnan lapok sercegésével összekötve. Az emberek egy része az emeleten volt, másik része pedig a hosszú asztalokat vette célba. Én egyenesen a helyiség végébe indultam, amiközben levettem maszkomat és kapucnimat és lassan előhalásztam a rózsaszín borítású, puhakötéses könyvet. Csak egy sima romantikus regény volt, nekem viszont most pont erre volt szükségem. Legalább valakinek megadatott az ilyesfajta érzés is. Nem úgy, mint nekem.

Célirányosan megindultam a sarokban lévő kis asztalhoz, ami mellett pont volt egy hatalmas ablak, így még némi természetes fény mellett is olvashattam. Mondjuk ma pont nem, hisz kint szakadt az eső, az ég pedig sötét felhőkkel volt borítva. A másik negatív tényező viszont ennél sokkal hangsúlyosabb volt. Ugyanis az eddig mindig szabadon lévő helyen, most ült valaki. Ahogy egyre közelebb értem, úgy vettem jobban szemügyre a fiú arcát, amennyit láthattam belőle, hisz elmélyülten olvasott egy könyvet. Már csak pár lépés választott el az asztaltól, amikor is rájöttem, hogy honnan volt olyan ismerős a fiú. Ő meg mégis mit keres pont itt ? Ijedten ejtettem el véletlenül a könyvemet, ami pont elég volt ahhoz, hogy a fiút kizökkentsem az olvasásból. Azonnal lehajoltam a könyvért és a kapucnit a fejemre húzva kezdtem tapogatózni a borító után, ugyanis semmit se láttam, mivel úgy gondoltam, hogyha becsukom a szememet, akkor talán ő se fog rólam tudomást venni. Sok embertől megkaptam már, hogy érdekes logikám volt...

- Aish... Mégis hol... - motyogtam, majd akadtam meg, ugyanis kezem hirtelen beleütközött egy másik kéz tulajdonosába. A meglepettségtől elveszítettem az egyensúlyomat és hátraestem, minek következtében a kapucni lecsúszott rólam, így a fiúnak tökéletes rálátása volt a krumplifejemre. És most lesz vége... Biztos, hogy megismer... Ezer százalékig biztos vagyok benne...

- Jól vagy ? - kérdezte meg lágy, kedves hangon, mire lassan felemeltem eddig lehajtott fejemet és csodálkozva néztem barátságos arcára. Halványan mosolyogva nézett szemeimbe, miközben felém nyújtotta az elejtett könyvemet. - Ha könyv lennék, sértésnek vettem volna, hogy leejtesz... - próbálkozott tovább, ugyanis látszólag túlságosan lesokkolt ahhoz, hogy válaszolni tudtam volna neki. Erre a megszólalására viszont egy halk nevetés csúszott ki ajkaim közül, mire azonnal összeszorítottam a számat és lassan a könyv felé nyúltam. Viszont mielőtt elvehettem volna, gyorsan hátrahúzta a kezét. - Igazából nagyon kíváncsi vagyok, hogy tényleg annyira ijesztő vagyok e, mint ahogy mások mondják vagy csak szimplán az a sorsunk, hogy mi csak így találkozzunk - folytatta, mire először csak értetlenül néztem felé, majd visszaemlékezve első találkozásunkra, lesütöttem a szememet és kínosan elhúztam a számat.

- Ez egy nagyon jó kérdés...

- Tessék, csak vicceltem - nyújtotta immár ténylegesen felém a könyvet, mire lassan elvettem és ültömben meghajoltam. - Ez a könyv nagyon jó. Egyik kedvencem ebben a témában - mesélte, miközben felállt és felém nyújtotta a kezét. Nagyot nyelve elfogadtam a segítségét és éreztem, hogy szívverésem gyorsulni kezdett, ahogy megéreztem a fiú puha és meleg bőrét az enyémen.