Love Myself / Befejezett /

Tizenkilencedik

Nem tudtam mi ütött belém hirtelen, de meglátva azt a képet, ráadásul hogy annyi ember olyan jól szórakozott rajta, csak még inkább felnyomta bennem a pumpát. Eszembe jutottak JeongGuk szavai is, amik már mióta kínoztak engem. Hisz fogalmam se volt ki vagyok igazán. Sminkes YoonAh vagy a sminktelen, de egy dolog biztos volt; bár mindkettő énem félt a múltban történtek miatt, egyik sem nézte jó szemmel azt, amit Midoval tettek.

- YoonAh ! Lassíts már, hallod ? - sietett utánam HaNa, aki valószínűleg még soha nem látott olyan gyorsnak mint akkor. A dühöm vitt előre, így nem is figyeltem rá, csak a célomra, ami akkor Iseulék terme volt. Jól tudtam hol volt órájuk, így azonnal megtaláltam a lányt, aki a folyosón beszélgetett Joonnal teljesen nyugodtan.

- Iseul, beszélnünk kell - léptem hozzájuk és mindenféle kertelés nélkül vágtam a dolgok közepébe. A lányon látszódott a teljes értetlenség, mintha nem tudta volna, hogy miatta mi alakult ki az iskolában. Eddig itt ilyen még nem volt, legalábbis mióta mi diákok voltunk. Nem zaklatták egymást az emberek. Főleg nem ilyen mértékben. Szerettem Iseult, hisz a barátom volt, de azt nem néztem már tétlenül, hogy miatta mi kezdett kibontakozni.

- Valami baj van ? - fordult felém Joon is, aki már aggódva méregetett engem. Tudtam előre, hogy ő se lesz boldog attól, amit mondani készültem, de már nem bírtam visszatartani magamban. A múltbeli énem egyszerűen nem hagyta.

- Szedd le azt a posztot Midoról, tudom, hogy te raktad ki, nem kell tagadnod - néztem komolyan a lány szemeibe és karomat automatikusan összefontam magam előtt, hogy biztonságban érezhessem magamat.

- Nem egészen értem miről beszélsz - pislogott értetlenül a lány és egy részem legszívesebben elfogadta volna ezt a választ, de abban a pillanatban az a részem eléggé el volt nyomva a dühöm miatt.

- Rajtad kívül senki se tudta volna leírni olyan részletesen az erdőben történteket - világítottam rá a tényekre, hátha azok hatásosabbak lesznek és bevált, ugyanis a lány tekintete azonnal megváltozott és enyhén dühösen kihúzta magát majd kelletlenül bólintott.

- Rendben, én voltam. De mit tehettem volna ? Ő volt az, aki olyan kicsinyes indokokkal rám támadt. Túl dühös voltam és nem gondolkoztam...

- És emiatt most egy ember szenved - világosítottam fel, hátha nem tűnt volna fel neki a dolog, amiben egyébként eléggé kételkedtem.

- Sajnálom YoonAh, hogy ezt kell mondjam, de megérdemli - sóhajtotta Joon és bár tudtam, hogy nem fog az én vagy akár Mido oldalára állni, azért szíven ütött az, amit mondott. Bíztam abban, hogy hallgatni fog az érzéseire és hinni fog nekem. Hogy ez így nem helyes, mégha Mido azt is tette Iseullal.

- Megérdemli azt, hogy zaklassák ? Mond, te normális vagy ? - förmedt rá hirtelen HaNa, aki egészen eddig csöndben és kissé döbbenten figyelt engem. Látszólag meglepte a heves viselkedésem, hisz eddig nem mondtam ki, hogy egyet értettem volna vele az üggyel kapcsolatban. Holott ő már a kezdetektől azt hangoztatta, hogy hallani kellene Mido verzióját is a dolgokról, mégha ő is inkább hitt Iseulban, mivel a barátunk volt. - Azt hittem legalább visszanyertél egy kis észt a nyári szünet alatt. Látom tévedtem - forgatta meg szemeit, mire Joon idegesen hunyta le szemeit, ugyanis nem akart elhamarkodottan mondani semmit sem. Ő sem akart veszekedést, HaNa sem, én sem, mégis kezdett egyre jobban elfajulni a dolog.

- Oh, ti is itt vagytok ? - közeledett felénk DongMin és Ryung is, kezükben egy-egy papírral. Anélkül is tudtam, hogy mi volt rajta, hogy láttam volna. Lerítt az arcukról a tartalma. - Ezt nézzétek - nyújtotta középre a képet, én inkább oda se néztem, másik kettő barátunk viszont azonnal meglepetten vette magukhoz a papírt.