Love Myself / Befejezett /

Tizenhatodik

Szerintem egyikünk se volt még egy olyan élvezetes kosármeccsen, mint amit végignéztünk aznap. Mind kapkodtuk a fejünket ide-oda, ahogy passzolgatták egymásnak a játékosok a labdát, egyszerűen olyan dinamikus volt az egész mintha valami előadást néztünk volna. Büszke voltam DongMinre, hisz minden tőle telhetőt megtett azért, hogy minél több pontot szerezzenek. Az amúgy poénkodós és szétszórt énjét egy csapásra felváltotta egy felelősségteljes valaki, aki addig futott amíg lába bírta. Ugyanígy Park Jimin, aki mindenről híres volt, de azt valamiért soha nem hallottam róla, hogy ennyire jó és kitartó játékos volt magassága ellenére is. Hiába nem volt annyit nála a labda, mint a többieknél, mégis olyan jól irányította a csapattársait és úgy tartotta bennük az erőt, hogy mindenki meg tudta csillogtatni a saját tehetségét. Most már láttam, hogy miért pont Jimin volt a csapatkapitány.

A legvégén sajnos DongMint muszáj volt lecserélni, ugyanis kijött a térdfájása, így már képtelen volt tovább talpon maradni. Ettől függetlenül viszont megnyerték a kosármeccset, ami miatt tovább jutottak az országos iskolák közötti versenyen. Szegény fiú nagyon elkeseredett arcot vágott, de mielőtt mi meg tudtuk volna vigasztalni a csapattársai kezelésbe vették, így legközelebb mi már csak a mosolygós fejét láttuk.

- Az iskola udvarán sütögetés lesz és azt mondták, hogy vihetlek titeket is rá - lépett el tőlünk DongMin, miután mind megölelgettük - voltak akik szétverték szegény hátát. A meghívás mindannyiunk számára tetszett, így boldogan mentünk bele, de mivel addig még volt legalább egy óra, így azért átadtuk a fiúnak a már jócskán kihűlt csirkéjét. Ő mindenesetre őrült, hogy rá is gondoltunk, így mindet megette.

Míg DongMin összeszedte magát, mi hátra mentünk a többiekkel az udvarra és leültünk a fűre a fák alá, hogy a még éppen lemenő Nap ne égessen minket. Mögöttünk egy erdő volt, így bőven akadtak fák, amik eltakarták a Napot.

- Hihetetlen mekkora ez a suli - dőlt hanyatt a füvön Joon, pont úgy, hogy feje a lábamon kötött ki. Felsóhajtottam próbálkozásán és lábaimat felhúzva távolítottam el róla a fiút, aki így belezuhant a fűbe. - Nem tudom mi fáj jobban... A fejem vagy a szívem - dramatizálta túl a dolgot, mire Iseul kedvesen kinevette.

- A fejed és a szíved is túléli - jegyeztem meg, miközben telefonomon azt néztem, hogy mikor megy a legkésőbbi busz vagy éppen vonat vissza Szöulba.

- Mostanában egyre kegyetlenebb vagy szerencsétlennel - mondta Iseul, de Ryung és HaNa túlságsan is jót szórakozott az előbbi beszólásomon, így szinte elveszett a hangja a zajban. Na még ha DongMin is itt lett volna.

- Hm ? Mit mondtál ? - néztem fel rá, mikor megtaláltam a szükséges infókat, de Iseul egy rövidebb fintor után csak legyintett és nekidőlt az egyik fa törzsének.

- Csak most veszem észre... De nagyon szép szemed van Mido - szólalt meg, ahogy felfigyelt a mellette csöndesen ücsörgő lány szemeire. Erre csak megszeppenve összébb húzta magát és halványan elmosolyodott.

- YoonAh érdeme, amiért így látszik - magyarázta, mire azonnal tiltakozni kezdtem, ugyanis eleve ilyen szép szeme volt én csak jobban kihangsúlyoztam azt. Iseul először rám, majd Midora nézett végül csak halkan hümmögött egyet és szemét lehunyva élvezte a kellemes nyári szellőt.

- Én látom rosszul vagy tényleg felénk közelít az idol hármas ? - hunyorított Ryung, mire mind előre kaptuk a fejünket, így megláttuk a három fiút plusz DongMint is, aki nevetve sétált felénk. Úgy tűnt Jiminnel megtalálták a közös hangot, ami miatt halványan elmosolyodtam. Örültem, hogy már nem volt rossz kedve. Tae szintén vidáman közeledett főleg azután, miután kiszúrt engem. JeongGuk volt az egyetlen, aki nem egészen úgy tűnt, mint aki saját akaratából jött hozzánk. Ahogy megláttam, azonnal elkaptam fejemet, ugyanis csak most éreztem úgy igazán zavarban magamat attól, amit mondtam neki. Még ha sejtette is, hogy kedveltem, akkor is túlzás volt mindezt ki is mondanom neki, így, hogy még csak most kezdtek komolyabbak lenni felé az érzéseim. Nem úgy lett volna a normális hogyha ezt mondjuk ennél sokkal később vallom be neki ? Vagy mondjuk soha ? Nem mintha bármikor is viszonozná. Így örültem, hogy Tae ült le mellém és JeongGuk viszonylag távolabb Ryungéknél foglalt helyet. Persze másrészt meg zavart a dolog, de hát én magam se tudtam, hogy mi lett volna hogyha valóban mellém ül le.