Love Myself / Befejezett /

Huszonkettedik

Miután ismételten megtaláltam a normális hangomat és nem éreztem úgy, hogy elhagy minden erőm, azonnal rátértem egy nem rég olvasott könyvnek a mesélésére, hogy JeongGuk még véletlenül se tudjon előhozakodni a videóval. Nem tudtam volna anélkül beszélni a témáról, hogy ne ájuljak el a zavarom miatt. Így is folyton ott csengett a fülemben a fiú utolsó mondata, ezzel állandóan elérve, hogy megfeledkezzek arról, amit mondani készültem.

Természetesen a könyvátorzásunk után a fiú ismételten nem bírta ki, hogy ne jöjjön el velem egészen a lakásunk elé, ami normál esetben is kínos lett volna a számomra, de az aznapot illetően csak még inkább nem tudtam mit kezdeni magammal mellette. Nem csoda, hogy egy szót sem szóltam, miközben sétáltunk és még a kapun is majdnem anélkül mentem be, hogy elköszöntem volna tőle.

- Khm... Akkor... Majd találkozunk - néztem fel rá miközben egyik lábamról a másikra dőltem. JeongGuk csak mosolyogva nézett rám, nem szólt semmit, de nem is tűnt úgy mintha menni akarna.

- Komolyan gondoltam azt, amit a könyvtárban mondtam - szólalt meg hirtelen, mire azonnal felemeltem kezeimet, ezzel megállítva abban, hogy esetleg folytassa.

- Köszönöm, amiket mondtál, de... - kezdtem volna bele a szokásos tiltakozásomba miszerint ne mondja, hogy milyen szép is voltam, mert nem hittem el. De meg sem várta, hogy befejezzem, felemelte kezeit és vállaimra rakta őket miközben közelebb lépett. Zavartan lehajtottam a fejemet, ugyanis ilyen közelségből nézni az arcát egy kész büntetés volt számomra.

- Yoon, komolyan mérges leszek, hogyha ezt továbbra is folytatod - magyarázta megjátszott idegességgel a hangjában, de mivel nem reagáltam semmit sem, így lehajolt az én szintemre. Hirtelen azt se tudtam hova nézzek, ha a szájára tévedt a tekintetem azonnal eszembe jutott, hogy miként csókolta meg a sminkes énemet, hogyha a szemeibe bámultam úgy éreztem mintha keresztül látna rajtam, máshova meg nem mertem nézni mert ilyen közelségből azonnal kiszúrta, hogy kerültem a szemkontaktust vele. - Miért nem hiszel nekem ? És miért nézel rám mindig ilyen ijedt szemekkel ? - kérdezte szomorúan, ami miatt azonnal tiltakozni kezdtem volna, de utolsó kérdésével hirtelen teljes agykisülést okozott nekem. - Miért van az, hogy Taehyung közelében többet mosolyogsz és egyáltalán nem is feszengsz mellette ? - bökte ki talán egy kis zavarral a hangjában, de abban a pillanatban semmiben se lehettem biztos, hisz egy pár pillanatra leállt az agyam. Mégis mi ez ? Miért kérdezett ilyesmit ? Ez nem egy féltékeny barát szerepe szokott lenni ? De miért pont nálam ? Egyáltalán miért lenne féltékeny Taehyungra ? Miért ? Miért ? Miért...

- Hát te meg mit csinálsz a kapuban kislányom ? - hallottam meg magam mögül anya hangját, mire azonnal elugrottam JeongGuk elöl, így szerencsésen nekimentem a kerítésnek.

- Jól vagy ? - nézett rám JeongGuk kikerekedett szemekkel, mire hevesen bólogatni kezdtem és mielőtt még anya bármivel is kínos helyzetbe tudott volna hozni sietve elköszöntem a fiútól és karon ragadva a meglepett szülőmet bevonszoltam magammal a házba.

- Mégis mi volt ez az egész ? - kérdezte anya, miközben beléptünk a lakásba és levettük a cipőnket.

- Én sem tudom - ültem le a földre és sóhajtva két tenyerembe temettem az arcomat. Mi ütött beléd Jeon JeongGuk ?

Másnap, sőt valójában egész este a fiún járt az agyam és próbáltam rájönni, hogy miért viselkedhetett úgy ahogy, de nem jutottam előrébb, még úgy sem hogy reggel a kevés alvásnak köszönhetően több időt kellett töltenem a fürdőben, mint általában, hisz megküzdöttem azokkal a fránya karikákkal a szemem alatt. Annyira elkalandozott a figyelmem, hogy még a rúzsomat is kétszer kellett felkennem, ugyanis először annyira kimentem a vonalon mintha csak magát Jokert akartam volna megszemélyesíteni.