Love Myself / Befejezett /

Tizenegyedik

Nagyokat pislogva húzódtam egy kisebb idő után el Taehyungtól, aki még mindig szélesen mosolyogva bámult rám. Enyhén zavarba jöttem amiatt, amit mondott, ugyanis ő volt az első ember, aki ezt úgy mondta, hogy ismerte az igazi énemet. Fogalmam sem volt, hogy komolyan gondolta e azt, amit mondott, vagy csak az alkohol beszélt belőle, mindenesetre elérte, hogy egy pillanatra elakadjon a szavam. A nagy hangzavar miatt senki se hallotta, amit mondott nekem, csak annyi tűnt fel az embereknek, hogy megölelt. Ez egy kicsit nagyobb látványosságnak számított hirtelen, mint JeongGuk és Joon szkanderozása, ami hirtelen be is fejeződött. Joon látva, hogy Tae megölelt, hirtelen lefagyott, így JeongGuk könnyűszerrel lenyomta a kezét. Tapsvihar fogadta a fiú győzelmét és Jimin mellé lépve ölelte magához. Ennyit még láttam, aztán hirtelen valaki megragadta a kezemet és elkezdett kiráncigálni a házból, ki a kertbe. DongMin utánunk loholt és finoman megállította Joont, aki füstölögve ácsorgott közöttünk, még mindig a kezem fogva.

- Minden rendben ? - néztem rá felvont szemöldökkel.

- Nem ! Nincs semmi rendben - rázta meg a fejét idegesen és felém fordulva nézett mélyen a szemembe. Kicsit zavaros volt a tekintete a már elfogyasztott pia mennyiségtől, ettől függetlenül most tűnt életében az egyik legkomolyabbnak. - Kedvellek, oké ? És már utálom, hogy mindenki ilyen közvetlen veled. Ha lenne barátod, akkor leszállnának rólad - ingatta a fejét és célzott egy úttal magára, mint potenciális barátjelöltre. DongMin mellettünk hirtelen nevetésben tört ki, ami miatt Joon bosszúsan nézett rá, de már nem volt ereje veszekedni vele.

- Figyelj Joon, én értékelem amit most mondtál, de jelenleg nem igazán van olyan, aki érdekelne - böktem ki a lehető legmegértőbben, ugyanis nem akartam a barátságunkat tönkretenni a visszautasításával. Bár látszólag nem lepte meg a válaszom, ugyanis sóhajtva bólintott, majd hirtelen szája elé emelte a kezét és elfutott a ház irányába. Valószínűleg egy mosdót keresve... DongMin sóhajtva utána sietett én pedig lefagyva ácsorogtam egyhelyben, miközben azon gondolkoztam, hogy ez a nap mégis miért alakult ilyen...furán. Még valaki ilyeneket mond nekem és komolyan elszaladok.

Sóhajtva leültem egy kinti padra, viszonylag távolabb a többi embertől és hátradőlve hunytam le szememet. Nem is értem miért jöttem el. Fáradt vagyok és még ketten szerelmet is vallottak. A kettő fiú közül egyébként a hihetőbb és őszintébb még mindig Taehyung vallomása volt, aki mindezt úgy mondta, hogy tudta hogy nézek ki valójában. Joonnak csak ez a mű énem tetszett. - Valóban nem lenne benne semmi igazi ? - motyogtam magam elé, ugyanis néha ebben igazán kételkedtem. Bármennyire is akartam kezdetben elválasztani sminkes YoonAht a sminktelentől, hogy senki se bánthasson meg többet, egyszerűen úgy éreztem hogy a két én kezdett egymásba mosódni. Persze, sokan viseltek álarcot hozzám hasonlóan, de nagyon ritka volt, amikor a két személyiség ennyire különbözött. Bár mostanában kezdtem úgy érezni, hogy az egyik énem kapott a másikból és a kettő keveredni kezdett. Ez pedig nem tetszett. - Lehet mégis csak skizofrén lennék ? - nyitottam ki szememet, így megpillantottam JeongGukot, aki épp egy lánnyal beszélgetett. Ösztönösen összeszorult a szívem és inkább elkaptam felőlük a fejemet. Pont akkor, mikor Taehyung leült mellém. Tartva köztünk a tisztes távolságot, fejét lehajtva, hogy helyettem összekulcsolt kezeit bámulhassa. Haja kissé vizes volt, úgy tűnt alaposan megmosták az arcát hideg vízzel, hogy magához térjen az alkohol okozta bódulatból.

- Sajnálom YoonAh - nyögte ki nagy nehezen és félve felém pillantott. Én csak kíváncsian néztem rá, ugyanis nem egészen értettem, hogy miért kért bocsánatot. - Nem kellett volna jelenetet rendeznem. De, amit mondtam az igaz. Bár gondolom sejtetted - nevetett fel zavartan. - Kook és Jimin mindig mondogatták nekem, hogy túl nyilvánvaló vagyok.