Fogadd el! [ Befejezett! ]

8.♧

( 18 plusszos tartalom! Akinek nem szíve ügye ne olvassa. Köszi)

▪Rin▪
Az út Nateék házához csendben telt. Néha ha a szememsarkából ránéztem, visszapillantott rám és egy hatalmas és őszinte mosollyal ajándékozott meg. Amikor odaérünk ahhoz a szép családi házhoz kinyitotta az ajtót és udvariasan előre engedett. Belépve előjöttek a kiskori emlékeim. Beljebb haladva megálltam a nappali előtt. Fehér falak rajtuk barna, növényes mintával, jól illett hozzá a sötétbarna laminált padló. A helyiség középen egy hasonlóan sötét kanapé, mellette kétoldalt a hozzá illő fotelek, közöttük pedig egy kis üveg asztal. Az ezekkel szemben lévő falon volt egy beépített kandalló, felette pedig egy hatalmas tv.

A megfigyelésemet barátom zavarta meg azzal, hogy innivalóval kínált. Udvariasan elutasítottam. Nem tervezek sokáig maradni. Csak fogom a füzetetek és megyek is, mielőtt bármi is történne. Elindul az emeletre ahová én is serényen követem. Egy régi fa lépcső vezet fel, ami még mindíg nyikorog. Amikor kicsi voltunk sokat futkoztunk rajta, talán pont azért nyikorog, vagy azért futkoztunk rajta mert nyikorgott. A folyosó végén jobbra és ott is vagyunk. Mikor belépek  megcsap az a mámorító illat. Kissé férfias, kissé sportos, de valamikor meg édes. Egyszerűen imádom. A szoba átlagos. Átlagosan zöld. Mondjuk kissé rumlis, szabadkozik is miatta. Ez semmi ahhoz képest ami nálam szokott lenni. De milyen legyen egy kamasz fiú szobája.

- A füzetek valahol itt vannak az íróasztalon. Gyere segíts keresni - szól oda hozzám miközben serényen keresni kezd. Én is csatlakozom hozzá. Nem tudom pontosan mit kell keresnem, ezért olyanokat keresek amiből írunk vázlatot. Tálalok is egyet. Kiveszem a többi alól, de mivel kupacban vannak leesik egy másik. Hajolok le, hogy felvegyem, de szerencsétlenségemre Nate is hasonlóképpen tesz. Ennek következményében ő fogja a füzetet, én meg az ő kezét.

Felkapom a fejem és tengerkék szemével tálalom szemben magam. Minden egyes részletét átelemzem íriszének. Annak mozgásából ítélve ő is hasonlóképpen tesz. Olyan aranyos és ártatlan, nem bírom. Álla alá nyúlok és lágy csókba hívol. Nem áll ellen, sőt inkább felveszi ajkaim ritmusát. Ez kis reményt ad, hogy nem undorodik tőlem. NEM! Nem lehetek ennyire önző! Nem tehetem ezt vele! Miért kell ezt csinálnom megint. Annyi eszem van mint egy földimogyorónak. Eltolom magamtól, felállok és csapot-papot otthagyva kiviharzok a szobájából, végig a folyosón, szinte lerepülök a lépcsőn és ki egyenesen az ajtón. Hazáig meg semm állva.

▪Nate▪
A csók meglep, de nagyon jól esik. Azt kívánom sose érjen véget. Erre a gondolatomra elszakad tőlem, rémülten néz, majd kiviharzik a szobából. Még hallom serény lépteit, de miután a házat is elhagyja ismét csend lesz.

- Nem! Nem játszuk ezt el mégegyszer! - kiállton hangosan és utána iramosok. Nem hagyom, hoy mégegyszer ezt csinálja. Hogy csak úgy faképnél hagyjon. Hogy ismét egy hetet nélküle kelljen töltenem, úgy, hogy szinte most kaptam vissza. Bármilyen gyorsan is fusson simán utolérem. Nem hiába járok futóversenyekre. Nem kell sok, hogy meglássam és megállítsam. Ahogy a vállára teszem a kezem szinte abban a pillanatban meg is áll. De nem fordul meg, csak erősen nézi maga előtt a földet.

- Nem azért nem jöttél iskolába, mert beteg voltál. Igaz? - töröm meg a csendet. Még mindíg nem fordul meg és nem is válaszol, csak rázza a fejét. Most már elengedem a vállát, mert eddig féltem, hogy ha elengedem elveszítem ismét. Hátulról szorosan magamhoz ölelem. Éreztetem vele, hogy nem érdekel mi az igazság akkor sem hagyom el. - Értem - suttogom a fülébe.

- Dehogy érted! - kiábálva ellök magától és így szembe fordul velem - Azt hiszed, hogy megértesz. Hogy megérted az értésimet, az hogy miért fáj. De tévedsz. Semmit nem tudsz rólam - ezek a szavak késként hatolnak belém.