Fogadd el! [ Befejezett! ]

17.♧

( 18 plusszos tartalom! Akinek nem szíve ügye ne olvassa. Köszi)

▪Rin▪
Egy hónap telt el. Azóta minden ugyan olyan, de mégis más. Az iskola, a családom ugyan az. Ők nem tudnak semmit az egészről. Jobb is így. De Nate. Ő megváltozott. Ez már azóta tart hogy kiszabadítottak. Nem tart távolságot. Mindig velem van, de nem ér hozzám. Nem csókol vagy ölel meg. Miért csinálja ezt? Vágyom arra, hogy megérintsen, hogy megcsókoljon. De ez mégsem történik meg.

Magam sem hittem volna, hogy egy hét alatt mennyire hozzá lehet szokni az afféle testmaozgáshoz. Hiányzik. Nem Josh hanem maga az érzés. Érzem, akarom, nem csak a testem az agyam és a szíves is ezt támogatja. És rájöttem még valamire. Boldoggá akarom tenni Natet. Szeretném ha tudná, hogy szeretem, hogy képes vagyok ilyen formában is örömet okozni neki. De ha ez a távolság köztünk megmarad nem lesz könnyű ezt bebizonyítanom.

Az utolsó óra végét jelző csengetés. Zene füleimnek. A hétvége mindenki számára megváltás. Se iskola se házi jobb nem is lehetne. Hamar egyedül maradok. Mindenki siet haza. Egy kéz nejezedik a vállamra.

- Gyere menjünk mi is - szólal meg mögöttem Nate. Görcsbe rándul a gyomrom a gondolatra. Megbeszéltük a lányokkal, hogy tanítás után találkozzunk a suli mögött. Eldöntöttük, hogy elmondjuk nekik. Felöltözök és együtt indulunk el. Nyugtalan vagyok kissé. De ahogy a mellettem sétálóra
pillantok ez valahogy megszűnik. A tekinte elszánt. Nem is vártam mást.

Az épületből kiérve a hideg szellő csípős érzetet hagyva mag után kúszik végig az arcomon. Natet ugylátom ez nem tölti el kellemes érzésekkel. Én mondtam neki, hogy vegyen fel sapkát. Megfogom a sajátomat, leveszem, mellélépek és belehúzom a fejébe. Meghökkenve de mosolyogva néz vissza rám. Ez az első, hogy felszabadultan mosolyog.

A lányokat úgy tűnik nem hatotta meg a hideg. Hogyan lehet szoknyában eljönni iskolába TÉL közepén? Jaz ráadásul nem is egy szoknyás típus. Nem értem én ezeket a nőket. Melléjük érve boldogan fogadnak minket. Itt megszakad minden. Csendben állunk egymással szemben. Mondanom kellene valamit. Vagy Natenek és mégis hogyan hozzunk fel ilyen kényes témát?

- Elmondjatok miért hívtatok ide minket? - töri meg végül a csendet Jaz. Belém fagy a gondolat is. Mit csináljak most? De egy pillanat alatt feloldódom, amint megérzem barátom kezét a sajátomon végigsimítani és össze kulcsolni ujjainkat. Felemeli a kezeinket a lányok felé.

- Lányok ő itt Rin, a barátom, ő az akit mindennél jobban szeretek - mutat be nekik mintha soha nem is találkoztunk volna, megnyomva a szeretek
szót. Mindketten meglepetten néznek ránk. Jaz szemében látszik, hogy mindent megértett. Eliről nem mondható el ugyan ez. A tekintete elsötétül, s egy félelmetes aurát vesz fel.

- Én mindíg is sejtettem, hogy valamelyikőtökben van egy kis beütés. De nem hittem volna, hogy így. Mégis örülök nektek - hatalmas, őszinte mosollyal lép hozzánk közel és ölel át minket Jaz. Mi pedig megnyugodva viszonozzuk ezt. 

- Eli és te? - kérdez rá Nate félve.

- Én? Még meg mered ezt kérdezni? Szerettelek és ezt te is nagyon jól tudtad. Elmondtam, mert bíztam benned. De te elutasítottál. Megértettem, mert boldog voltál. Azt még elfogadtam volna, hogy egy másik lánnyal vagy. De hogy egy fiút választasz helyettem ezt már nem tudom elfogadni! - szavai késként marnak belém, ahogy a mellettem állóra nézek nem csak én érzek így - Aki pedig képes megadni neked azt amire egy fiú vagy férfi vágyhat, egy gyereket az én vagyok!  - bűntudatom támad a szavaitól.

- Minden amit mondasz igazság - lép egyet előre barátom. Az elhangzottak ellenére nyugodtan beszél - Csak azt a tényt nem veszed figyelembe, hogy én boldog vagyok Rinnel. Ha pedig igazán szeretsz és a barátom vagy akkor velem együtt örülsz a boldogságomnak - a lányba bele szorul a levegő. Elgondolkodik, a tekintete meglágyul, s megtelik könnyekkel. Sírva borul Nate nyakába.