Fogadd el! [ Befejezett! ]

14.♧

( 18 plusszos tartalom! Akinek nem szíve ügye ne olvassa. Köszi)

▪Rin▪
Egy hete lehetek ezen a helyen. Az időérzékem nem az igazi mivel hogy bármi időmérő eszközt nem láttam itt soha és ablak sincs amin kipillantva érzékelhetném az idő múlását. Az egy hétre csak következtetni tudok. Mivel azóta, hogy először levittek hozzá már hétszer ismétlődött ez meg. Minden nap ugyanaz a pasas visz le ugyanazon az útvonalon. És mindíg az a hosszú fehér hajú pasi fogad a szobában. Akárhányszor ott vagyok nem történik semmi, csak ismetlődik az ami egy hete történt. Valahogy már nem fáj annyira, a testem hozzászokhatott. Mindig máshogy ér hozzám, az érintései kedvesebbek, a mozgásából nem árad a düh. Ennek nem kéne, de egy kicsit örülök. Jelenleg a matracomon ülök betakarózva a pléddel.

- Engedj el te perverz állat - hallok meg egy hangot az ajtó túloldaláról. Úgy tűnik ismét hoztak valakit. Álltalában hasonló szitokszavakat hallok amiket ajtón való dörömbölés kísér. De aki idehozott minket semmit nem mondva, csendben, komoly arckifejezéssel végzi a munkáját. Kinyílik az ajtóm és meglepetésemre bevág hozzám egy fiatal fiút. Csak úgy elterül előttem a földön. Nem nagyon hatotta meg, felugrik és egyre változatosabb káromkodások közepette verni kezdi a bejáratot. Szóljak neki hogy ezzel nem megy semmire? Majd magától rájön. Nagyából egy idős lehet velem, vékony a testalkata és rövid sötétkék haja van. Váo. Még soha nem láttam ilyen hajat. De tök menőn néz ki. Végre abbahagyja az ajtó püfölését és leül a földre.

- Hé minden rendben? - ezt fölösleges volt megkérdeznem. Tudom min megy most keresztül én is így éreztem. Csak bennem a félelem elnyomta a dühömet. Felkapja a fejét és a lelkemig hatoló sárga szemekkel néz rám. Félelem és kétségbeesés, most már látom. Halványan megrázza a fejét nemleges válaszként - Nyugodj meg nem lesz semmi baj - hazugság. Visszhangzik bennem ez a szó. De ha tudná, hogy mi vár rá akkor sem lenne jobb - Én Rin vagyok téged hogy hívnak?

- Ray vagyok - a hangja tükrözi a lelki állapotát de egy kis mosoly mégiscsak megjelenik az arcán.

- Örvendek a találkozásnak, Ray.

- Én is Rin... milyen név az hogy Rin?

- A szüleim szeretik a japán kajákat - nevetem el magam.

- Az enyémek meg az indiai konyhát - nevet velem ő is. Egy számomra jólismert hang szakítja félbe beszélgetésünket. Ismét eljött az idő.

- Majd még találkozunk - köszönök el új barátomtól majd kilépek az ajtón. Ismét a szemem elé köti a kendőt és vegigvonszol a folyosón, majd egy liftes utazás és végük ismét oda kerülök ahova mindíg. A fehér hajú már várt rám. Egy szál ingben ül az ágyon. Ahogy belépék a kis helyiségbe feláll, csak hozzám közel áll meg és szorosan magához ölel. Mi a... Kissé meglep, hogy csak úgy megölel. Eddig még nem nagyon volt ilyen. Ellép tőlem és leül a földön lévő matracra a falnak támaszkodva.

- Vetkőzz! - utasít. Kénytelen vagyok megtenni. Csakhamar én is egy szál ingben állok mellette. Megfogja a kezem és az ölébe húz. Tagjaink egymásnak feszülnek amíg szembefordit magával. Az érzéstől mind a ketten felnyögünk. Egyik kezével végigsimít az arcomon és mélyen a szemembe néz. Lehúzza rólam az ingem és a ruháim közé dobja. Kényelmesen megfogja a derekam és ráhejez nemesebbik részére. Mindkét kezét lassan húzza végig a gerincem vonalán, majd megállapodik a csípőmön és lassan mozgatni kezdi azt. Áh miért izgat fel ennyire ahogy csinálja. Kezeimet a nyaka köré fonom, fejemet pedig a vállára hajtom és kielégülten sóhajok hagyják el a számat. Nem szeretek itt lenni és utálom azt, hogy vele kell lennem. De a testem minden porcikája kívánja ezt az értést. Ha akarnám se tudnám abbahagyni. Nem megy. Az elején a félelem miatt nem ellenkeztem, de most már magam jönnék le ide minden nap. Gondolataim közepette azon kapom magam, hogy saját akaratomból mozgatom a csípőmet. Egyre gyorsabban, a csúcsig, csak..még..egy..kicsit..had...