Drága mostoha (Jimin ff.) (BEFEJEZETT)

4. fejezet

Lisa

Csak álltam a kocsim mellett, és figyeltem, ahogy a hét motor eltűnik a sarkon. Lenéztem a kerekekre, és teljesen kétségbeestem. Fogalmam sem volt róla, hogy mi a fenét fogok mondani Jungminnek, a kocsit bár nekem adta szóban, legalábbis naivan én így könyveltem el, mikor azt mondta, hogy válasszak egyet, de most itt álltok a kihalt parkolóban, teljesen egyedül, nézve a négy leeresztett kereket.

Elővettem a telefonomat, gondoltam felhívom anyut, hogy jöjjön értem, mikor egy szürke Chevrolet Camaro kezdett lassítani, végül megállni mellettem.

- Úgy látom bajban vagy, új lány! – könyökölt ki az ablakon egy markáns arcvonású srác, majd lazán beletúrt világosbarna hajába.

- Köszönöm az észrevételt, a felvilágosításod nélkül nem igen jöttem volna rá egymagam – vezettem le rajta a felgyűlt dühömet.

- Harapósak vagyunk – vigyorgott, és leállította az autót, majd kiszállt. – Hát itt még a pótkerék sem ment meg – rugdosta meg a hátsó kereket.

- Nem mondod? – forgattam a szemem nagyot sóhajtva, és fontam karban magam előtt a kezeimet.

- Pattanj be – biccentett az autója felé -, hazalöklek – mosolygott.

- Nem szállok be idegenek kocsijába – kötöttem az ebet a karóhoz. Ez a suli nem éppen a bizalomról híres, hülye lennék egy ismeretlen srác autójába beülni.

- Jackson Wang vagyok – mutatkozott be. – Benned kit tisztelhetek?

- Lisa Manoban – feleltem kissé unottan.

- Nos, akkor már ismerjük egymást – vigyorgott. – Pattanj be – ült vissza a volán mögé. A lábaim még hezitáltak, majd fogtam magam és elsétáltam a kocsi orra előtt, majd beültem az anyós ülésre. Gyanakvó voltam, de szerettem volna már otthon lenni. Ránéztem a mosolygós fiúra, és akkor esett le, hogy tegnap láttam őt a tornateremben, a Tigers7 tagja. Legalább mégsem "annyira" idegen.

Jackson megkérdezte a címemet, először nem akart hinni nekem, és hangosan felnevetett, így még egyszer megkérdezte. Nem értettem a viselkedését, de sajnálatos módon én is szívesebben mondanék másik címet, csak hát nem tehetem, valamiért Jackson egyáltalán nem akart nekem hinni, még arra is megkért, hogy ne poénkodjak vele.

- Nem vicceltem, most költöztünk oda – feleltem. Jackson arca elkomorult, ahogy átható pillantásával fürkészte az arcomat. Nem tudom mit láthattam a szemeiben, de mintha egy röpke pillanatra elsötétült volna. – Mi olyan hihetetlen benne? - kérdeztem értetlenül.

- Oké – indítottam be az autót, és válasz nélkül hagyott.

Végre érezhettem, ahogy a táj elmosódik mellettem lassan közeledve az új otthonom felé, félig megkönnyebbülten, félig félelemben azon agyalva, hogy mit adok be Jungminnek. – Tetszett, hogy kiálltál a barátnődért – nézett rám egy futó pillanatra Jackson, majd újra az utat figyelte.

- Muszáj volt, nem hagyhattam, hogy azok a bunkók megalázzák – mondtam neki büszkén.

- Nem ismered őket? – tette fel a kérdést Jackson. Megráztam a fejem.

- Csak tegnap jöttem a suliba, mint tudod, sosem találkoztam velük, miért? – vontam rá kérdőn tekintetemet.

- Semmi – kúszott egy félmosolyra a szája, és többet nem feszegette a Bangtan srácokkal történt incidensemet.