Drága mostoha (Jimin ff.) (BEFEJEZETT)

15. fejezet

JiSoo

A Bangtan sosem balhézott, mindig vált vetve kiálltak egymás mellett. NamJoon sokat mesélt nekem arról, hogy milyen régóta is tart ez a barátság náluk, hogy ők csupán hét fiú, akik bár dúskálnak a jólétbe, még sincs egymáson kívül semmijük.

Csonka család sarjai, talán ez a legmegfelelőbb szó rá, bár neki is megvan mind a két szülője, csak éppen Thaiföldre költöztek, és nem mostanában, hanem tíz évvel ezelőtt. Még gyerek volt, mikor ráébredt arra, hogy ő olyan gyerek, akit a szülei nem akartak, csak lett. Minél többet mesélt magáról, én annál jobban akartam szeretni őt, hogy érezze nincs egyedül. A szüleim nehezen viselték, hogy többet vagyok itt, mint otthon, de csak annyi kérésük volt, hogy ne legyenek még nagyszülők, mert arra igazán nincsenek még felkészülve.

Itt feküdve mellette, ahogy a testünk egymáshoz ér, és a reggeli fény lágyan cirógatja a bőrömet, olyan ez nekem, mintha álmodnék. Őt nézve a kedves arcát, édes ajkait, eleinte azt hittem, csak egy leszek a sok közül, nem vártam én semmit, csak hogy egyszer az életben az övé lehessek, de ő azon az éjszakán olyan végtelen gyengéd volt és figyelmes, hogy akkor valami megváltozott benne. Én ismerem azt az arcát, ahol eltűnik a vezető, a kemény srác, ahol megbújik a gyengéd férfi, aki törődik velem. Imádom őt nézni miközben alszik, ujjaimmal óvatosan simítom végig meztelen mellkasát, mikor elkapta a kezem, de a szemét nem nyitotta ki.

- Nehezen türtőztetem magam, hogyha így érsz hozzám – mondta álomittas hangon.

- Ki szeretné, ha türtőztetnéd magad? – tettem egy kis célzást, és már fel is ébredve gördült rám. Teste meleg takaróként borult az enyémre, ajkaink mohó forrtak össze, és a testem azonnal reagált minden egyes érintésére.

- Tudod, hogy nem szabad felébresztened az oroszlánt – mosolygott rám, és megjelent az arcán az a két imádni való gödröcskéje.

- Imádom, ha az oroszlán ébren van, és csak magamat láthatom a szemeibe – feleltem. Tekintette ellágyult.

- Az én szemeimben csak te létezel – mondta, és ettől a félig meddig vallomástól a szívem hatalmasat dobbant. Ajkai most lágyan ízlelgetve simítottak végig az enyémen, majd elindult lefelé, először az államat, majd a nyakam vonalát, amitől jóleső nyögés hagyta el az ajkaimat, majd hirtelen abbahagyta, tekintette feszülten fordult a hálószoba ajtaja felé, hisz azon túlról ajtó csapódás, és léptek zaja szűrődött be. – A rohadt életbe! – ugrott ki az ágyból, felkapta a földről az alsógatyáját, és a pólót.

Láttam rajta, hogy komoly a dolog, így gyorsan én is felkeltem, megkerestem a hálóinget, amit fogalmam sem volt, hogy tegnap éjjel hová hajított, majd megtaláltam az állólámpán, utána a köntösömért nyúltam, és kiléptünk a szobából. NamJoon sietős léptekkel haladt végig a hosszú folyosón, alig bírtam vele lépést tartani, majd hirtelen megtorpant.

- Anya, apa? – állt meg előttük. Még nem találkoztam a szüleivel, szerettem volna illendően bemutatkozni.

Az apja lehajította a két bőröndöt, szinte dühösen csapódtak a padlólapnak, majd átható tekintettel mért végig. Az anyja feltolta a napszemüvegét, szép arcvonásai szinte pillanatok alatt eltorzultak, ahogy megláttak a fiúk mögött. Gyönyörű nő volt, és mérhetetlen elegancia árad belőle.

- Szervusz fiam – szólt kimérten az anyja. – Mond csak, megkaptad az üzenetünket?

- Hogy mikor érkeztek? Igen, meg – felelte hűvösen NamJoon.

- Megmondtam, hogyha hazajövünk, akkor látni sem akarom a nőcskéidet ebben a házba – közölte fagyosan az anyja.

- Ő a barátnőm – közölte velük a fiúk -, nem valami nőcske – annyira jólesett, hogy így kiállt értem a szüleivel szembe.