Drága mostoha (Jimin ff.) (BEFEJEZETT)

17. fejezet

17. fejezet

Lisa

A kosármeccs borzasztó volt, aggódva figyeltem a játékukat, mintha a srácok nem lettek volna agyilag a pályán. Jennie arcát kémleltem lopva, leginkább akkor, mikor JungKook minden jó kosár után kirohant pálya a szélén ácsorgó barátnőjéhez, és egy forró csókot kért tőle jutalmul.

Jennie igyekezett nem figyelni senkire, hogy a szemeiben csillogó könnyeket el tudja rejteni, de tőlem sosem fogja. Számomra NaYeon kapcsolata azzal a szerencsétlennel annyira felszínes, hogy már undorító, és a srácot szépen lassan csavarja újra teljesen az ujjai közé.

Jogosan voltak a többiek felháborodva, az edző szinte tajtékzott, egyszer kihallgattam JiMin telefonbeszélgetését, mivel nem minden edzésükön vagyok jelen, csak mikor Jackson elhív, de hallottam, hogy mióta nyertek az elkövetkezendő alkalmakor nem nyújtanak olyan teljesítményt, mint amit megszoktak.

- Nagyon jó a műsor gyerekek! – kiáltotta be nevetve BamBam, dühösen kaptam felé a fejem.

- Hívjuk be az egész sulit, hagy szórakozzanak ők is – nevette Mark. – A pancser Bangtan! – Legszívesebben magam vágtam volna fejbe valamivel.

- Fogd be, vagy belelépek a szádba! – kiáltotta vissza dühösen HoSeok. – Baszki – rántott egyet JungKookon -, kurvára megalázod az egész csapatot, megint kezdesz olyan hülye lenni, mint annak idején, csak akkor még nem volt tétje. Szállj már magadba!

- Megadtam a lehetőséget, hogy rázzátok helyre a csapatot, mert kezdem azt venni észre, hogy szét vagytok esve – nézett végig rajtunk szigorúan az edző. – A hormonjaitokat jobban tennétek, ha megfékeznétek. A mai edzés volt az utolsó, hogy nőket láttam itt. Ha a heti edzésen nem vagytok szalonképesek, vagy megtudom, hogy balhéztok, lecserélem az egész csapatot.

- Ne má, edző bá – könyörgött TaeHyung, pedig ő nem az a fajta, aki megalázkodik bárkinek.

- Mára befejeztük – haladt komótos léptekkel kifelé a tornateremből.

- Menjünk, mert ez unalmas – karolt belém Jackson. Elindultunk kifelé, még odafordultam a Bangtan felé, akik csalódottan egymást követve haladtak az öltözőbe. Suga dühösen vágta a falhoz a kezében lévő labdát, míg JiMin hátrapillantott, tekintetünk találkozott. Csalódott volt, és fájt érte a szívem.

A gondolataim folyamatosan JiMin körül jártak, azóta az éjszaka óta, hogy a karjaiban aludtam, és a lelkem viharait suttogó hangja, gyengéd érintése teljesen megnyugtatta, más emberként kezdtem látni őt. Eddig csak szerettem volna azt a fiút látni, aki azokon a képeken mosolygott a kamerába, de azóta látom azt a fiút, mikor rám néz, és a tekintettétől szinte képtelen vagyok szabadulni.

- Szóval mit mondasz? – kérdezte tőlem Jackson, az sem tűnt fel, hogy már a suli előtt álltunk, és mindenki elköszönt tőlünk. Jennie úgy tűnt el mellőlem, hogy csak a hátát láttam és... Junior? – Hé? – érintette meg az államat gyengéden Jackson, mosolyogva kereste a pillantásomat.

- Ne haragudj – hebegtem zavartan. Jackson minden percben kedves volt, és figyelmes velem, valahol szégyelltem magam, hogy mellette csak egyvalakire tudok gondolni, akire elvileg nem is volna szabad, hisz a bátyám lesz, nem is olyan sokára.

- Szóval, mit mondasz? – kérdezte.

- Igen – mondtam ki az egyetlen szót, amit úgy gondoltam, hogy bármire helyes lehet, de sajnos erre pont nem.