Drága mostoha (Jimin ff.) (BEFEJEZETT)

29. fejezet

Lisa:

Minden nap bementem Jenniehez, viszont most mikor beléptem a kórterembe, a szívemet nyomta a tény, amit a suliban hallottam. A gépek pityegésétől kirázott a hideg. Jennie ugyanolyan mozdulatlanul feküdt, olyan volt, mint Hófehérke, aki csak a hercegének a csókjára vár. A herceg itt is volt, szegény az ágy mellett ült, fejét az ágyra hajtotta, és aludt. Jennie mamájától tudom, hogy JungKookot alig lehet távol tartani a lányától, és örül neki, hogy ilyen rendes fiú van mellette. Jennie két keze a takarón pihent, még látszottak rajta a horzsolások nyoma. Fejét fehér gyolcs borította, már legalább nem volt véres. A csövek, ahogy haladtak ki a testéből, és találkoztak a géppel nagyon megviselt. Ha nem blokkolok le, talán most nem feküdne itt, akkor JiMin sem sérült volna meg, be kell látnom, hogy minden az én hibám.

- JungKook – érintettem meg a kezét óvatosan, mire karikás szemekkel meredt rám.

- Ó – dörzsölte meg a szemét. – Mennyi az idő?

- Elmúlt délután öt óra – feleltem. – Mióta vagy itt?

- Tegnap este jöttem, mikor a szülei elmentek – majd Jenniere pillantott -, képtelen voltam hazamenni.

- Figyelj, menj haza, neked is pihenned kell – próbálkoztam óvatosan. Megrázta a fejét. – JungKook erősnek kell maradnom, szüksége lesz rád, amint felébred. – Direkt nem használtam a „ha" szócskát mert képtelen voltam belegondolni, hogy talán soha... nem, ilyen nincs.

- Félek, hogy ha felkel, nem leszek mellette, azt akarom...

- JungKook – kértem szépen. Bólintott, és fáradtan felkelt a székből.

- JiMin hogy van? – kérdezte meg. – Szégyellem, de nem volt idő bemenni hozzá.

- Semmi baj, jól van, hamarosan kiengedik, most tőle jövök – válaszoltam.

- Akkor most – mutatott az ajtóra, és megvártam míg fáradtan kiballag.

Leültem a helyére, és megsimogattam Jennie kezét.

- Hiányzol – mondtam elcsukló hangon. – Nagyon gyorsan fel kell ébredned, mert nincs kivel kinevessek másokat, akivel megbeszélhetném a gondjaimat. Szükségem van rád Jennie – sírtam el magam. – Bocsáss meg, nem győzöm ezt mondani, tudom, talán már unod is, de annyira sajnálom, hogy a lábaim képtelen voltak megmozdulni, hogy az ajkaimmal nem tudtam szavakat formálni, akkor most együtt nevetnénk nálunk.

Nem vártam válaszra, csak simogattam a kezét, és elmeséltem neki a suliban történteket. Ma kivételesen bementem, mert valakinek össze kellett szednie a tananyagokat, hisz neki is és JiMinnek is szüksége volt rá. Sajnálattal meséltem el neki, hogy mit tett Rosé, kicsit össze is vesztünk, mert szétmart egy barátságot, és a legszörnyűbb az egészben, hogy Jin ki is lépett a csapatból. Az még hagyján, csak éppen ezzel a tettével magával rántott mindenkit. Suga az iskola falát majdnem szétverte, a bütykei már véresek voltak, hisz minden álma elveszett. A szezon döntőjében nagynevű szponzorok is jelen lettek volna, de ezzel esélye sem maradt bekerülni valamilyen csapatban. JiMinnek nem mertem elmondani, úgy éreztem ez a srácok feladata, és nem az enyém. Csalódtam Roséban, de megértettem egyúttal, hisz ráébredt, hogy szerette ő Jint valahol, de az nagyon messze járt a szerelemtől. Szerelmes, és elvileg TaeHyung is belé, talán azaz ökör tényleg képes ilyen érzelmekre, mert ha ezek után dobja Rosét, én végzek vele, meg sem várom a barátait. Szerettem volna azt mondani Jennienek, hogy elkapták a tettest, de még semmilyen hírem nem volt.