Drága mostoha (Jimin ff.) (BEFEJEZETT)

14. fejezet

JiMin

Fel s alá mászkáltam a szobámban, szerintem még a szőnyeg is kikopott a talpam alatt. Tiszta ideg voltam, hisz én hagytam ott, helyettem vitte el a balhét, pedig egyáltalán nem kértem rá. Jobb lenne, ha nem ütné bele az orrát a dolgaimba, akkor legalább nyugodtan élhetném a jól megszokott életemet.

Képtelen voltam felfogni, hogy mi a mennykő tart ilyen sokáig, hisz büntetlen előéletű, és bizonyíték sincs rá, hogy ő festette olyan művészien meg JB otthonát. Végre megláttam a szobámba beszűrődő fényszórót, és rögtön az ablakhoz siettem. Megjöttek, beszélnem kell vele, muszáj! Nem tudom miért tesz meg ilyen dolgokat értem, de szeretném, ha végre leállna vele.

Hallottam ahogy lassan cammog fel a lépcsőn, nem is nézett felém, pedig jól látható helyen vertem tanyát a szobám előtt. Már majdnem a szobájába ért, mikor késztetést éreztem, hogy leszólítsam.

- Lisa – mi a fene van a hangommal? Úgy szólt, mint aki nem ura a tetteinek. Rám emelte gyönyörű nagy szemei, ami most szörnyen fáradtan csillogott.

- Ne most JiMin, büdös vagyok, fáradt vagyok, csak egy forró zuhanyra vágyom, és az ágyamra – felelte, meg sem várva mit is akarok mondani.

- Köszönöm – tört fel a torkom mélyéről, ez a szó, amit konkrétan soha sem használtam eddig, a szótáramban ismeretlen fogalomként vesztegelt. Bár kimondtam, de olyan halkan, hogy ne hallja meg, így inkább visszafordultam a szobámba.

Gyötört a bűntudat, valamit ki kell találnom, hogy legalább viszonozni tudjam a tettét, akkor jutott eszemben a fénykép. Az apja képét már egy ideje elhoztam, és photoshoppal sikerült restaurálnom. Olyan lett, mint az eredeti, mielőtt még én marha nem téptem ketté. Szerintem ettől jobban képtelen leszek kifejezni a köszöntet a tetteiért. Bár a lelkemben hála kószál, akkor sem értem ezt a lányt, azt hinné az ember, hogy mivel Jackson nője, akkor inkább bemószerolna a Tigers srácoknál, mintsem megmentse a seggemet egy jó kis kirándulástól a sittre.

Lefeküdtem aludni, de az álom messzire elkerült, szorítottam én a szemem, de mintha kipeckelték volna, és megállás nélkül Lisa határozott, és erős arcvonásait láttam magam előtt, ahogy ellent mondást nem tűrve követelte rajtam a kulcsot.

Korán megébredtem, és lementem reggelizni suli előtt, meg leginkább Lisára vártam, hogy elvigyem a suliba, és meg tudjuk beszélni ezt az egészet. Evelin lépett be a konyhába, rám nézett, de olyan mély csalódás ült ki az arcára, hogy elszégyelltem magam. Pedig határozottan, nem az a fajta vagyok, aki bármit is megbán az életében.

- Jó reggelt – köszöntem, de választ nem kaptam. Pakolászott a konyhapulton nekem háttal, majd távozni akart. – Tudom, nem jelent semmit, de tényleg sajnálom – nyögtem ki, ezzel bevallva, hogy a lánya miattam éjszakázott a rácsok mögött. Evelin megállt, sóhajtott egyet.

- Tudom, hogy gyűlölsz minket, de azt hiszem most igazán túlzásba estél. Lisa nem tehet arról, hogy szeretem az apádat, ő egy csodálatos gyerek, ha bántani akarsz valakit, inkább engem gyűlölj és vess meg, megbirkózom vele, de a lányomat kérlek, nem könyörgök, ne bántsd többet – mondta elgyötört hangon, és kifordult a konyhából.

A mellkasom mintha összezsugorodott volna, alig kaptam levegőt, bántott a bűntudat, szinte mardosva falta fel a lelkem. Nem lesz ez így jó, nem tudom mi történik velem, de mióta Lisa az életem része lett, olyan érzések kavalkádját élem át, ami eddig ismeretlen volt a számomra.

Lisa nem jött le, és lassan indulnom kellett a suliba, így bekopogtam hozzá, de választ nem kaptam, el akartam lépni az ajtótól, de valami inkább arra késztetett, hogy lenyomja a kilincset. Lisa mélyen aludt, szőke haja elterült a párnán, csendes szuszogását hallgatva léptem a gépéhez, és felnyitottam. Olyan halkan közlekedtem akár egy macska. Jelszót kért a gép, ami a lehető legegyszerűbb volt megfejtenem, egyszer megkérdeztem Evelint, hogy mikor született Lisa apja, és mivel Lisa számára ő a legfontosabb, nem volt nehéz feltörnöm. Annyira egyszerű ez a lány ilyen téren, közben meg kiismerhetetlenül viselkedik. Egy pillanatra megijedtem, mikor az ablak felé fordult, hogy most felébred, de aludt tovább. Bedugtam a pentdrive-ot és feltöltöttem a képet, majd megnyitva hagytam. Elindultam kifelé a szobából, de hirtelen gondolattól vezérelve megkerültem az ágyat, és megálltam mellette. Néztem nyugodt arcvonásait, hosszú szempilláit, ahogy egymáson pihentek, kívánatos vastag ajkait, amik számomra olyanok, mint a legszebb eper a földön. A kezem önkénytelenül mozdult, mintha az agyam kihagyott volna abban a percben, megérintettem puha arcát. Olyan végtelen selymes volt, hogy kényeztette a kezem. A szívem majd keresztül vitte a mellkasomat, szinte fizikai fájdalmat éltem át. Elvettem gyorsan a kezem, és mellkason veregettem magam, majd jobbnak láttam, ha kifordulok a szobájából.