¶Ez egy Bosszúállók fanfic! Néhány részig benne lesz Flash, de nincs nagy szerepe! Ha kíváncsi vagy rá, olvasd el. :)¶
Skye Black nem éppen egy átlagos lány. Hála a HYDRA kísérleteinek, most már egy mutáns és a Bosszúállók tagja. Szüleit megölték, m...
Sötétség. Ennyit láttam. Minden sötét. Iszonyatosan fáj mindenem. Nem tudok megmozdulni. Nem tudom kinyitni a szemem. És alig hallok valamit. Csak néhány hangfoszlányt, ahogy a nevemet ismétlik és valamit még mondanak. Próbáltam koncentrálni, de még így is alig hallottam valamit.
-Nem fogja túlélni
-Cait csinálj valamit ne....halni
Ekkor elkezdett sípolni egy gép, majd ismét rendes ütemben csipogott. Majd újra sípolt, és ismét rendesen működött.
És ennyi. Teljesen megszűnt a külvilág. Fogalmam sem volt, hogy egyáltalán életben vagyok-e. Egyszer csak rengeteg emlékképet láttam meg.
Láttam a szüleim. Láttam, ahogy Lisa-val játszunk. Láttam egy furcsa helyet. Ahol valamit belém szúrtak. A fejemre raktak valamit. Elfelejtettem dolgokat. Mintha teljesen más életet kaptam voltam. Aztán néhány kép villant be...Tony Stark-ról?! Nem tudom miért. Bár jelenleg azt sem tudom, hogy élek-e egyáltalán.
Hirtelen bekerültem egy emlékbe. De mintha csak szellemként lettem volna ott. Körbejártam mindent. Egy hatalmas házban vagyok. Lementem a lépcsőn és egy nappaliban kötöttem ki. Egy karácsonyfa állt a szoba közepén, körülötte rengeteg színes csomagoló papír, és két ember. Az egyik Tony Stark, a másik pedig egy kislány. Talán négy éves lehet. Barna a haja és a szeme is. Pont mint Tony-nak. Közelebb mentem, hogy lássam és halljam, mit is csinálnak. A kislány egy dobozt szorongatott a kezében, ami díszesen be volt csomagolva. -Ez mi? - kérdezte kíváncsian. -Nyisd ki és meglátod. - mosolyodott el Stark. A kislány kinyitotta. Egy plüss kutya volt benne. Kivette és magához szorította. - Tetszik? -Igen. - mosolyodott el a lány. -De mikor lesz igazi kiskutyám? - kérdezte egy aranyos mosollyal az arcán. -Majd ha nagyobb leszel, Picur. - mondta a férfi mosolyogva és megpöckölte a kislány orrát, aki erre csak felkuncogott. -Hoztam forró csokit. - lépett be a szobába egy szőke hajú nő. Ahogy jobban megnéztem rájöttem, hogy ő Tony Stark felesége, Pepper Potts. -Nyamii! - mondta szinte sikítva a kislány, majd kivette a nő kezéből az egyik bögrét és visszaült a földre Tony és Pepper közé. Közben valami karácsonyi filmet néztek a TV-ben. Olyan jó volt így látni őket. Egy család aki békésen éli az életét és nem zavarja meg őket semmi.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Skye, hogy te milyen hülye vagy. Attól, hogy meghaltál még nem lesz hirtelen kedves és szép az élet! - gondoltam magamban.
Hirtelen egy másik emlékben voltam. Ugyan az a hely. Ugyan azok a személyek. A nappaliban csak a szülők voltak. A kislányt sehol sem láttam. Felmentem az emeletre és bementem a szobájába. Az ágyán ült és a karácsonyra kapott plüss állattal játszott. Viszont már idősebb volt. Talán hét éves. De még így is olyan békésnek tűnt. Ám abban a pillanatban egy hatalmas robbanás rázta meg a házat. A kislány sikítozni kezdett. Ekkor kitört az üveg és kettő fegyveres ember jött be az ablakon. A lány még jobban sikított. -Rebecca. - hallottam lentről Tony kiáltását. Segíteni akartam, de mivel ez már megtörtént, nem tudtam. Ekkor a lány arcára raktak egy kendőt, amitől rögtön elájult. Ahogyan bejöttek, úgy távoztak. Ekkor ért fel Tony a lépcsőn. Mikor meglátta az ablakot összeesett. Olyat láttam amit Stark-ból sosem néztem volna ki. Sírt. Több helyen is vérzett. Voltak komolyabb sérülései is. De őt ez nem érdekelte. Aggódott a lánya miatt. Ekkor kirohantam a házból. A kocsi amibe a kislányt - név szerint Rebecca-t - vitték még nyitva volt. Inkább egy furgon volt, Rebecca pedig a hátuljában volt, velem együtt. Már mentünk egy ideje, mikor fel ébredt. Nem tudta, hogy hol van, így kiabálni kezdett a szülei után. -Fogd be! - szólt rá egy barom elölről, majd egy pisztolyt dugott át a rácson ami elválasztott minket tőlük. Rebecca ekkor csak hátat fordított nekik és sírni kezdett. Én leültem vele szemben. Bárcsak látnál és hallanál engem. Hidd el, nagyon megbánnák, hogy ezt csinálták veled. Kezdtem el beszélni hozzá, bár ezt ő úgysem hallja. Megvigasztalnám, ha tudnám. De nem tehetem.
Pár óra utazás után nyílt a kocsi ajtaja. Rebecca-t kirángatták, én pedig kiugrottam. A lányt bevitték egy nagyon ismerős szobába. Lekötözték egy asztalra, majd beadtak neki egy szérumot. Mikor végeztek elengedték a kissé kábult kislányt. Ekkor lövések hangja csendült fel, majd az összes katona holtan terült el. Rebecca nagyon megijedt. Ekkor egy férfi és egy nő lépett be az ajtón CIA-s egyenruhában. Megnyugtatták a lányt, majd elvitték egy magán kórházba. Beültették egy székbe. Biztos csak valami vizsgálat. - jegyeztem meg magamnak. Hogy én mekkorát tévedtem! Megint... Ráraktak egy gépet a fejére. Egy képernyőn láttam, hogy mit csinálnak. Az összes emlékét törölték, helyette pedig hamis emlékeket kapott.
Most már egy ismerős helyen vagyok. Egy laborban a Föld X-en. Látom magam egy ágyhoz kötözve. Tudom mit csinálnak. Próbálják kideríteni, hogy miért másak a génjeim, mint egy normális embernek. Még csak tíz éves vagyok, és az egész jobb karomból tűk és csövek állnak ki. Rettenetes érzés volt újra átélni. Szinte megint éreztem azt a kínzó fájdalmat. Az egyik orvos vagy tudós, vagy a franc tudja ki meg akart érinteni, ekkor viszont egy energia löket hátra lökte, és minden orvosi és egyéb eszköz a földön hevert. A szíjak elengedték végtagjaimat, így le tudtam szállni az ágyról. Oda mentem egy törött tükörhöz ami a falon volt. Egy teljesen másik lány nézett vissza rám. Eredetileg barna szemem most lila volt. Szinte már hasonlított a galaxishoz. Majd megláttam a hajam, ami lila lett. Szinte már megijedtem magamtól. De ezek a mellékhatások szép lassan eltűntek. Hirtelen nyílt az ajtó és az őrök jöttek be. Megfogtak és visszavittek a cellánkba Lisa-hoz. Nem tudta felfogni azt ami velem történt. Ahogy én sem.
Már megint egy másik emlék. A saját edzéseink a cellában tizenkét évesen. Lisa-val nagyon sokat edzettünk, hogy meglóghassunk innen. Persze évek múlva sikerült, de erre most nem gondolhattam. Mindenki csak arra gondol, hogy mit nyert. De arra nem, hogy mit vesztett. Én pedig ha akartam, ha nem, azt láttam, amit vesztettem. Egy normális életet. Hiányzott Peter és a szüleim. Suliba akartam járni, mint minden normális gyerek. De az élet közbe szólt. Megint.
Már nem az emlékben voltam, hanem az emlékek előtt. Kis képekként jelentek meg előttem életem mindennapjai. Most viszont egyik emlékbe sem mentem be. Valami meggátolt. Rebecca. Fogalmam sincs, hogy mégis mit keresett az emlékeimben. Na és Tony Stark? Vagy esetleg Pepper Potts? Nekem semmi közöm sincs az ő életükhöz. Miért kellett látnom, ahogy elrabolják a lányukat? Kétszer. Na jó, szegény ugyan olyan szerencsétlen, mint én. Viszont az a két CIA-ügynök akik "megmentették" nagyon ismerősek voltak. Ezen azonban nem tudtam gondolkodni, ugyanis mentem a következő emlékbe. Egy újabb nap edzéssel a cellában Lis-el. Nem tudom, hogy mi ez az egész, de remélem hamar vége lesz.
Hey everybody! Itt is lenne az új rész. Szerintem nem lett nagyon jó, és rövidebb is lett a tervezettnél, de azért remélem tetszik! ☺
Ami viszont Tony-t és Pepper-t illeti... Kicsit megkevertem a dolgokat. Már azelőtt együtt voltak, hogy Tony Vasember lett volna. És ekkor volt egy gyerekük, Rebecca. Hét éves volt mikor Stark Vasember lett. Az esküvőjük pedig a Bosszúállók után volt. Igen, kicsit átírtam az egészet, de remélem érthető. 😅 A kövi részig pedig, érezzétek jól magatokat és nézzetek sok Marvel-t. 😂
