Lady Bird [B E F E J E Z E T T]

N É G Y

Sziasztok! Meghoztam az új fejezetet, ez már a negyedik rész, és a 200 megtekintést is átléptük, nagyon szépen köszönöm! Az események nemvárt (vagy éppen várt?) fordulatot kezdenek venni, izgalmas lesz ez, és a következő fejezet, ezt megígérhetem.
Ha címet kellene adnom a fejezetnek, ezt írnám: Lady Bird születése.
Jó olvasást kívánok és várom a véleményeket, kommenteket a fejezet alatt!

Ui.: A fejezet megírásához óriási löketet és ötleteket adott a Gotan Project - Una música brutal dal.

Love ya :*

- Szóval? Csatlakozna hozzám, Faye?
Az, hogy a keresztnevemen szólított, teljesen ledöbbentett, de igyekeztem magamban tartani ezt az érzést, s kívül semleges maradni. Fogalmam sem volt, mit kínál fel pontosan, de azt tudtam és éreztem, hogy Tom Denem már most egy igen nagyhatalmú varázsló és hogy még nagyon sokra viheti, ha ilyen törtető, kitartó és határozott marad.
- Mr. Denem - én nem váltottam keresztnevére, bár ő megtette. Majd, ha engedélyt ad rá, talán megteszem, de addig semmi esetre sem. - Pontosan mire is kér?
Nem felelt egy ideig, csak látványosan végigmért fejem búbjától egészen magassarkúba bújtatott lábfejemig, s tekintete úgy izzott, mintha szemeivel végig tudta volna simítani a rám tapadó, fekete ruhát. Legalábbis számomra ilyen érzés volt, ahogy sötét szemeivel pásztázott. Lépett még egyet felém, orra már szinte majdnem az enyémhez ért, éreztem forró leheletét, de próbáltam bóduló elmémet tisztán tartani.
- Táncoljon velem még egyet - felelte végül, s karját nyújtotta. Teljesen összezavarodtam. Egyik pillanatban még arra kért, hogy álljak mellé, csatlakozzak a mozgalmához, amivel jobbá teszi a világot, bár semmi konkrétumot nem árult el, majd hirtelen vált, s inkább táncolni visz. - Nem bánja meg - ígérte mézes-mázas mosollyal arcán. - Mindent meg fog érteni, ígérem.

Ezúttal én maradtam néma, s nem tudva, mit hoz az elkövetkezendő idő, ismét Denembe karoltam, aki visszavezetett a terembe, s mikor pálcája intése után új dal csendült fel, megpörgetve a táncparkettre vitt, majd szorosan magához vonva, lendületes tangóba kezdtünk. Tánctudásomat csakis aranyvérű édesapámnak köszönhettem, aki annak ellenére, hogy anyám félvére miatt nem mondhattam tiszta aranyvérűnek magam, nevelésemet éppen úgy kezelte, akár egy Malfoyét vagy egy Blackét. Egészen kiskorom óta vettem táncórákat, amit most tökéletesen tudtam kamatoztatni. A táncunk szenvedélyes, tökéletes volt, s Denem végig egyenesen a szemembe nézett.
- Jobbá tenni a világot, erről kell most döntened - szólt hirtelen olyan halkan, hogy senki más nem hallhatta. Tegezése fejbe vágott, s bár testem automatikusan mozogva követte őt a tangóban, érzelmileg és agyilag teljesen lefagytam. - Az élet egy tánc, ezt soha ne feledd. És a táncnak soha nincs vége - folytatta, majd hirtelen hátradöntött, s egész testemet könnyedén megtartotta egy másodperc röpke pillanatáig, majd ismét magához rántott, hogy folytassuk a táncot. - Csak tudnod kell, hogyan irányíts, és akkor tiéd az egész világ, Lady Bird.
Megnevezésemet viszont már nem tudtam figyelmen kívül hagyni, így vállától elkaptam a fejem, hogy rendesen ránézhessek.
- Lady Bird?
- Olyan lehetsz, akár egy madárka. Tudod, valamikor réges-régen élt egy átkozottul furcsa madár. Főnixnek hívták. Néhány száz évenként máglyát rakott, s azon elégette önmagát. De valahányszor elégette magát, hamvaiból újjászületett. Igazán hasonlítasz erre a főnixre, ugyanolyan csodálatos és hatalmas vagy, akárcsak ő. De egy nagy különbség azért mégis akad.
- Mégpedig? - kérdeztem elakadó lélegzettel, mert ahogy beszélt, teljesen megbabonázott.
- Hogy a főnix nem tudta, mit miért tesz. Te dönthetsz, hogy miként cselekszel, ki mellé állsz, s míg el nem hamvadsz, naggyá és tökéletessé válhatsz.
Újabb pörgetés következett, ami után teljes testsúlyommal nekidőltem, magamat egy lábon megtartva.
- Miért vagy ebben olyan biztos? - szinte kényszerítenem kellett magamat, hogy elhagyjam a magázó formát, s letegezzem. Elégedetten elmosolyodott, amint meghallotta stílusváltásomat, mintha csak ez lett volna a célja. Saját magamtól is megijedtem, ahogy realizáltam, hogy látom Tom Denem óriási hatalmát, mégis csodálom őt, s nem akarom, hogy az általa nyújtott reflektorfényből kikerüljek. Vágytam a figyelmére és az elismerésére, s ez mindennél jobban megrémisztett.
- Mert látom benned a potenciált. Fiatal vagy, mégis könnyedén irányítod elmédet, behatolsz mások tudatába, és egészen biztos vagyok benne, hogy más, rejtett képességeknek is a birtokában vagy, csak még nem láthattam - éhes ragadozóként torzult vigyorba édes mosolya.
- Ezt ne itt beszéljük meg - lihegtem, mikor a táncmozdulat megkívánta, hogy hátat fordítsak neki, és mellkasának simuljon hátam. Hajamon éreztem leheletét.
- Máris sziporkázol - dicsérte meg ötletemet, és hallottam hangján, hogy szüntelen vigyorog.

A zene véget ért, és csak ekkor tűnt fel, hogy csupán ketten táncoltunk, mindenki más feszülten figyelt bennünket. Táncunkat gyér tapssal jutalmazták - nem tudtam eldönteni, hogy az arcokon ámulatot vagy épp megbotránkozást látok. Tom Denem arcára visszatért a maszkként használt, illedelmes mosoly, amit már oly sokszor láthattam a mai este folyamán és múltkor is a kocsmában. Fejet hajtva ajkához emelte kezemet, s megcsókolta, majd levezetett a táncparkettről. Visszatért az eredetileg betervezett, lágy keringőzene, mi pedig kivonultunk a kúriából. Csak a kinti, hűvösbe forduló, éjszakai, nyári levegőn vettem észre, mennyire megizzadtam tánc közben, s az is ekkor tűnt csak fel, hogy mennyire igaza volt. Az élet olyan, mint a tánc, mint ez a tangó volt. Pezsdítő, szenvedélyes, személyes, és ha jól táncolsz, mindenki figyelme a tiéd lehet.
- Mondd csak, hol tudnánk nyugodtan beszélgetni? - fordított maga felé a férfi, a mai este folyamán már sokadszorra.
Nem feleltem, csak erősen megragadtam kezeit, és elhoppanáltam a Malfoy birtokról. Mikor kinyitottam a szemem, Tommal a lakásom előtt álltunk az utcán.