Lady Bird [B E F E J E Z E T T]

N Y O L C

Sziasztok! Meghoztam az új fejezetet, fogadjátok szeretettel, és megannyi kommenttel.
Jó olvasást kívánok, remélem, tetszeni fog nektek.

Love ya :*

Tom Denemmel a kapcsolatunk egyre szilárdabb, s mégis egyre törékenyebb lett. Megértettem, mit szeretne, s ehhez mit kell tennünk, de ettől még nem éreztem azt, hogy minderre én képes is vagyok.
- Mindent elintéztél? - állt mögém Tom, miközben én a sötét tölgyfaasztalnál ültem a hozzá illő széken, és az utolsó levelet is betettem egy borítékba, hogy aztán a zöld pecséttel lezárjam.
- Már csak egy van vissza - feleltem készségesen.
- De ugye mindet saját kezűleg írtad meg? - hajolt le, s így arca fülem mellett volt, így suttogott.
- Természetesen, máshogy nem működne a titkosító varázslat, mellyel csak a címzett olvashatja el a valós szöveget - hangom úgy csengett, mintha egy kisgyereknek magyaráznék el valamit ezredszerre, holott Tom találta ki, hogy így üzenjünk a többieknek.
- Jól van, kismadár - suttogta fülembe, adott egy puszit az arcomra, majd eltűnt.

Hónapok teltek el, mióta Tom Denemmel elindult közös utunk, kezdetben nem, de hamarosan ott is hagytam a Foltozott Üstöt és Shirleyt is. Igyekeztem magamban elnyomni, de hiányzott a kocsma is, és a barátnőm is, ám ez már nem számított. Nem számított, mert a cél lebegett a szemem előtt, hogy mi mindent vihetünk végbe, hogy jobbá tehetünk nem csak egy társadalmat, de egy egész világot, s mindeközben vele lehetek. Tom a gyengédség egy olyan fokát adta, melyről azt sem tudtam, hogy létezik, s ezzel mérhetetlenül boldoggá tett. Nem volt minden tökéletes, hiszen eleve egy olyan embert fogadtam az életembe - vagyis inkább ő fogadott be engem -, aki ambíciózus, törekvő, s mindenre kész. Ha fejébe vesz valamit, nem létezik más számára, csak a cél beteljesítése. Tisztában voltam vele, hogy csak ezután következem én a férfi számára, de amibe beavatott, pótolt mindenért.

Éppen meghívókat írtam a már megszerzett szövettségeseknek és a még meggyőzésre váró mágusok számára, hogy jöjjenek el az összejövetelre, amit majd a Malfoy kúriában fogunk rendezni. Miután Abraxas Malfoy csatlakozott hozzánk, bár vissza kellett mennie a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába, családja további támogatása a miénk lett, és mindent megkaptunk tőlük, amire csak szükségünk volt.

Mivel a munkámat feladtam, az albérletemnek is búcsút kellett mondanom, ám Tom beváltotta ígéretét, és ekkor tudtam meg, hogy van egy csinos kis kúriája nem messze Londontól. Ugyan ez jóval kisebb volt, mint a Malfoyoké, talán csupán a negyede, de akkor is tökéletesen megfelelt a célnak. Befogadott és mindent megadott, amire szükségem volt, cserébe én pedig mindent elintéztem, amit kért tőlem. Ügyes volt, óvatosan lavírozott, s éreztem, ahogy tágítja a tűrőképességem határát. Egyre több dologra bólintottam rá, s egyre gyakrabban láttam magamat erősebbnek, elszántabbnak, mikor tükörbe néztem. Ez igazán csak akkor tűnt fel, mikor elérkezett a várva várt összejövetel.

Kisimítottam a ráncot Tom dísztalárjának válláról, s a nagy, egészalakos tükörbe néztem, hogy teljes egészében lássam magunkat.
- Lassan le kellene mennünk - szólaltam meg.
- Gyönyörű vagy - felelte a tükörképünket bámulva. Egy fekete, földig érő ruhát viseltem, melynek túlságosan mély dekoltázsa volt, a szoknyája pedig combomig fel volt hasítva mindkét oldalt. Erős, sötét sminket kentem fel, hajamat pedig kócos kontyba fogtam, így néhány tincs az arcom mellett göndörödött.
- Köszönöm - bólintottam mosolyogva.
- Menjünk le együtt - szólalt meg hirtelen. Kérése olyan váratlanul ért, hogy nem tudtam leplezni meglepettségemet. Mutatkoztunk már együtt, de a követői előtt soha nem jelentünk meg egyenrangúként.
- Tényleg ezt akarod? - szakítottam el tekintetemet a tükörben álló párostól, s néztem egyenesen a férfi arcára.
- Igen - biccentett, s teljes testtel felém fordult.

Tudtam, hogyha Tom teljes valóját nézzük, fizikailag, mentálisan és mágikus tekintetben is eltörpülök mellette, így soha nem leszünk egyenrangúak, mégis egy kicsit így éreztem. Ezzel a kérésével mintha felemelt volna egy picit maga mellé.
Tényleg együtt mentünk le a Malfoy kúria fogadószobájából a terembe, ahol hónapokkal ezelőtt először táncoltunk együtt, s ami most megannyi támogadót fogadott magába. Ahogy egymásba karolva, magabiztosan, emelt fővel haladtunk le az aranyozott lépcsőkön, minden tekintet ránk szegeződött. Ez volt az első alkalom, hogy a követők többségével személyesen és egyszerre találkoztunk.
- Üdvözöllek benneteket - szólalt meg Tom határozottan, mikor leértünk a lépcső aljára, s elengedte karomat. - Köszönöm, hogy eljöttetek, s örvendek, hogy végre mindnyájotokkal találkozhatom. A cél nemes, melyet kitűztünk magunk elé, s melynek eléréséért minden nap küzdünk, kitartóan menetelünk előre. Ne hagyjátok eltéríteni magatokat! - tekintetét körbehordozta a termen. Igyekeztem semleges arcot vágni, magamra húzni egy maszkot, mint Tom, de nem voltam biztos benne, mennyire sikerült ez. - Ez a hölgy itt mellettem Lady Bird - tőle kapott becenevem hallatán elmosolyodtam, de igyekeztem, hogy ez a mosoly inkább tűnjön elégedettnek, mintsem szégyenlősnek, amiért ez a nagyhatalmú mágus becézget. - Az estét neki köszönhetjük - gyér taps töltötte meg a helyiséget, mire én csak még jobban felemeltem államat. Büszke voltam. Nem sok, de ez a taps mégis csak nekem szólt. - Az este folyamán, ha bármilyen kérdésetek lenne, bátran forduljatok mindkettőnkhöz.

Tom elmosolyodott, majd enyhén felém fordulva, megfogta jobb kezemet, s apró csókot hintett rá. Eljött az én időm, megmutathatom, hogy érdemes vagyok a figyelmére: mindkét kezemet magasba emeltem, s intettem velük. Hálát adtam Merlinnek, mikor megéreztem a gyomromból kiinduló energiát, mely aztán ujjaimban összpontosult, s hamarosan zenével töltötte meg a termet.
Csak egy egyszerű varázslat volt, de rengeteg ideig tanította nekem Tom, hogy sikerüljön a pálca nélküli mágiahasználat. Még rengeteget kellett tanulnom, az elején jártam, de a mai este elindításának szempontjából tökéletes show-elem volt, melyet már jóval nagyobb taps követett.
- Keresd meg Virginia Kollahen kisasszonyt - suttogta fülembe, derekamat átkarolva, majd szemembe nézett, s ott hagyott.

Bár ez egy szórakozást nyújtó, zenés este volt, ahol a követők láthatták és beszélhettek az eszmék szülőatyjával, számomra nem volt több munkánál. Kissé arrébb állva, kikerülve a figyelem középpontjából, elkezdtem körbejárni, hogy megtaláljam a keresett személyt. Virginia Kollahenről annyit tudtam, hogy rövid, barna haja van, nagyon fiatal, és még nem fogadta el a nézeteinket száz százalékosan, de teli Gringotts széfje és aranyvérű befolyása miatt fontos lenne a támogatása.