ɴᴇᴠᴇʀ ʙᴇ ᴀʟᴏɴᴇ I. ✔️

I

A vacsora egészen jó hangulatban telt. Beszélni hála isten senki sem akart, mert anya híres szecsuáni csirkéje természetesen mindenkit levett a lábáról és olyan gyorsan tömtük magunkba az ételt, hogy levegőt venni is alig volt időnk, nem hogy még beszélgessünk. Mondjuk én ennek kifejezetten örültem, elvégre nem sok kedvem volt jópofizni a velem szemben helyet foglaló Shawn Mendes-vel, aki a közös vacsora alatt, vagy hetvenszer rúgta meg a lábamat és még akkor sem hagyta abba, amikor én is visszarúgtam. Azt hiszem, ő mindvégig erre pályázott.
– Azta – törölte meg száját a tányéra mellé helyezett szalvétával Manuel, aki nekem mindig is olyan volt mint egy nagybáty. Jó, mondjuk ez ennyiből Karen-ről is elmondható, annyi különbséggel, hogy őt a nagynénémnek tekintettem, kiskorom óta. Aaliyah pedig szinte a húgomnak számított, annyit játszottunk együtt. A bátyja pedig.. Hát, ő nem tudom mi volt. Eleinte csak egy haver a szomszédból, aztán a legjobb barát szerepét töltötte be az életemben, míg végül a gimi második évében forrni kezdett köztünk a levegő. Fájt, mikor a suli folyosóján láttam más lányokkal bájcsevegni, vagy mikor Kaitleen-vel – akkor kilencedikes, ma már tizenegyedikes lány – járt kerek négy hónapot. Életem legszörnyűbb gimis korszaka volt az. Aztán tizedik év végén felkérést kapott valamilyen kiadótól, hogy menjen el egy tárgyalásra hozzájuk. Ő pedig elment, ezzel elindítva egy megállíthatatlan lavinát, ami még a mi, olyan nagyon erősnek vallott barátságunkat is szerte foszlatta. A karrierje elején még mindketten kapaszkodtunk az utolsó szálakba, de mikor egy nap átjött és a szemembe nézve "megkért" arra, hogy ne keressem, ne hívjam, ne üzenjek, egyszerűen csak felejtsem el, na, akkor éreztem azt életemben először, hogy valaki csúnyán megbántott. Ez a valaki pedig a valaha volt legjobb barátom volt.
– Hé, Brooks – csúsztatta kezét combomra, az asztal alatt Cole, kérdőn vizslatva arcomat. – Minden rendben?
– Ja, khm, hogyne, persze – próbáltam egy viszonylag hihető mosolyt varázsolni arcomra, de nem voltam benne biztos, hogy ez most sikerült. Hirtelen annyi minden zúdult rám a majom felbukkanását követően, hogy azt hittem levegőt sem kapok.
– Lányom, behoznád a desszertet? – anya arcán tükröződött az aggodalom és kíváncsiság keveréke, neki fogalma sem volt a Shawn és köztem történt dolgokról.
Jó, igazából senki nem tud semmit. Megegyeztünk, hogy inkább legyen ez a mi kis titkunk, mert azt azért mégsem akartuk, hogy a két család Shawn karrierje miatt ne álljon szóba egymással. Elég, ha csak mi hanyagoljuk egymást. Ezért is van az, hogy ha nem is minden nap, de legalább heti két, három alkalommal vagy én, vagy Aaliyah vendégeskedik nálunk, én meg náluk.
– Aha. Ezeket akkor vihe..
– Várj, segítek – pattant fel hirtelen életem elrontója, én pedig dühösen meredtem rá.
– Nem kell, megoldom magam is.
– De én segítek – vágta rá kapásból, majd nyúlt is a krumplipürés tálért, azért, amelyiket már éppen emeltem volna fel az asztalról. – Na, add ide, te hozd a salátát – vigyorgott a képembe, én pedig azon voltam, hogy nehogy a fejébe húzzam a tálat.
– Shawn, komolyan mondom, ülj le a seggedre és várd a desszertet! – szorítottam rá a tálra ujjaimmal, az ő vigyora pedig egyre szélesebb lett. – Ereszd már el, mi a fene bajod van neked?!
– Jó, itt van, vidd. Akkor én hozom a húst meg a salátát.
Oké, ennyi, elszakadt a cérna. Eszelős tekintettel, és hihetetlen gyorsasággal markoltam bele a krumpli pürésített változatába, majd kezemet Shawn arcára nyomtam és erősen, krumplival teli tenyérrel kezdtem simogatni az aranyos kis pofikáját, a haját, meg úgy mindenét. Annyira belemerültem a hirtelen magaménak érzett győzelembe, hogy fel sem tűnt, mikor először két saláta levél, uborka, hagyma, végül pedig paradicsom repült a fejem felé.
– Mit csinálsz, te állat? – sikítottam elkerekedett szemekkel, a tálat az asztalra helyezve, majd a teljesen döbbent Cole által felém tartott szalvétával megtöröltem az arcomat.
– Azt hitted, hogy hagyom magam? – förmedt rám fejét rázva, krumplis szempillái mögül a popsztár. Vagy rocksztár. Nem is tudom milyen stílust játszik. Na, nem mintha annyira érdekelne.
– Megérdemelten kaptad a krumplit, nem is értem mi a bajod!
– Esküszöm, hogy hülyeség volt idejönnöm! – üvöltötte el magát, én pedig vigyorra húzva ajkaimat biccentettem.
– Ja. Szerintem is. Direkt megegyeztünk, hogy békén hagyjuk egymást! – csattantam fel megint, mert annyira irritáló maga a közelsége is, hogy nem bírtam szó nélkül hagyni a történteket. – Erre beállítasz és úgy teszel mintha minden rendben lenne! Pedig rohadtul semmi nincs rendben!
– Fejezd már be – szólt rám hadarva, nekem pedig leesett mit is mondtam pár másodperccel korábban. A fenébe.
– Na – köszörülte meg torkát apa, én pedig lesütöttem a szemeimet. A francba. Ennél jobban sosem járathattam volna le magam. Cole döbbenten, az imént látottakat, hallottakat próbálta megemészteni, de már azon sem lepődnék meg, ha nem sikerülne neki. – Menjetek, tisztálkodjatok meg, Brad pedig leszedi az asztalt. Utána mindketten leültök és elmondjátok, hogy mégis mi a fészkes fene ütött belétek – ismertette a terveket lassan, hogy mindenki felfoghassa az elhangzottakat. – Cole, ha nem haragszol, megkérhetlek, hogy napoljátok el az itt alvásodat?
– Persze. Mrs Summers, köszönöm a vacsorát, isteni finom volt. Brad – rázta meg bátyám kezét, majd végül apától is elköszönt, én pedig salátásan kísértem ki az ajtóig.
– Holnap..
– Holnap elviszem a húgomat valamilyen rajzfilmre, de este ha gondolod itt aludhatok – vett ki egy darab hagymát a hajamból mosolyogva.
– Köszönöm – fúrtam arcomat vállába, hálásan sóhajtva. – Szeretlek, és ne haragudj, hogy ezt látnod kellett..
– Én is téged – motyogta számra, ahova rögtön ez után egy szenvedélyes csókot nyomott. – Dehogy haragszom, tudod, hogy mennyire szeretem mikor beindulsz. Rohadt szexi vagy olyankor – nyomott egy nedves, ugyanakkor cuppanós puszit fülem tövébe. Arcom hirtelen forró lett és valamiért nem akartam, hogy most haza menjen.
– Brooklyn, gyere már – kiáltott felém Brad, én pedig szemeimet forgatva csókoltam meg ma utoljára Cole-t, aki a kocsijához szaladt, beült és már el is hajtott.
Egy hatalmas sóhajt követően felslisszoltam a fürdőszobába, amiről úgy gondoltam, hogy üres lesz és csak rám vár, ezért még mielőtt benyitottam volna, lekaptam magamról az edzés utáni felsőmet, majd egy melltartóban és nadrágban léptem be a helyiségbe. Ahol egy szintén félmeztelen Shawn bámult vissza rám a tükörből elkerekedett szemekkel. Remélem azért nem esnek ki neki, a mai nap után.
Mivel totálisan lefagytam és azt sem tudtam hirtelen, hogy mi merre van, vagy hogy egyáltalán mi a fenét csináljak, de Shawn hála istennek előbb cselekedett. Csak nem éppen úgy, ahogy azt én szerettem volna.
– Mikor utoljára láttalak ilyen formában, nem így néztél ki – meredt rám elismerő tekintettel, vagyis inkább a fedetlen testrészeimre a tükörből.
– Mikor utoljára láttalak te egy igazi paraszt voltál, úgyhogy húzz ki a fürdőből, mert lent már várnak – magyaráztam unottan, holott a szívem olyan heves tempót diktált, hogy azt hittem kiugrik a helyéről.
– Brook, figyelj, sajnálom – túrt hajába meggyötört arccal, hatalmas szemeivel engem vizslatva. – Ha visszamehetnék az időben..
– De nem mehetsz – vágtam szavába, könnyeimet lenyelve.
Fájdalmasan elmosolyodott, felvette a fehér pólóját, aztán megindult az ajtó felé, oda, ahol én álltam. Maximum két lépéssel előttem aztán mégis csak megállt és így szólt:
– Valóban nem. De ha lehetne, akkor aznap nem azt kérném amit. Hanem, hogy légy a barátnőm – simította hosszú ujjait arcomra, nekem pedig kedvem támadt sírni egy nagyot. Szemeimet szorosan lehunyva parancsoltam megálljt az éppen feltörni készülő érzelem áradatnak, majd finoman eltoltam bőrömtől a kezét és elléptem mellőle, hogy ő is kimehessen.
– Menj le a többiekhez, mindjárt jövök én is.
Pár percig még nem mozdult, de mikor látta, hogy nagyon nincs most ehhez az egész szituációhoz kedvem, hátat fordított nekem és lesétált a lépcsőn.
Az immáron csukott ajtónak döntve hátamat csúsztam le a földre és azon gondolkodtam,
hogy tulajdonképpen mi a fene történik velem, és úgy általában az életemmel is.
– Miért kellett visszajönnöd? Olyan jól meg voltam én nélküled...