ɴᴇᴠᴇʀ ʙᴇ ᴀʟᴏɴᴇ I. ✔️

XVI

Szombat délután, olyan három óra magasságában aztán mindenki elindult hazafelé, mikor megbizonyosodtak arról, hogy már nem látnak mindent duplán és a szédülés is elmaradt. Miután minden egyes nagybátyám, nénikém, unokatestvérem és nagyszülőm összetörte a bordáimat és az arcomat is tisztára nyalták, viruló fejjel pattantak be a kocsijukba és valószínűnek tartom, hogy meg sem álltak hazáig.
– Anya merre van? – kérdeztem apától, mikor mindketten bejöttünk az utcáról.
– Szerintem Shawn-val a konyhában.
Válasz nélkül biccentettem, és már siettem is az említett helyiségbe, hogy végre megkérdezhessem anyát a hogylétéről. Egész nap nem volt rá alkalmam, hisz egyetlen rokonunk sem értesült a történtekről, még az anyai nagyszüleim sem, szóval már lassan megesz a fene, ha nem tudok róla semmit. Arról nem is beszélve, hogy még mindig nem tudtam átadni neki a fontos és hasznos infókkal teli mappámat, ami majd segítséget nyújthat neki a kezeléseket illető kérdések és választások esetén. Utam közben még a gyomrom is összeugrott, annyira rosszul éreztem magam, hogy ilyen dolgokra kell gondolnom. Ráadásul úgy, hogy anyáról van szó.
– De most nem hagyhatok itt senkit és semmit Andrew!
A konyhát és étkezőt összekötő boltívhoz érve Shawn feszült hangja csapta meg fülemet, mire jobbnak láttam megállni és inkább csak hallgatni.
– Ma? Nem, mondd meg nekik, hogy konicsúwá, de maximum holnap vagyok hajlandó elrepülni. Andrew, bánom is én, akkor fotózzanak le itt a piával aztán elküldjük nekik, de ma nem utazok Japánba! – hadarta, én pedig összerezzentem a kemény hangja hallatán.
Ez egy olyan oldala, melyet még nem volt szerencsém megismerni, de valahogy úgy érzem, nem is akarom. Ez a Shawn, az új Shawn hirtelen és robbanó, ellenben azzal a Shawn-val, amelyikbe én beleszerettem. Ő szerető, kedves, arról nem is beszélve, hogy csak néha dühös, a rajongóinak pedig mindent megtenne, csak hogy boldognak láthassa őket. Bár most nagyon nem ezt hallottam...
– Rendben. Várom, szia – sóhajtotta gondterhelten, majd a pulton már koppant is a telefon. – Ne haragudj, folytasd csak.
– Semmi gond. Minden rendben? – kérdezte anya.
– Nem fontos, megoldom. Vagyis Andrew. Inkább azt mondd hogy döntöttél.
– Abbahagyom a kemoterápiát.
– Ó.
– Tessék? – léptem be, könnyeimmel küszködve a konyhába, mire Shawn és anya is rémülten pillantottak felém. – Mi az, hogy abbahagyod? Anya, ezzel szabályosan lemondtál. Mindenről, apáról, Brad-ről, rólam és a fenébe is, az életedről!
– Brooks..
– Apa tud erről? És Brandon? – túrtam hajamba felbőszülten. Hirtelen kedvem támadt felborítani az előttem álló összes széket, sőt még az asztalt is.
– Apádnak mondtam el elsőként – mosolygott rám halványan, nekem pedig eleredtek a könnyeim. Amíg én a hülye kórházban aludtam, utána pedig az unokabátyámmal lerészegedtem, addig az anyám eldöntötte, hogy ő lemond az életéről. Hogy feladja a harcot, amit talán megnyerhetett volna. – Támogatja a döntésemet és szeretném, ha te is ezt tennéd, meg kell értened, hogy...
– Mit? Mit kell megértenem, anya? Hogy képes vagy egy pillanat alatt eldobni az egész életedet, azért mert egy akadályba ütköztél?
– Brooklyn, hé, nyu..
– Shawn! – emeltem fel hangomat, lesütött szemekkel. – Menj, pakolj össze és irány Japán.
– Nem, Andrew intézi, hogy csak holnap kelljen repülnöm.
– Ma mész. Komolyan beszélek, indulás – ráztam meg fejemet komoran, miközben majd megszakadt a szívem.
Valóban jó lett volna, ha nem egyedül kell szembe néznem az egyenlőre szürke árnyak formájában rám váró tényekkel, de tudtam nagyon jól, hogy Shawn-t el kell küldenem, akármennyire is fájt ezt megtenni. Értem én, hogy szeret, persze, én is szeretem, de akkor sem engedhetem meg magamnak, hogy földünk női populációjának közel negyven százalékát magamra haragítsam. Nem akarok én lenni az a barátnő, akiről majd azt mondják, hogy miatta hanyagolja el a rajongóit, miatta mondd le fontos megbeszéléseket, esetleg koncerteket. Ez Shawn élete és a szerelme is ezzel jár. Le kell mondanom róla egy bizonyos értelemben, hogy neki ne okozzak gondot.
– Brooklyn, mi a franc ütött beléd? Maradok és kész. Semmi bajuk nem lesz, ha csak holnap fotóznak le a pohár whiskey-vel..
– Hagyd már abba – sóhajtottam. – Ezt megbeszéljük a szobámban. Neked pedig lehozom az infós mappát. Mindent leírtam ami fontos lehet, kezelések, gyógynövények, terápiák, sport, mindent, ami még jól jöhet.
Anya nem válaszolt, csak biccentett, aztán, gondolom én, bement apához a nappaliba, hogy elmondja neki hogy viselkedtem. Mondja csak. Már úgy is mindegy.. Shawn mindeközben bosszúsan nézegette a telefonja képernyőjét és engem. Ideges volt, láttam rajta. Még a száját is összeszorította, ami szerintem csak aranyosabbá tette. A lépcsőn engem maga után húzó srác kettesével szelte a lépcsőfokokat, minek következtében én párszor majdnem felbuktam.
– Mi van veled? Már az sem jó, ha melletted akarok lenni a nehéz időkben?! – rántott be maga után az ajtón, majd mikor azt becsapta, hátamat neki tolta.
– Te hülye vagy.
– Rajtad meg nem lehet kiigazodni! – morogta dühösen.
– Shawn..
– Igen?
– El kell menned Japánba. Komolyan. Nem akarom, hogy mi is egy olyan pár legyünk, ahol a híres fél mondd le olyan dolgokról a hétköznapi barátnője miatt, amilyenekről amúgy nem tenné – simítottam kezeimet arcára, mire lehunyta szemeit. – Arról nem is beszélve, hogy nem akarom megutáltatni magam.
– Mégis kivel? – nyitotta ki szemeit.
– Inkább kikkel. Amúgy pedig a rajongóiddal. Jó lenne nem magamra haragítani őket mindjárt a kapcsolatunk elején.
Shawn hitetlenkedve nevette el magát, de mielőtt bármit is reagálhatott volna, megcsörrent a telefonja.
– Andrew az – motyogta kelletlenül, mire kikaptam a kezéből a zenélő kütyüt.
– A saját zenéd a csengőhangod? – néztem rá vadul mosolyogva, de ő csak szemeit forgatta. – Szia.
– Brooklyn? Szia, Shawn a közeledben van? Jó, ez hülye kérdés, de odaadnád neki?
– Japán miatt keresed?
– Elmondta? – kérdezte, hangjában meglepettséggel.
– Nem, hallgatóztam. Mindenesetre, Shawn üzeni, hogy elnézést kér és, hogy mégis csak ma repül.
– Egyszer nagyon megfejelem a kölyköt – sóhajtotta Andrew. – Rendben, akkor add át neki, hogy egy óra múlva találkozunk a reptéren.
– Átadom. Szia Andrew.
– Mit mondott? – hajította a kanapémra telefonját Shawn, majd kezeit derekamra simította.
– Egy óra múlva a reptéren kell lenned – álltam lábujjhegyre, hogy könnyebben nyomjak egy puszit az állára.
– Utálom, hogy nem jöhetsz velem – fúrta arcát nyakhajlatomba, kezei pedig lejjebb csúsztak testemen.
– Hát. Jól van ez így. Én a kupákat és diplomákat, te pedig a díjakat gyűjtögeted. Kiegyensúlyozott a kapcsolatunk.