ɴᴇᴠᴇʀ ʙᴇ ᴀʟᴏɴᴇ I. ✔️

XX

– Szia – csuktam be magam mögött a kórterem ajtaját.
– Szia – húzta lusta mosolyra ajkait anya.
Mellkasig be volt takarva, a fején éppen egy törülköző virított, gondolom nem régen moshatták meg a haját. – Shawnt hol hagytad?
Arcom, a kérdése hallatán azonnal forróbb lett és szinte biztos voltam benne, hogy el is pirultam. Meglehet, hogy az utóbbi időben, mióta visszajött Japánból, nagyon összenőttünk. Nagyon.
– Hazament, azt mondta majd estefelé bejön köszönni – válaszoltam, miközben kipakoltam az ételeket és tételeket amiket anyának hoztam.
Vagyis, a kaját neki készítettem, a matek és töri tételek az enyémek.
– Értem – sóhajtotta, miközben megrándult az arca.
– Minden rendben?
– Persze, csak szeretnék felülni. De tegnap óta már ez sem megy – könnyek szöktek a szemeibe, mikor két kezemmel hóna alá nyúltam és úgy segítettem a hátát a támlának dönteni.
Tegnap óta ez sem megy..
Tegnap. Hihetetlen, hogy csupán pár órája a tegnap valójában még ma volt.
Anya állapota napról napra rosszabbodott és ezen nem hogy az orvostudomány nem tudott segíteni, de még az idővel is próbáltunk versenybe szállni. Ami, mint azt az előbb is magyaráztam – lehetetlen.
Anya másfél hónapja van már a kórházban, aznap este hogy bekerült, az orvosok közölték velünk, hogy szeretnék bent tartani. A biztonság kedvéért. Ja, meg azt is mondták, hogy igyekeznek javítani az állapotán. Nos, utóbbiból hat hete semmit nem látunk.
Aznap este volt életem egyik legrosszabb estéje. Utáltam, hogy akartam de nem tudtam segíteni az anyámon. Ha csak belegondolok, hogy ő mennyi mindent tett értem azzal, hogy világra hozott, én pedig nem tudok enyhíteni a fájdalmán sem, feláll a szőr a hátamon. Mégis milyen gyerek az olyan, aki semmit nem képes tenni a saját anyjáért? Mint én. – Hoztam gyümölcslevest, hidegen, ahogy szereted. Másodiknak pedig egy kis csirkemellet csináltam, rizzsel és tettem mellé barack kompótot. Remélem ízlik majd – huppantam le a székre, miközben elébe húztam a mozdítható asztal szerűséget és rátettem a műanyag tálban tárolt levest. – Bár nagy a valószínűsége hogy ízleni fog, mert Shawnt szabályosan ki kellett zavarnom a konyhából, hogy ne egyen meg mindent.
Anya ezen felnevetett.
A homlokán, az arcán, sőt, még az orrán is sokkal több ránc ékeskedett, mint ezelőtt valaha. Valahányszor újra láttam őt, minden egyes alkalommal lesokkolt a tény, hogy a rák milyen gyorsan és mekkora vonalakban tesz tönkre egy embert. Három nappal ezelőtt csak táskák voltak a szemei alatt, ma viszont az egész arca úgymond ráolvadt az arccsontjára. Rettentő hirtelenséggel fogyott le, ha kimentünk sétálni a kórház parkosított szabadterére, attól tartottam, hogy egyszer csak nem lesz mellettem, mert elfújja a szél. Fájdalmas volt őt így látni. Esetlen, magatehetetlen és kiszolgáltatott.
Anya sosem volt ilyen. Pontosan az ellentétje volt az előbb elhangzott szavaknak. De ma..ma már nem mondhatom ezt. És talán soha többet nem fogom.
– Ez mennyei lett – tette félre a kanalat anya, miután befejezte az ebéd első részét.
– Nem eszel többet? – szaladtak fel szemöldökeim a homlokomon, a hangomba zárt döbbenetet pedig ha akartam volna, se tudtam volna elrejteni. Négy kanál. Négy kanál mennyiségű levest bírt letuszkolni a torkán. – Nem ízlik? Túl cukros? Vagy nem elég a cukor?
– Brooks.
Kérdőn oldalra biccentettem a fejemet, szemeimmel arcát vizslattam.
– Semmi baj a levessel. Nem tudok többet enni – harapdálta szája belsejét. – De a másodikat attól még megkóstolnám.
Nagyon halvány mosollyal az arcomon kicseréltem a dobozokat, elmostam a használt kanalat, a levest pedig megint elraktam.
Már mióta betettem a lábamat anya ideiglenes 'szobájába', feddhetetlen idegesség vont körül, izzadtak a kezeim, a tarkóm, arról nem is beszélve, hogy megint a tehetetlenség tudata gyötört. Mert tényleg nem tudtam segíteni neki azon kívül, hogy mellette ülök, készítek neki a kedvenc ételeiből és hagyom, hogy kikérdezze az érettségi tételeimet. Mert ezt viszont ő kérte. Kifejezetten akarta.

Három órával később, tehát amolyan este hét, nyolc óra tájt anya a telefonomat kérte.
– De minek? – nyújtottam át neki a készüléket, kétkedéssel teli tekintettel vizslatva.
– Tegnap a bátyád behozta az enyémet, de el is vitte, mert dolgoztam rajta – forgatta meg szemeit unottan, mire felnevettem. – Viszont mielőtt felhívott az egyik ügyfelem, fent voltam azon a videó megosztón és beütöttem a jövendőbeli vejem nevét, mire kidobott nekem valami több millió felvételt, koncertekről, interjúkról, meg azokról a koncert előtti kérdezz-felelekről.
– És?
Utálta mikor valaki félbeszakította a mondandóját, amit azzal is megmutatott, hogy összeszűkült szemekkel nézett rám. Oké, értem én.
– Szóval. Sok, sőt, rengeteg felvétel. Aztán megláttam egyet, ami a szobájában készült.
– Nee, mutasd! – hajoltam előre a széken, elkerekedett szemekkel. Imádom Shawnt, de a régi feldolgozásait még sosem hallgattam meg. – Úr isten! Milyen édes! Jézusom, ez mikor készült? Jaj, anya, látod amit én is? – fordultam felé a meghatottságtól könnyes szemekkel, de ő csak unottan pislogott. – Most mi van?
– Hallottad egyáltalán mit mondott? – vonta fel egyik szemöldökét kérdőn.
– Öö.. Nem. Miért, kellett volna?
– Tipikus apád fajta megmozdulás – motyogta az orra alatt, majd visszahúzta az ikont a videó elejére. – És most csak hallgasd.
– Mi a helyzet? Shawn Mendes vagyok, ma pedig Ed Sheeran 'Give me love' című dalát fogom feldolgozni. Jelenleg ez a kedvenc dalom, és egy ideig még biztosan az is marad. A múltkor már mondtam, hogy van egy lány, aki..aki elég fontos nekem, mert a barátom. De mostanra valami egészen más lett, heh – nevetett fel piros arccal. Tátott szájjal hallgattam, igyekeztem minden egyes szavát belevésni az emlékezetembe, hogy véletlenül se feledjem el őket. – Szóval ezért választottam ezt a dalt. Mondjuk a mi esetünk azért más egy kicsit, mert ő őrültek módjára kajtat egy ökör után és ezért észre sem veszi, hogy én meg pont őt szeretném – fejezte be, egy hatalmas sóhajjal megtoldva a hirtelen beszédet.
Aztán elkezdődött a zene.
Azt sem tudtam, mi tetszett jobban. A hangja, az aranyos kinézete, vagy a tudat, hogy Shawn Mendes már a gimiben is szerelmes volt belém. A gimiben! De...
– Nem is szerethetett a gimiben – fontam össze karjaimat magam előtt, mikor eszembe jutott, hogy neki a gimiben nagyon is volt barátnője. Sőt, szerelme, aki miatt a legjobb barátját is képes volt elhanyagolni.
– Hm?
– Mikor tizedikesek voltunk. Volt barátnője. Tudod, mikor nagyon sokat veszekedtünk.
– Na ne hülyéskedj – pislogott értetlenül, aztán mikor már éppen örültem, hogy megérti a fájdalmamat, miszerint Shawn beszédje kamu, megint mondani kezdte a gondolatait. – Sosem kérdezted meg miért volt együtt azzal a lánnyal?
– Dehogy kérdeztem. Annyira azért nem érdekel a közösülésük.
– Azért volt vele együtt, mert te csak barátként néztél rá. Abban bízott, ha az iskolában az orrod alá dörgöli, hogy van valakije, hogy ő bizony tartozik valakihez, akkor talán észreveszed. Nem csak mint egy legjobb barátot, hanem mint potenciális szerelmet. De ez nem következett be, ő pedig szépen lassan szakított a lánnyal.
Anya gondolatmenetével egyetlen bajom volt. Mégpedig, hogy igaza volt. Vagyis igaza lehetett. Shawn abban az időben tényleg sokkal furábban viselkedett, mint amúgy, de az, hogy érzett irántam valamit, akkor sem mentség arra, hogy összeálljon egy másik lánnyal, engem meg simán elhanyagoljon. Nem? Dehogynem.
  Fél órával később még mindig Shawn feldolgozásait bámultuk, de közben volt jó pár frissebb fellépésről készült videó is, amin csak méginkább folyattam a nyálamat. Hihetetlen, milyen jól néz ki! Legszívesebben bezárnám egy cellába és ki sem engedném, csak a szobámba, hogy még véletlenül se hagyhasson el. Jó, ez egy enyhén durva kijelentés. De akkor is igaz.
– Halihó – nyílt ki lassan az ajtó, a telefonban éneklő Shawn pedig éppen belekezdett a refrénbe. – Az ott én vagyok? – szaladtak fel szemöldökei kérdőn, mikor meghallotta a saját hangját. Ami pár évvel fiatalabb és magasabb a mostaninál.
Vigyorogva bólintottam, majd lassan felé lépkedtem és karjaimat nyaka körül összefonva pipiskedtem fel magamat, hogy csókot nyomjak ajkaira.
– Szia – morogta mély baritonján, mire tarkómon felállt a szőr. – Mhm, jó illatod van.
– Hülye – taszítottam el magamtól, kezeimet a mellkasára simítva. – Ne szaglássz, nem vagy kutya.
– Nem én tehetek róla, hogy ilyen jó az illatod!
Shawn a fejét hitetlenül megrázva lépett el tőlem, majd anyához ment, aki mindvégig sejtelmes mosollyal nézett minket. – Szia, Johanna.
– Szia Shawn – nyomott puszit a barátom arcára anya is, majd kérdőn felvonta a szemöldökét. – Freddiet nem láttad véletlenül? Azt mondta este ő is bejön..
– De. Azt mondta vesz még valamit, amit nagyon szeretsz, aztán jön.
Anya arcának fehér színe hirtelen váltott át enyhe pirosba, ami arra engedett következtetni, hogy már tudja is mit vesz neki apa.
Shawnt elnézve, ahogy anyával társalgott azt kívántam bár megállíthatnám az időt. Csak pár perc erejéig. Csak annyira, hogy láthassam anya megrovó pillantását és mosolyát miközben Shawn azt ecseteli neki, hogy egyébként kiskorúként berúgott Japánban. Igyekeztem minden egyes pillanatot magamba szívni, hogy ha majd erre már nem lesz lehetőségem, legalább emlékeim legyenek.
– Na, menjetek – szólalt meg anya hirtelen, mikor Shawnnal pár perce már csak szemeztünk, miközben még mindig anyával beszéltünk.
– De apa még nincs..
– Apád hamarosan meg fog érkezni. Ne aggódj ennyit, menjetek és érezzetek jól magatokat – sóhajtott, majd mikor Shawn kajánul megnyalta a száját, – gondolván csak én látom – anya lesújtó pillantást vetett az addigra messzire kalandozó és vágyakozó fiúra. – Normális, emberi körülményekre gondolok, természetesen.
– Persze. Én is – kacsintott rá Shawn, puszit nyomott az arcára és kilépett a folyosóra, hogy kettesben lehessek anyával.
Arcán gyermekded mosoly virított, szemei pajkosan csillogtak, de a rég látott fények mögött mindvégig ott volt. Jelen volt. Hogy mi? A fájdalom. Míg kívül sikerült eltitkolni mit érez, belül felemésztette a daganat. Nem csak testileg, hanem lelkileg is. Lelkileg talán jobban megviselte ez az egész, mint fizikailag.
– Szia kicsim – simított végig kézfejemen, halkan suttogva.
– Szia anya – motyogtam fojtott hanggal, miközben a szemeim megteltek mihamarabb feltörni készülő könnyekkel.
Mikor ujjaimat a kilincsre kulcsoltam, utoljára még visszanéztem rá. Az ablakon bámult kifelé, üveges és üres tekintettel. Végül nem mondtam semmit, csak lenyomtam a kezemmel együtt a kilincset is, és a folyosón Shawn kezét elkapva meg sem álltam a parkolóig, ahol ebben az időben már alig állt egy két gépjármű. Shawn behemót kocsija pedig az összes többi közül kitűnt.
A kocsi út ugyanolyan csendesen, ám feszülten telt el, mint amit már a kórházban is éreztettünk egymással. Jó ideje együtt vagyunk már ahhoz, hogy mindketten kívánjuk a másikat olyan szinten, melyen már több kell pár kósza, mégis érzelmi csóknál. Shawn keze hirtelen a combomra vándorolt, meg sem állva az egyberészes szoknyám aljáig, ahol aztán gyengéden simogatni kezdte bőrömet.
– Shawn.. – nyeltem egy nagyot, mikor a volán mögött üldögélő srác fürge ujjai kérdés nélkül megtalálták a combom belső részét.
– Hm?
Shawn arcizmai egy pillanatra sem rándultak meg, töretlenül bámulta az utat, majd kitette az indexet és megállt a kapunk előtt. – Bemegyünk? – kérdezte, miközben kihúzta a kulcsot a járműből.
– Ühüm – bólogattam hevesen, mire elégedetten felmorajlott.
Egyszerre pattantunk ki a kocsiból és csaptuk be az ajtókat, majd egy egyszerű gombnyomást követően mindkét keze a derekamon landolt. Enyhén meghajolt, hogy könnyebben hozzáférhessen az ajkaimhoz.
Amint szánk egymáshoz ért, bennem hirtelen, egyszerre több tűzijáték is robbant, szinte a vérem háromnegyede az arcomba tódult, a testem minden egyes porcikája lüktetett – többért kiáltott. Akartam, hogy Shawn kezei érintsék fedetlen bőrömet. Akartam, hogy ajkai olyan helyeken csókoljanak ahol ezelőtt még soha. Akartam, hogy minden egyes porcikánk érintkezzen. Akartam. Teljes mértékben akartam őt.
Időközben fel sem tűnt, hogy kivette a táskámban tartott kulcs csomót és pár rutinos mozdulatot követően már a szélfogó falának feszült a hátam.
Vadul faltuk egymás ajkát, közben Shawn kezei a fenekem alá nyúltak és úgy kapott az ölébe. Lábaimat szorosan a dereka köré fontam, mire éreztem, hogy az amúgy is szűk fekete nadrágja egy bizonyos ponton kifejezetten szűk lehet már neki.
– Shawn.. – sütöttem le szemeimet, mikor kezeit a fenekemre simította, ajka pedig a nyakamat csókolgatta.
– Hm?
– Menjünk fel a..a szobámba – próbáltam összehozni egy viszonylag normális mondatot, de azt azért hozzá kell tennem, hogy a szájával a nyakamon ez a megszokottnál most jóval nehezebb feladatnak bizonyult.
Az engem a testével a falhoz szorító srác végül szorosabban tartott a kezeivel és így indult el, velem a kezeiben, fel a lépcsőn, egyenesen be a szobámba, ahol lassan végig döntött az ágyamon. Szemeiben látható volt a várakozás, vágyakozás és a szeretet. Ujjai a csípőmtől kezdve felsiklottak egészen a nyakamig, majd megállapodtak az arcomon, amit végül gyengéden kezdett cirógatni. – Baj van? – kérdeztem homlokomat ráncolva.
– Nincs – nyomott egy apró puszit az államra.
– Akkor? – sóhajtottam.
– Ha most nem állunk le, nem hiszem, hogy öt perc múlva még kordában tudnám tartani magam.
Shawn lesütötte szemeit, majd felnyögött, mikor kicsit megemeltem a csípőmet, ezzel is jelezve, hogy nem akarom, hogy kordában tartsa magát. – Azt akarom, hogy engem nézz. Az én nevemet mondd. Rám emlékezz, ha a ma estére gondolsz. Téged akarlak Brooklyn Summers. Csak téged – mondta, minden egyes szót érzékien hangsúlyozva, majd ajkait megint enyémekhez nyomta és gyengéden csókolni kezdett.

  – Jól vagy? – kérdezte Shawn közel háromnegyed órányi fetrengést követően, az ágyamban fekve.
– Persze. És te? – feleltem, miközben ujjammal különböző mintákat rajzoltam fedetlen mellkasára.
Lusta mosolya hirtelen átváltott egy felettébb boldog vigyorra.
– Ez volt életem egyik, ha nem a legjobb éjszakája. Szerinted hogy érzem magam?
Shawn mellkasa beszéd közben meg-megrezdült, mire mosolyogva nyomtam oda az arcomat. Szinte teljesen biztos voltam benne, hogy az arcom pipacs piros. – Szeretlek.
– Mióta? – kaptam fel fejemet, mikor kijelentésére beugrott az anyával nézett feldolgozása és az azt megelőző bevezetése.
– Nem tudom, te hogy vagy vele, de én nem épp ilyen válaszra számítottam.
Halkan nevetve megforgattam szemeimet.
– Komolyan kérdezem. Sosem mondtad.
– Sosem kérdezted – felelte kapásból, felvonva egyik szemöldökét.
– Ne már – ültem fel vele szemben, ezzel is jelezve, hogy nagyon tudni akarom mióta táplál irántam komolyabb érzelmeket. – Mióta?
– Először is.. – nyomta kezembe az ágytámláról lelógó fekete pólóját. – ..ezt vedd fel, ha nem akarod, hogy most rögtön leteperjelek. Amúgy meg már a gimi óta.
Hevesen bólogatva kaptam magamra a ruhát, majd ismét kíváncsian néztem rá.
– Azt tudom. De pontosan?
–  Már azelőtt szerettelek Summers, hogy tudtam volna milyen valakit igazán szeretni – rántott magához, majd ajkai lassan felfedezték enyéimet. Megint.

dzsudzsi_es_anna 🥰