Sötétség a múltban (Bungou stray dogs fanfiction)

2. A visszatérő

Chuuya:
Ha ő visszatért, akkor! Akkor! Szóval itt van. Utálom őt! Miért most? Egyáltalán miért?! Meg kellett volna akkor halnia. Na jó ez sok most így egyszerre. Szóval Akimura Tatsumi visszatértél... De ha ez igaz akkor Dazai is veszélyben van! Lehet gyűlölöm, de attól még muszáj. Ezt most komolyan gondoltam? Na jó ez most tényleg sok volt..
Visszaadtam a lámpát a nyomozóknak, azután elindultam az iroda felé. Na jó nem vagyok normális, de hamár elindultam akkor legyen... Elrejtőztem, vagyis inkább beolvadtam az ottani környezetbe mintha csak egy ott lévő kicsit pihenő városi ember lennék. Remélem nem kell sokáig itt várakoznom mert inkább hagyom akkor. Egy kis padon üldögéltem, és igen nem sokáig. Amint felálltam, és elfordultam balra egy magas emberbe ütköztem bele. Miért vagyok ilyen kicsi? Felnéztem az idegenre, és... Dazai?!
- Chuuya? - nézett rám furán. Én meg felvettem egy vörös árnyalatot. Jah nem így terveztem.
- D.. Dazai! Beszélnünk kell! - nézett rám tágra nyílt szemekkel. Én is így reagálnék.
- Te velem? Most tényleg jól hallottam, vagy csak egy bolha mormolt valamit?
- Csak fogd be, és halgass!
- Mi a baj? Szerelmi gondok? - vett fel egy gúnyos arckifejezést. Hogy én mindjárt leütöm az fix!
- Visszatért...
- He? Kicsoda? - nézett értetlenül.
- Tatsumi! Visszatért! - mondtam ki halkan.
- Jah hogy Tatsumi! Tudom.
- He!? Akkor semmi! - indultam el mellette, de hirtelen megfogta a karomat. - Eleresztenél?
Hirtelen elkezdett maga után húzni, míg egy nyugis szűk kis utcába nem értünk.
- Tudom, hogy itt van, és igen engem is aggaszt. - váltott komolyba - Chuuya! Veszélyben vagy.
- De te is!
- Tudom. De bármit megtenne, hogy te az övé legyél. Én rajtam meg csak utána állna bosszút. Te is tudod.
- Igen tudom... Emlékszem.
- Tényleg eljöttél csakazért, hogy ezt elmond nekem?
- Igen... - néztem le a földre.
- Óhh Chuuya! Tudod mindig is szerettem benned ezt a kis gyengéd oldaladat. - közelített felém lassan én pedig hátra.
- Mit akarsz? - próbáltam eltolni magamtól mivel a falhoz kezdett el préselni.
- Gondoltam. - hagyott ott hirtelen, és kezdett el a kis utcából kisétálni.
- Heeee? Ez meg mire volt jó!? - rohantam utána majd felém fordítottam.
- Túl könnyű célpont vagy neki. Egyszerűen nem bírsz elmenekülni valaki elől ha ilyen módon közelít feléd.
- Francba már! - vörösödtem el teljesen.
- Mintha kicsit vörös lennél - nevetett.
- Tudod kivel szórakozz! - löktem félre az utamból, de megint csak megfogta a karomat - Most ez új szokásoddá vált?
- Chuuya! - lett újra komoly - Nem akarom, hogy bajod essen!
Csak meglepődött arccal néztem rá.
- Dazai?
Semmi választ nem kaptam csak elment mellettem. Én meg még asszem fél percig néztem a semmibe.
Ez a párbeszéd, meg ez az egész sok volt nekem! Miért most? Miért én?
Inkább visszamegyek a maffia épületébe... Ott nyugodtabb minden.
Tévedtem. Amint visszaértem egyből mehettem is a főnök irodájába. Mori-san mindenről tudni akart. Amit el is mondtam.
- Szóval azt mondod Tatsumi visszatért.
- Igen.
- Azt akarom, hogy derítsd ki hol lehet.
- Dehát... - hagytam félbe mondandóm mivel azt nem mondtam el senkinek sem soha, hogy Tatsumi miért is akar annyira. Egyedül csak Dazai tud róla mivel ott volt akkor.
- Dehát mi? Talán nem tudod megtenni? Nem tudod kinyomozni?
- De uram... - hajtottam le fejem.
- Akkor?
- Semmi fesleges.
- Akkor sok sikert Chuuya - kun! De csak óvatosan! - mosolygott rám én meg csak meghajoltam, és kimentem.
Még ez is... Nekem annyi. Segítség kell! De csak Dazai tud róla! Ő meg nem fog. Magam maradtam. Egy őrült ellenféllel szemben aki ki tudja mit fog tenni, vagy mit akar velem kezdeni meg stb. Mégha bele is gondolok... Nem! Legyőzöm! Nekem ő nem ellenfél!

Dazai:

Chuuya... Miért gondolok folyton csak rád? Főleg most. Szóval Tatsumi rád vadászik. Rég volt már az is. Mikor is?
7 éve? De miért most? Eddig hova tűnt? Túl sok kérdés kevés válasszal. Fordítsunk a helyzeten! Tudom is a választ erre a kérdésre!
Olyan éjjel tizenegy órakor elindultam lakhelyemről, egyenesen egy bizonyos raktárépületbe. Sötét volt nagyon, és csak pár villanyoszlop adott fényt, hogy az ember legalább lásson valamit. Bár igaz, hogy ilyenkor ember nem igazán merészkedik ide. Mindegy is legalább szabad a terep. Célállomásomhoz hamar elértem, és egyből be is mentem. Szintúgy sötét minden, és üres bár ezt megcáfolnám, mert akkor minek is jöttem volna ide? Nem de bár?
Amint kicsit beljebb mentem egyből észrevettem egy csinos kis pisztolyt, ami pont megcsillant a fényben.
- Rég találkoztunk nem gondolod? Akimura Tatsumi - néztem az épp felém mutató fegyver gazdája felé, aki az árnyékban rejtőzködik még mindig.
Ekkor több fegyver hangját is meghallottam ami mind rámszegeződött. Gondolom szokásosan egy se találna el.
- Dazai Osamu! Nem gondoltam volna, hogy felbukkansz pont itt.
- Pedig így van. Itt állok elötted személyesen. Mennyi ideje is volt?
- Hét éve ezen a helyen.
- A hely ahol minden véget ért, egy új kezdetet hozott létre. Azt hittem meghaltál.
- Meg hát! Csak egy csoda folytán újjá éledtem. Ráadásul a sors még meg is segített mint láthatod! Egy egész szervezet feje lettem! Hála neked, és az akkori tervednek. Tönkretettél mindent, és elvetted a szerelmemet! Ez most bosszút kíván! - háborodott fel, majd előrébb lépett a fénybe, ahol teljesen látni lehetett már az alakját.
- Na és mi a terved?
- Először is végzek veled. Azután megkeresem őt, és magam mellé állítom ha akarja ha nem. Végül elfoglalom a világot, kezdve evvel a kis poros várossal.
- Ez olyan szokványos gonosztevős terv.
- Igazán? Hát ez volt számodra az utolsó!
- Hidd el... Próbálkoztam én már ezer féle dologgal, de semmi sem működött. Miből hiszed neked sikerülni fog majd?
- Abból, hogy én én vagyok! Amit elhatározok az úgy is lesz.
- Akkor is elhatároztad magad, de mégis majdnem meghaltál.
- Nem érdekel! Most sikerülni fog!
- Hát hajrá! - mosolyodtam el
Ekkor hirtelen egy lövés hallatszódott.

-----

Legjobb részeknél muhaha!
Remélem eddig tetszik ^^
A következő részig pedig:
Bye bye pillangók!