Sötétség a múltban (Bungou stray dogs fanfiction)

10. A baj kezdete 1. rész

- Segíthetek? - Kérdezte meg a hang mögöttem. Atsushi volt az.
- Amilyen pimasz olyannyira neked se fog menni.
- Azért megpróbálom ha nem probléma.
- Csak tessék! - engedtem oda az ajtóhoz. - Chuuya-san! Beszélhetnénk?
Erre az ajtó egyből kinyílt, és Atsushi egyből ki is ment, de mikor én próbálkoztam volna becsapódott elöttem az ajtó. Megint....

Chuuya szemszöge:

Amint becsuktam az ajtót újra, eléggé elbizonytalanodtam, hogy jól döntöttem - e Atsushit kiengedni. Bár most egymilliószor jobb társaság mint maga Dazai.
- Mondd - mondtam ki a térdeim közé hajtott fejjemel bár elég halkan.
- Tudom, hogy Dazai-san nagyon furcsa, és meggondolatlan dolgokat szokott tenni, de attól még jó ember! Hiába nem tudja kifejezni saját magát.
- Ki tudja ő! Láttad volna amikor még társak voltunk.
- Elhiszem, de... Megfogtál. Sajnos nem értek a szerelemhez sajnálom.
- Ne sajnáld! Még fiatal vagy.
- Na de Chuuya-san! Te sem vagy öreg! Épp hogy csak nem sokkal vagy nálam idősebb! - mondta a kistigris felháborodottan.
Erre én csak elnevettem magam. Igaza van. De akkor is amit most érzek azt egyszerűen ki kell mondanom. Koyo-sannak sem mertem beszélni az érzéseimről soha. Gyenge lennék?
- Azonban az tény, hogy szereted őt nem?
- Igen.
- És ha segítek neked?
- Mégis hogyan? - kezdtem egyre jobban érdeklődni.
- Hát ha nagyon elmenne az esze mint most, akkor nyugodtan beszélhetünk róla! Meg én is beszélhetek vele.
- Mondjuk ez nem hangzik rosszul - emeltem fel a fejem.
- Ennek örülök - mosolygott.
- Nincs kedved egyet hajnali sétálni?
- De szívesen!
Ezzel a mondattal feláltunk, és már ott is hagytuk Dazait. Jobb lesz most egy kicsit nélküle, legalább kiszellőzik a fejem.

Útközben nem igazán beszéltünk inkább csak figyeltük a reggeli tájat, a korai munkába sietőket, és a gyorsan telő időt. Már reggel hét lehetett, és a nap is jött fel szépen lassan azzal a nagy szemkiégető kör alakjával. Már annyit sétáltunk, hogy kiértünk a kedvenc helyemre. Persze ezt a kistigris nem tudja. A folyó partot elzáró korlát, ami egy kellemes sétáló utat hozott létre nekünk. Népszerű hely, de reggel! Aligha vannak, és a látvány gyönyörű. Atsushi is csak ámult, mert gondolom ő még nem látta így ezt a részt.
- Most elmondok egy titkot. - törtem meg a csendet. - Ez az én kedvenc helyem. Ide jövök a legtöbbet, és ha valaki keres akkor vagy itt vagy egy másik titkos helyemen találhat meg. Csak azt a másik titkos helyemet egypáran ismerik, mert mikor fiatalabb voltam megtalálták.
- Hogy - hogy elmondtad ezt most nekem? - nézett rám érdeklődve.
- Úgy érzem benned egy barátra leltem akiben megbízhatok... Tudom furán hangzik csak...
- Tényleg így érzed Chuuya-san?
- Igen így - mosolyogtam a fiúra.

A következő pillanatban csak annyit érzékeltem, hogy Atshushi kiált nekem valamit, és próbál ellökni, de átestem a korláton, és lefelé gurultam. A jéghideg sodródó vízbe estem, és bepánikoltam. Nem tudom mi történt velem, és a víz az sodort engem néha maga alá taszított. Próbáltam az erőmet használni, de féltem. Szerencsémre arra képes voltam, hogy egy pici léggömböt létrehoztam a fejem köré így kaptam levegőt. Kicsit sodródtam majd próbáltam a partra úszni vagy amerre sikerült. Amint szárazföldre értem kihúztam magam, és elterültem kicsit. Mi volt ez? Miért kerültem a vízbe? Hol van Atsushi? Ezeken járt az eszem. Sőt! Mást nem is bírtam jelenleg csinálni. Elfáradtam ebben. Ebben! De mégiscsak hallottam valami kiáltást. Ki lehet az? Nem értem mit mond túl tompán hallom.
De egyre erősödik. Nem akarom tudni!
- Hé! - szól hozzám az idegen hang - Jól van?
Próbálok bólogatni picit, de nem tudom veszi e az adást.
- Hívok mentőt! - szedte is elő telefonját.
- Ne! Nem kell.
- Ember! Alig vagy magadnál!
- Csak ki kell pihennem magam kicsit.
- Nem érdekel!
Nem volt erőm veszekedni vele. A fáradtság most is diadalmaskodott, és elaludtam azt hiszem.

Atsushi szemszöge:

- Tényleg így érzed Chuuya-san?
- Igen így - mosolygott rám.
A nyugodt pillanatot jópár furcsa alak szakította félbe. Fegyver volt náluk, így gyors reagálásból kiáltottam.
- Chuuya-san vigyázz!
Nem fogta fel mi van, de valamit felénk dobtak. Egy füstbombát.
Nem láttam semmit, és ahogy hátráltam éreztem, hogy valakit meglöktem, és kiállt párat, majd egy csobbanás. Lehet az egyik ellenséget már le is szedtem, de nem látok semmit. Meg kell találnom Chuuya - sant.
- Chuuya-san! - kiáltottam de semmi.
Próbáltak rám támadni, de épphogycsak kivédtem. A füst kezdett oszladozni végre, és a látóterem is egyre jobban tisztult.
- Hol van? - kérdezte az egyik.
- Csak a kölyök van itt! - szólt egy másik.
- Nem baj! Hozzátok őt!

Micsoda!? Ezek most rám céloztak?
Na azt már nem!
- Szörnyeteg a holdfény alatt!

Karjaimat, és lábaimat tigris formává változtattam, majd nekiugrottam az ellenségnek. Amilyen gyengének tűntek olyannyira nem voltak azok. Erősek! Túl erősek! Simán kivédik a támadásaimat mintha gondolatolvasók lennének. Ezt muszáj elmondanom Dazai - sannak!
Azonban nincs sok esélyem a menekülésre. Akikről azt hittem ki vannak ütve felébredtek, és már mögöttem voltak. Ez így túl sok lesz!
Zsebembe nyúltam, és felhívtam valakit mimdegyis kit.
- Nincs menekvés kölyök! - szólalt meg szerintem a vezér.
- Azt meglátjuk! - szóltam vissza.

Egy kis elrugóckodással ráugrottam a kocsijukra, és tovább menekülőre fogva.
- Halló? Atsushi? Halló? - szólalt meg valaki a telefonban.
- Segítség kell! A  Lunaris partszakasznál vagyok, és éppen üldöznek!

Ekkor valami furát éreztem meg. A lábamhoz nyúltam, és egy kis injekciós tűt húztam ki belőle. Ne!

- Atsushi nyugodj meg! Nemsokára ott vagyunk.
- De nincs időm! Meglőttek egy fura szerrel!
- Atsushi! - kiáltotta Kunikida hangja a telefonban.

Kezdek szédülni. De tudatnom kell velük hol vagyok.
A falba karmaim nyomát véstem, és még menekültem amíg bírtam, de nem jutottam messzire. Nem bírom tovább, pedig nem vagyok messze a forgalmas helytől ahol biztos vannak emberek. Csak még egy kicsit! Mondogattam magamban.
- Nem jutottál messze. - mondta az ismerős hang.
- Úgyse ússzátok meg!
- Csak dőlj ki végre aztán mehetünk!
- Ne űzz gúnyt... egy célpontból.
Csúsztam le a földre. Szédülök.
- Hmmm pedig vicces - nevette el magát, de ezt már csak tompán hallottam. Ennyit bírtam.
Sajnálom Chuuya - san!